Az Időskorúak Szociális Otthona fennállásának 50. évfordulójára rendezvénysorozattal emlékeztünk. A rendezvények között szerveztünk olyat, amely a lakóknak és hozzátartozóiknak, a szakmai munkát végzőknek és az intézményből korábban nyugdíjba ment dolgozóknak szólt. A központi ünnepséget 2010. június 22-én tartottuk, melyen több mint száz meghívott vendég vett részt.

A vendégeket Nyitrainé Kiss Katalin igazgatónő köszöntötte. Molnár Péter, Újszász város polgármestere megnyitójában méltatta az intézményben dolgozók munkásságát, kiemelte, hogy a város életében fontos szerepet tölt be az idősek otthona.

A visszaemlékezések dr. Nyáry Gálné Orczy Mária gondolataival kezdődtek, és visszanyúltak az intézmény megnyílása előtti időkre. Mária asszony megtisztelte rendezvényünket azzal, hogy elvállalta a fővédnöki tisztet.

„Van az emberi szívnek egy halk szavú és előkelő vendége néha, az emlékezés.”

Bánódi Szolner Sándor gondolatát hívtam segítségül az intézet 50. évfordulóján a múlt felidézéséhez. 50 évvel ezelőtt, 1960. június 22-én kezdte meg működését a Betegek Szociális Otthona nevet viselő intézet. A több évtizedes működés kötelez bennünket arra, hogy megemlékezzünk azokról, akik létrehozták, működtették, értékeket helyeztek bele és ma is működtetik. Tekintsünk hát vissza a múltra! – kezdte visszaemlékezését Bakó Józsefné intézményvezető főnővér a jeles évforduló kapcsán megrendezésre kerülő ünnepségen:

„Az otthonnak helyet adó kastélyt báró Orczy György az 1930-as években építtette. A háborút követően megtörtént államosítása, az Egészségügyi Minisztérium tulajdonába került. Az Egészségügyi Minisztérium és Szolnok járás közös döntése értelmében 1956-ban megkezdődött a kifosztott és leromlott kastély felújítása, melyet az őszi forradalmi események félbeszakítottak. A folytatásra csak 1959-ben került sor. 1960 nyarára lakhatóvá vált az épület, és 1960. június 22–én fogadta első lakóit. Ez a nap jelentős dátum településünk életében, hiszen ezen a napon indult el az idősekről, magatehetetlen betegekről való intézményi gondoskodás.

A gondozottak nagy része értelmi fogyatékos volt, vagy különböző testi fogyatékosságban szenvedett. Alacsony iskolázottságú, vagy írástudatlan emberek voltak. A velük való bánásmód nem volt egyszerű feladat a gyakorlati tapasztalattal nem rendelkező gondozónőknek. Az idősek nagy része paraszti munkában megöregedett ember volt, akik szívesen vettek részt a házkörüli munkákban. Állattartásban, kertészetben, mosodában dolgoztak. Szívesen válogatták a téli tárolásra szánt terményeket, konyhai előkészítésben segítettek.

A munkafolyamatok végzése kezdetleges eszközökkel, tapasztalati alapok nélkül indult. Az intézet igazgatója Bajnai László volt, aki korábbi munkahelyén szerzett vezetési, gazdálkodási ismeretét kamatoztatta. A jó gazda törődésével, sok-sok példamutatással, odafigyeléssel, atyáskodó gondossággal vezette az intézetet. Sokrétű tevékenységére igen nagy szükség volt, hiszen a kezdeti szakmai feladatokat, a gazdálkodást mindössze 20 fős személyzet végezte a 100 férőhelyes intézetben. Csak 1 fő rendelkezett szakképzettséggel. A dolgozók nagy része még az általános iskolát is munka mellett fejezte be.

Az intézet folyamatosan bővült. 1964-ben újabb épületszárny került átadásra. Ezáltal 100 fővel növekedett a gondozottak száma. A fejlődés töretlennek látszott. Az intézet Szolnok megye Gondozási Központjává nőtte ki magát. A bentlakásos feladatellátás mellett napközi otthont is működtettünk. Gondozónőink megyei ellenőrző feladatot is elláttak, és helyt adtunk szervezett szakmai továbbképzéseknek.

A közigazgatás átalakulása után a Járási Hivatal megszűnt, így az intézet Szolnok Város fenntartásába került. Szolnok város jó gazdánk volt. A további fejlődés lehetőségét biztosította. Az épületek karbantartása folyamatos volt. A kastély épületben födémcsere történt. Megépült az új 400 adagos konyha 1980-ban. A konyhai üzemrész helyén férőhelybővítést végeztünk, ezáltal 267 fő lett az engedélyezett gondozotti létszám. Megépült a központi kazánház, megvalósult a fűtéskorszerűsítés. Betonozott utak épültek az intézet területén. A lakók teljes körű ellátása biztosított volt. Ezen időszak alatt szakmai átalakulások is zajlottak. 1990-ben a törvényi változások következményeként Újszász Nagyközség fenntartásába került az intézet. Az azóta várossá fejlődött település önként vállalt feladatként biztosította és jelenleg is biztosítja a működtetést az Időskorúak Szociális Otthonának. A törvényi változások, a gazdasági helyzet romlása egyre nagyobb terhet ró a fenntartóra és az intézményre is.

