Tisztelt Olvasók! 

Mint minden hónapban, így most is sokat dolgoztunk a város érdekében. Ilyenkor tavasszal a magánkertekben is van elég tennivaló, így mi is próbáltuk a tél után rendbe tenni településünket. 

A hónap elején fontos információt kaptam Szolnok város rendőrparancsnokától. A hír meglepő volt. Azt közölte, hogy az Újszászi Rendőrőrs parancsnokát, Juhász Tibort indoklás nélkül felmenti beosztásából. Az indokot nem tudjuk, de egyben azt is közölte, hogy átmenetileg Kovács Istvánt, a Szolnoki Vasúti Rendőrőrs parancsnokát bízza meg a beosztással. Úgy tűnik, hogy április elejére kinevezik majd az Újszászi Rendőrőrs új parancsnokát. Az elmúlt hónapban a közbiztonság romlásáról nem tudok, így várhatóan az új parancsnok kinevezéséről, személyéről csak a következő híradóban tudok majd beszámolni. 

Tisztelt Olvasók! 

A hónap során két olyan nagyszerű rendezvényről tudok információt nyújtani, melyek méltóak a település városi rangjához. A hónap elején tartottuk meg a városi nőnapi ünnepséget. A jó szervezésnek köszönhetően nagyon sokan voltunk, és nagyon jó hangulatban telt a délután. Külön örömömre szolgált, hogy Pócs János országgyűlési képviselő is jelen volt, és ő is nagyon sok helyi lakosnak adott át ünnepi virágot. A műsorban szereplők remek hangulatot varázsoltak a művelődési ház nagytermébe. Köszönöm a művelődési ház dolgozóinak a szervezésben végzett munkájukat. 

A másik nagyszabású ünnepségünk az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójával kapcsolatos megemlékezés volt. Ez a rövid és frappáns megemlékezés igen magas színvonalon zajlott. A városi ünnepséget megelőző napon a Kastély Otthonban is részt vettünk az ott megtartott ünnepségen, és elhelyeztük a megemlékezés koszorúját. A városi ünnepség kiemelt színfoltja volt a Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjainak műsora, és ismét emelte a hangulatot az Abonyi Fúvós együttes és a velük fellépő mazsorettek műsora. 

Az ünnepi beszédet elmondó Hommer Csilla – aki a Rózsa Imre Középiskola tanulója, egyébként abonyi születésű –, a szónoki-beszédíró verseny győztese, nagyon sok aktuális gondolatot mondott el a mai fiatalokra és persze az idősebbekre is vetítve. A műsorban a könyvtár által szervezett versmondó verseny győztese, Sallai Péter is szerepelt. Nem először adott „művészetéről” számot, most is elkápráztatta a közönséget. Úgy látszik, nálunk hagyományosan egy-egy ilyen kis művészt időnként „kitermel” az általános iskola. Megköszönöm minden szervezőnek, az általános iskola tanárainak segítségét, és természetesen minden résztvevőnek, hogy együtt emlékeztünk meg erről a nemzeti ünnepről. 

Tisztelt Olvasók! 

A tavasz beköszöntével ismét – szinte rutinfeladatként – adódott a városgazdálkodásban dolgozók részére a sok tennivaló. A településen nagyon sok helyen végeztük el a szükséges gallyazást, a télen keletkezett kátyúk megszüntetését, és több utcában a közúti padkák javítását. Természetesen néhány utcabútor beszerzésére is sor került, amelyek kihelyezésére a közeli időszakban kerül sor. 

A tavasz során beszereztünk viszonylag nagy mennyiségű mart aszfaltot, melyet az év során majd az útjavításokhoz használunk fel. 

Megköszönöm a kertbarátoknak a már sokadik alkalommal elvégzett parkgondozási munkáit. 

Tisztelt Olvasók! 

Az európai uniós fejlesztési lehetőségeket kihasználva önkormányzatunk két területen kezdett tervezési munkálatokba. Az egyik terület a Városi Könyvtár felújítása és átalakítása a köznevelési célok elérése érdekében, a másik pedig a Zagyvaparti Idősek Otthona konyhájának felújítása. E hónap során valószínűleg mindkét pályázat benyújtásra kerül. 

Tisztelt Olvasók! 

Az elmúlt időszakban több olyan találkozó volt, melyet a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. szervezett a Belügyminisztérium támogatásával. Az a cél, hogy a Magyarországon homoktövist termelők alakítsanak ki egy olyan együttműködést, mely a termelők segítését célozza. Valószínű, hogy néhány termelői csoport alakul majd, mely plusz állami forráshoz is jut, és végül egy szövetkezet megalakítása lesz a cél. A Nemzeti Kereskedőház az elmúlt évben széleskörű felmérést végzett a homoktövis feldolgozásból származó termékek piacának felkutatására. Ennek eredményeképp úgy tűnik, hogy a termelés, a gyümölcs begyűjtése, illetve annak elhelyezése és feldolgozása egy kézbe kerülhet. Ennek megvalósítása a közeli napokra várható. Önkormányzatunknak ebben a kérdésben több döntést is meg kell hoznia. 

Tisztelt Olvasók! 

A hónap végén tartotta az Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület küldöttgyűlését. Itt az elmúlt év pénzügyi és sport beszámolói hangzottak el, melyet a küldöttgyűlés elfogadott. Úgy gondolom, hogy sportolóink az elmúlt évet nagyon sok sikerrel zárták, elvíve településünk jó hírét az országba és a világba. A fiatalok sikerei bármilyen sportágban nagy örömet jelentenek. Az, hogy újszásziak, pedig az itt élőknek szerez örömöt és megnyugvást. Gratulálok minden sportvezetőnek, sportolónak, akiket a városi önkormányzat minden esetben erejéhez méltóan támogat. Támogat a működési költségek felvállalásával, alkalmasint a fejlesztések önerejének átvállalásával is. 

Tisztelt Olvasók! 

A hónap végén két igen érdekes eset történt egy napon. A Tápió mellett találtak egy második világháborús bombát, és aznap délután a vasútállomáson is bombariadó volt. Hál’ Istennek a bejelentés ellenére bombát nem találtak, így rövid időn belül helyre állt a nyugalom. 

Tisztelt Olvasók! 

Minden hónapban meg szoktam emlékezni azokról a polgártársainkról, akik elhaláloztak. Ebben a hónapban is meghalt egy olyan helybeli, akit több szempontból is szerettek és tiszteltek településünkön. Varga Imréről „Bubu”-ról van szó, aki a VCSM Zrt. helyi munkatársa volt, és nagyon sokáig élt azzal a tudásával, ami minden lakodalomhoz kellék, remek vőfély volt. Családjának őszinte részvétem fejezem ki, és természetesen minden családnak, akinek halottja volt ebben a hónapban. 

Tisztelt Olvasók! 

Tisztelettel hívom Önöket a május 1-jei rendezvényünkre a sportpályára, és természetesen mindenkinek kívánok nagyon kellemes húsvéti ünnepeket! 

Molnár Péter
polgármester 

 

Padkajavítás
(Fotó: Barta Imréné)

 

Gallyazás
(Fotó: Barta Imréné)

 

Bozótirtás
(Fotó: Barta Imréné)

 

Díjátadás dr. Kovács Lászlónénak
(Fotó: Konka Csaba)

 

Pócs János országgyűlési képviselő, Kaló Istvánné alpolgármester és Molnár Péter polgármester a nőnapon
(Fotó: Konka Csaba)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.