Tisztelt Olvasók!

A városgyűlésen is említettem, hogy elég sok visszatérő dolgunk van a településen élők nem megfelelő viselkedésével kapcsolatban. Ez a hónap is úgy kezdődött, hogy a Bakó úti játszóterünket festékkel tették tönkre, és olyan információm is van, hogy ezen a hétvégén két tehén is eltűnt az egyik gazdálkodótól. Azt gondolom, hogy bármennyi térfigyelő kamerát is felrakhatnánk, a renitens elkövetőkkel nem tudunk mit tenni. Ezért kérem az Önök segítségét, hiszen a több mint 6000 szempár talán segíthetne, ha időben kapnánk információt egy-egy ilyen esetről. A városgyűlésen azt is elmondtam, hogy gondunk van az állattartókkal is, ezen belül az eb tartókkal illetve a lótartókkal. Éves szinten néhány millió forintot költünk az ebek befogására, amit azt hiszem, jobb helyre is el tudnánk költeni. A felelőtlen lótartók pedig az itt élők testi épségét és a közlekedés biztonságát is zavarják. Ezért arra kérem Önöket, ha ilyen jellegű problémát látnak környezetükben, jelezzék azt az önkormányzatnak, a rendőrségnek vagy a polgárőrségnek.

Tisztelt Olvasók!

A hónap során megtartott városgyűlésünk egy picikét elkedvetlenített. Nem voltunk túl sokan, és aki ott volt, az se mondott túl sok információt életünkről, a városban tapasztaltakról. Az ott felmerült nagyobb hiányosságokat, mint azt ott is megígértem, kezelni fogjuk. Így a Béke körúti átemelő szivattyú környékén tapasztalt hiányosságokat reményeink szerint február végéig megszüntetjük. A VCSM Zrt. ajánlatát a testület legutóbbi ülésén elfogadta, bízom benne, hogy hosszú távra ez a probléma megoldásra talál.
A zöldhulladékkal kapcsolatos szervezőmunkát elkezdtük, amennyiben a hulladékszolgáltató elfogadható ajánlatot ad, a tavasz beállta után a zöldhulladék elszállítása is megoldást nyer. Ugyanígy a Fecske úton lakók problémájával is foglalkozunk, szeretnénk ott is egyértelmű megoldást találni a gázszolgáltatóval.

Tisztelt Olvasók!

Jó néhány pályázatot nyert a település az elmúlt időszakban, melyeknek előkészítésén és a kivitelezésén is dolgozunk. Szavakban el nem mondható az a munkamennyiség, amit ebben az új pályázati rendszerben munkatársaimnak el kell végezni. Ezúton is köszönöm az eddig elvégzett munkát, és továbbra is azt kérem tőlük, hogy a város érdekében tegyenek meg mindent, hogy eltervezett céljaink megvalósulhassanak. Szeretném kiemelni közülük elsősorban vezetőtársaimat, Pap Gábor fejlesztési referensünket és Szűcsné Ágikát, a pénzügyi osztály vezetőjét. Természetesen ennek a munkának az irányítója és alkalmasint a végrehajtója is Kaló Istvánné Erzsike alpolgármester asszony, akinek szintén köszönöm tevékenységét.

Az elmúlt néhány év pályázati tevékenysége igen sokrétű. Ebben a hónapban részt vettem a Széchenyi Programiroda Jászapátin szervezett fórumán, ahol számunkra már nemigen tudtak újat mondani. Ugyanígy pályázati témában Zagyvarékason is volt egy konzorciumi találkozó, amelyen Szászberek, Zagyvarékas és Újszász a megnyert turisztikai pályázat végrehajtásáról illetve annak kivitelezéséről egyeztetett. Reméljük, hogy tavasszal ez a beruházás is elindul. Ugyanígy Zagyvarékason került megrendezésre a Közép-Tisza-Zagyva menti települések Leader közösségének tájékoztató fóruma. Itt a most induló Leader pályázatokról volt szó, amely a közeljövőben négy pályázat kiírását jelenti. Azon kell gondolkodnunk, hogy ezen pályázatok elérését milyen úton tudnánk elősegíteni a civil csoportok, egyesületek, kis- és középvállalkozások számára. Mint már korábban jeleztem, a mostani pályázati rendszer óriási humán erőforrást igényel, ezért új megoldásban gondolkodom, egy olyan helyi szakemberek bevonásával működő pályázatíró és menedzselő csapat összehozásán, amely elősegítheti ezen pályázatok forrásaihoz való hozzájutást.

