Tisztelt Olvasók!

Ebből az évből is eltelt egy hónap, mely jól jellemzi mai világunkat, mert hogy sok jó dolgot és sajnos több kevésbé jó dolgot éltünk meg. 

Az év kezdetén megkötöttük az önkormányzat számára a folyószámla hitelkeret-szerződést, mely biztosítja az év közbeni működést. Ugyanilyen jó hírnek tartom azt is, hogy a fogorvosi praxisainkra mi is megkaptuk azt a támogatást, melyet a költségvetésünk elfogadása után tudunk majd felhasználni. Ennek az összege 5,4 millió forint. 

Ugyanígy jó hírként kezelem azt is, hogy a hónap elején meglátogatott a Szolnoki Kormányhivatal vezetője. Megbeszélésünk tárgya a két intézmény között fennálló kapcsolat értékelése és a további előrelépéshez szükséges információk cseréje volt. Véleményem szerint a kapcsolatunk megfelelő szintű és gyakoriságú, ha probléma merült fel, a személyes egyeztetés is szóba jöhetett. Nem terheli semmilyen probléma a közöttünk fennálló kapcsolatot. 

Tisztelt Olvasók! A hónap elején két olyan nagyszerű embertől kellett elbúcsúznunk, mint amilyen Földi Imre bácsi volt, és a tragikusan elhunyt Hajdú Gyuláné Ilonka. Mindkét családnak őszinte részvétemet fejezem ki. 

És hogy milyen az élet, ezekben a napokban ünnepeltük Ulviczki Sándorné Ilonka néni születésnapját. Köszönetem fejezem ki, hogy részt vehettünk a családi eseményen, melyen mi is átadhattuk jókívánságainkat. 

Tisztelt Olvasók! 

Az önkormányzati hivatalban dolgozó kollégáink az év indításakor mindig leterheltek, de ez most különösen előtérbe került. Az új pénzügyi rendszerre való átállás rengeteg többlet feladatot ró a kollégákra, és ugyanilyen megterhelő az idei költségvetés előkészítése is. Ezek a munkafolyamatok rengeteg időt és energiát vesznek el, de ugyanakkor napi feladatokat ad az is, hogy a megnyert pályázatainkat a tervezettnek megfelelően tudjuk előkészíteni. A legtöbb munkát jelenleg az egészségügyi központ építésének szűkített műszaki tartalmának meghatározása okozza, ugyanígy jelenleg is nagyon sok munkával jár a „Zöld város” pályázatunk tervezési munkálatainak irányítása. Bizakodom abban, hogy tavaszig az előkészítő munkálatok befejeződnek, és a közbeszerzési kiírások lefutása után az effektív munka is megkezdődhet. 

Január – hideg, hó? Igen érdekes időjárási viszonyokat éltünk meg ebben a januárban. A megszokott folyamatos hideg elmaradt, hó sem esett sok, de az egy kicsit váratlan is volt. Ennek ellenére azt gondolom, hogy vállalkozó barátunk, Hajdú Gyula jóvoltából, illetve a műszaki csoportunk dolgozói és közmunkásaink úrrá lettek a helyzeten, és a hóesés napján már megfelelő minőségű utakon járhattak az újszásziak, és minden intézményünknél el lett takarítva a hó. Köszönöm munkájukat. 

Tisztelt Olvasók! Bár túl hideg nincs, de fűtés nélkül nem lehetne egyetlen intézményünk sem. Ebben az időszakban többször volt fűtéskimaradás a könyvtárban, a bölcsődében és a kertvárosi óvodában is. Megpróbáltunk úrrá lenni a helyzeten, tartósabb fűtés kimaradás sehol sem volt. Ennek ellenére ezek a problémák felhívták a figyelmünket arra, hogy ebben az évben a fűtésrendszerek átvizsgálását, illetve ahol szükséges, a felújítást is el kell végeznünk. 

Tisztelt Olvasók! Örömmel adtunk helyet annak a rendezvénynek, mely az M4-es autópálya megépítését szolgálta. A településünkön tartott megbeszélésen a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. munkatársai, illetve a hitelező cég munkatársai egyeztettek. A téma a már régen megígért M4 autóút megépítése volt. Ennek értelmében a jelenlegi 4-es út ceglédi körforgalmától Abonyig kiépül a 2x2 sávos autóút. Erre már régen vártunk. Információink szerint a beruházás összköltsége 26 milliárd forint, és várhatóan két éven belül be is fejeződik. 

Számomra az is nagy öröm, hogy a legutóbbi városgyűlésen felmerült egyik problémát már meg is oldottuk. Ez a Béke körúti szennyvízátemelő szivattyú felújítása, melynek elméletileg az lesz az eredménye, hogy a beépített ún. késes szivattyú meggátolja az eddig szinte rendszeresen előforduló dugulást, mely nagyon sok családnál okozott kellemetlenséget. Amennyiben az új típusú szivattyú jól vizsgázik (ezt várjuk tőle), úgy folyamatosan fogjuk kicserélni a településen lévő szivattyúkat az új típusra. Az első ütemben valószínű, hogy a Rákóczi úti és az Akácfa úti szivattyú felújítására kerül majd sor. 

Tisztelt Olvasók! 

Ugyanilyen jó hír számomra, hogy ismét jelentkezett egy beruházó a termálvíz felhasználási vonalon. Nem akarom elkiabálni, de reménykedem, hogy egyszer csak el fog indulni ez a fejlesztés is településünkön. 

Tisztelt Olvasóim! 

Az utóbbi időszakban gyakran esett szó a homoktövis ültetvényünkről. Ennek megfelelően a legutóbbi testületi ülésünkön áttekintettük az ültetvény múltját, jelenét és jövőjét. Jelen pillanatban elsősorban a mezőgazdasági állami támogatásoknak köszönhetően ez az önként vállalt feladatunk nyereséges. Ami probléma, hogy előzetes számításaink korántsem úgy alakultak, mint ahogy azt terveztük. Ezért az önkormányzatunk arról döntött, hogy ez évtől kezdődően kb. négyhektáros területi egységekben felújítjuk az ültetvényt. Abban is bízunk, hogy a megalakult Első Homoktövis Szövetkezettel olyan kereskedelmi vonalat tudunk elérni, mely a gyümölcs oly mértékű feldolgozását teszi lehetővé, amelynek bevételével többszörös jövedelmet tudunk elérni. Ezekről a munkálatokról rendszeresen fogom tájékoztatni a település lakosságát. 

Tisztelt Olvasók! 

Még egy jó hírt szeretnék Önökkel megosztani. A késő őszi és a téli hónapok során nagy hangsúlyt fektettünk bölcsődénk megújítására. Az intézmény minden egyes helyisége újrafestésre került, új szőnyeget, új játékokat, új eszközöket és berendezéseket szereztünk be. Reméljük, hogy a kis csemeték és az ott dolgozó kollégáink jól érzik majd magukat ezen a helyszínen, melyet a tavasz folyamán a külső tér megújításával is fejleszteni fogunk. 

Köszönöm figyelmüket! 

Molnár Péter
polgármester 

 

A színházi előadáson (Fotó: Barta Imréné)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.