A jelenleg engedélyezett férőhelyszám 200 fő. Ebből 80-90 fő újszászi lakos, a többiek különböző, legalább 20 településről érkeztek. Szintén nagy számban gondozunk Szolnokról érkezett ellátottakat is. Az évek során a lakók összetétele is változott. Jelenleg 70-75 fő súlyos demens beteg él az intézetben, akik ápolása súlyos terhet jelent a csökkentett létszámú ápoló személyzetnek.

Az otthonban folyó szakmai munka színvonala elismert a felügyeleti szerv ellenőrzései során is. Az intézet kollektíváját a város képviselő-testülete 2005-ben Szakmai díjban részesítette. Dolgozóink közül többen birtokosai szakmai díjnak, néhányan miniszteri dicséretben is részesültek kiváló munkájukért.

Az eltelt évtizedekben:

• 50 év alatt 3184 ellátottat ápoltunk.
• Lakóink átlag életkora igen magas: 81 év.
• A legrégebben itt élő ellátottunk 1972. november 27-én érkezett intézményünkbe, 38 éve élvezi gondoskodásunkat.
• Ez évben eddig 3 fő 100 éves lakót köszöntöttünk, de ha Isten is úgy akarja, még 1 fő ez év őszén betölti szintén a 100. életévét.

Napi szinten küzdünk fennmaradásunkért. Harcolunk romboló viharokkal, jégesővel, árvízzel, talajvízzel. Mégis bízunk a jövőben. Megvalósult a mosoda felújítása, kiépült a szennyvíz elvezető csatornarendszer. A közelmúltban nővérhívó berendezés került átadásra pályázati forrásból. Az elmúlt év során tűz- és füstriasztó kiépítése valósult meg.

Hamarosan elkezdődik a kastély épület külső homlokzatának, nyílászáróinak felújítása szintén pályázati támogatásból és fenntartói hozzájárulásból.

Megköszönöm ellátottaink és munkatársaim nevében a fenntartó – Újszász Város Önkormányzat – támogatását. Köszönöm Mérész József nyugalmazott igazgatónak több évtizedes munkásságát, munkatársaimnak azt a kollektív szellemet, amellyel eredményes gondozást tudunk végezni. Köszönöm orvosainknak lelkiismeretes, gyógyító tevékenységét.

Abraham Lincoln szavaival zárom az 50 év emlékeit:

„A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem, hogy mennyi élet volt éveidben.”

Remélem, hogy még sokáig tudunk életet vinni az évekbe!

Kérjük mindazokat, akik döntési helyzetben vannak, és emberi közösségekért dolgoznak, álljanak ki az intézményért, hisz minden nemzet intelligenciáját mutatja, hogy hogyan gondoskodik időseiről.”

Az ünnepi műsort színesítette Almási Klára – népdal és operaénekes, valamint az Operabarátok Kamarakórusának műsora, továbbá Várkonyi Józsefné intézményi ellátott és Bogár László szavalata.

Az ünnepség keretében köszöntöttük az intézményben legrégebben élő lakókat: Ungor Ibolya 38 éve, Bálint Julianna 33 éve és Smatkó Veronika 31 éve él az otthon falai között. A lakók mellett a dolgozók közül is köszönetet mondtunk azoknak az a dolgozóknak, akik több mint 30 éve munkatársai az intézménynek: Furcsa Izabella gazdaságvezető, Szabó Ferencné ápolónő, Vágó Erzsébet könyvelő, Bakó Józsefné intézményvezető főnővér.

A művelődési házban lezajlott ünnepség után az Akácfa út 90. szám alatt működő Időskorúak Szociális Otthonába mentünk, és rögtön a bejáratnál meg is álltunk. Az intézmény új nevet kapott a jeles évforduló kapcsán. Az Újszászi Híradóban meghirdetett pályázatra 17 féle névjavaslat érkezett, melyből egy öttagú bíráló bizottság (tagjai között a polgármester, intézményvezető, főnővér, lakók- és hozzátartozók képviselője) a Zagyvaparti Idősek Otthona nevet terjesztette Újszász Város Képviselő-testülete elé, mely nevet a képviselő-testület jóváhagyott. A névtábla-avatást színesítette a Fire Dance Táncegyüttes Gold csoportjának műsora és Juhász Dóra – Pomázi Tamás showtánca.

Szintén a központi ünnepség keretében emlékeztünk meg Bajnai Lászlóról, az intézmény első igazgatójáról, emléktáblával tisztelegve munkássága előtt. Tiszteletére emlékfát is ültettünk.

1960-1985-ig volt igazgatója az intézménynek. A társadalmi és közéleti tevékenysége települési és megyei szinten is kimagasló volt. 1978-ban a Kiváló Munkáért kitüntetést, 1983 júniusában az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetést érdemelte ki, nyugdíjba vonuláskor a Durst János díj tulajdonosa lett. „Bajnai László volt akkor valamennyiünk tanítómestere.” – mondta Mérész József nyugalmazott igazgató visszaemlékezésében. Bajnai László igazgató úr fia, dr. Bajnai Gábor meghatódva elevenítette fel emlékeit édesapjáról és az intézményben töltött gyermek- és kamaszkorról.

A megemlékezésen a Százszorszép Népdalkör műsorát hallhattuk.

Számtalan támogató pénzbeli- és természetbeni adományából tudott megvalósulni az 50. éves évfordulóhoz kapcsolódó rendezvénysorozat. Köszönjük felajánlásaikat!

Nyitrainé Kiss Katalin