Tisztelt Olvasók!

Ebben a hónapban két olyan szakmailag ellenőrzött intézményünk volt, amely a vizsgálaton nagyon jól szerepelt. Az Újszász Városi Óvodában az Országos Tanulmányi Hivatal tartott szakmai ellenőrzést, míg a bölcsődei részlegünknél a Magyar Bölcsődei Egyesület részvételével történt meg az ellenőrzés. Bár még a jegyzőkönyveket nem láttam, de a kollégák elmondása alapján nagyon pozitív vélemény várható mindkét intézményegységünkről. Köszönöm a szakmai munkát minden dolgozónak.

Tisztelt Olvasók!

És ha már az óvodánál járunk, hadd mondjam el röviden, hogy a városnapi rendezvényünk során az óvodai nevelők két testvértelepülésünknek, a lengyel Debicának és a szerb Palicsnak ajánlottak fel szakmai együttműködést. Ennek első lépéseként a hónap során mindkét testvértelepülésünkről négy-négy fő vett részt szakmai találkozón. Nagyon köszönöm az óvodai dolgozók együttműködését és szerepvállalását, hogy ez a találkozó létrejöhetett. Magam is részese voltam a mozgáskotta bemutatónak, amely mindkét vendégtelepülésünk szakembereire igen jó benyomást tett. Információim szerint ennek a módszernek az átvételéről további tárgyalást folytatnak, aminek nagyon örülök. Szeretném megköszönni az óvodai dolgozók segítő közreműködését a vendéglátás során, illetve Pócs János képviselő úrnak, hogy lehetővé tette, hogy vendég küldöttségünk meglátogathatta az Országházat. Bízom abban, hogy az együttműködés továbbra is fennmarad, és egyik kollégám szavai szerint ciklusokon is átívelő lesz.

Tisztelt Olvasók!

Örömmel vettem a már megszokottá váló kiállítást a Városi Könyvtár Mini Galériájában. Igen érdekes és nagyon munkaigényes kiállított tárgyakat tudtunk megszemlélni. Köszönöm az alkotók és a könyvtár dolgozóinak az együttműködését. Ugyanígy nagy élmény volt számomra a Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok megyei Egyesülete újszászi csoportjának rendezvénye. Velük mindig nagyon jó hangulatú délutánt tudunk eltölteni, nem gondolva a mindennapok problémáira. A rendezvény mindig vidáman, jókedvűen telik. Köszönöm a csoport vezetőségének, elsősorban Ulviczki Józsefné Magdikának azt a rengeteg munkát, amit egy ilyen nagy létszámú csoport vezetése és irányítása megkövetel. Bízom benne, hogy a következő években is tovább működik, és sok embernek támaszt nyújt majd, mint ahogy azt eddig is tette. És persze azt is kívánom, hogy az évente megrendezett kirándulásaikat tartsák meg, hiszen nagyon sok szép területe van Magyarországnak, ahol még nem jártak.

Tisztelt Olvasók!

Ami a település kulturális és civil életét illeti, ez a hónap igen mozgalmas volt. A Százszorszép Népdalkör, a Nosza Mami és a Szenorák tánckara három napot töltött Nagyatádon a SZOLÁR fesztiválon. Az utazás fáradalmait leszámítva, remek hangulatban és nagyszerű előadásban volt részük. A város nevében köszönöm, hogy viszik hírünket ebbe a Dél-dunántúli kisvárosba is, ahol ismét nagyon jól szerepeltek. Köszönöm nekik!

Tisztelt Olvasók!

Így karácsony előtt immár nálunk is hagyománnyá vált, hogy együtt ünnepeljük az adventi koszorú gyertyáinak gyújtását. Mint ahogy látható, főterünkön elkészült az adventi koszorú, melynek megvalósításában Hegedűs Jánosné Veronka, a művelődési ház és a karbantartói csoport munkatársai vettek részt. A gyertyagyújtást minden esetben megszervezett kulturális rendezvény övezi, melyre ezúton is meghívok mindenkit, akkor is, ha esik, akkor is, ha fúj.

Tisztelt Olvasók!

Kívánok valamennyiünknek nagyon kellemes, boldog karácsonyt, és nagyon eredményes boldog új évet!

Molnár Péter
polgármester

 

A szociális munka napján Nyitrainé Kiss Katalinnal, Kaló Istvánnéval és Szacskóné Kovács Orsolyával

 

A Sorstársak záró rendezvényén Ulviczki Józsefnével
(Fotó: Barta Imréné)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.