Megható pillanatoknak lehettek szemtanúi azok, akik részt vettek a „Szolnok kilenc arca” pályázat eredményhirdetésén.

Az egyik különdíjat egy szolnoki középiskolás diáklány vihette haza, a százezer forintos összeget pedig szinte át sem vette, máris felajánlotta iskolájának. A Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola „Közgés” tanulója, az újszászi Vistyik Mercédesz a szolnoki körforgalmak színesebbé tételét álmodta papírra. – Édesapámmal együtt találtuk ki, hogy a pályamunkámban mindenképpen a pelikáné legyen a főszerep – mesélte a díjátadó után Mercédesz. – Méghozzá a sportoló madaraké, melyek Szolnok legnépszerűbb kilenc sportját jelenítik meg. Ötletemet különdíjjal jutalmazta a zsűri. Nagyon örültem az elismerésnek és a jutalomnak is! Mivel sok mindent köszönhetek iskolámnak, ezért döntöttem úgy, inkább átadom nekik az összeget, nem tartom meg – tette hozzá a diáklány.

– Nem is számítottunk rá – árulta el az intézmény vezetője, dr. Lengyel Erzsébet. – Tudtunk arról, hogy tanulónk elindul ezen a versenyen. Annak ellenére, hogy se végzettsége, se tapasztalata nincsen a tervezés, tájépítészet terén, Merci ugyanis közgazdaságtant tanul. Sikerének nagyon megörültünk, az pedig, hogy pénzjutalmát 17 évesen felajánlotta, igazán megható. Ilyenre iskolánk történetében még nem volt példa.

Időközben kiderült, a százezer forint a Diáksport Egyesülethez érkezett. – Hamarosan sportszereket vásárolnak belőle, labdákat például. Amúgy sokan megkérdezték, miért nem veszek belőle magamnak valamit, de meggyőződésem, hogy nagyobb hasznára válik ez a pénz az iskolámnak, mintha én költöttem volna el bármire is – fűzte hozzá Mercédesz, aki megsúgta, ez a tervező-verseny „kaland” volt, a jövőben marad a szigorú matematikánál.

Új Néplap 2014. november 23.

 

Dr. Lengyel Erzsébet és diákja, Vistyik Mercédesz
(Fotó: Mészáros János)

 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.