Tisztelt Olvasók!

Túl vagyunk a második nyári hónapon, úgy gondolom, az időjárás felelős sok esetben próbára tett bennünket. Ettől függetlenül az elmúlt hónap a település számára hatékony és eredményes munkával telt. Az egyik nagyon fontos, részemről régen megígért, az ott élőknek pedig reális igényük volt, a Horgász út megújítása. A hónap elején elvégeztük a beszerzési eljárást, kiválasztottuk a kivitelezőt és a műszaki ellenőrt, ezek után megtörtént a munkaterület átadása is. Mint ahogy tapasztalni lehet, a kivitelező MEGASPED Kft. szervezett, jó minőségű és gyors munkát végez. Természetesen türelemre kérem az itt élőket, mert nem lesz teljes körű az út felújítása, hiszen a belvízelvezetéshez jelenleg csak egy szikkasztó árok készül. A víz elvezetését ezért TOP-os pályázatban fogjuk valószínűleg a jövő évben megoldani, amikor is a település északi, észak-keleti térségének a komplett belvízelvezetése valósulhat meg. Egyébként a mostani útfelújítással elhelyezésre kerül a Munkás út irányából egy nagy teherbírású vízelvezető csatorna. Ennek a költsége megemeli az út beruházásának költségét mintegy 1,5 millió forinttal. Reményeink szerint augusztus 20-a előtt átadásra kerül az út, melyre már most minden itt élőt meghívok.

Tisztelt Olvasók!

Az elmúlt néhány évben, ha közigazgatásilag nem is, de politikai szempontból településünk a Jászsághoz tartozik. Gondolom, sokunk előtt ismert, hogy az elmúlt évtizedekben megrendezésre kerül, mindig más-más településen a Jász Világtalálkozó. Ebben az évben ennek Jászárokszállás adott otthont, ahol településünk is részt vett. Ezúton szeretném megköszönni a Népi Díszítőművészeti Szakkörnek, Péter Tamás sportvezetőnek és a Zagyvaparti Idősek Otthona dolgozóinak, hogy településünket magas színvonalon képviselték a találkozón.

Szintén a hónap elején volt egy kisebb, számunkra talán legalább ilyen fontos esemény, amikor a vasutas nyugdíjas szervezetünk tartotta meg a 67. vasutasnapot. Köszönöm a meghívásukat, én nagyon jól éreztem magam, de amint láttam, minden résztvevő kellemes estét töltött a gimnázium aulájában.

Tisztelt Olvasók!

A mai politikai viszonyok mellett illik és szükséges a politikai vezetőkkel egyeztetni. Ebben a hónapban lehetőségünk volt Pócs János képviselő úrral és Borbás Zoltánnal, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Közgyűlés tagjával eszmecserét folytatni. Minden esetben a település érdekeit szem előtt tartva, a város számára fontos fejlesztésekről esett szó. Örömmel tájékoztatom a lakosságot, hogy minden esetben támogató nyilatkozatot kaptunk politikusainktól.

Tisztelt Olvasók!

Aki nem vett részt a XXI. Hungarian Open Lábtoll-labda versenyen, az talán nem is tudja, hogy mit veszített. Ebben az évben is remekül sikerült sportversenyről számolhatnak be a rendezők, akik az ötnapos rendezvénysorozaton rengeteg munkát végeztek. Megszokott már, hogy Fehér János és családja ennek a rendezvénynek a fő mozgatója, de nagyon sok olyan szülőt, társadalmi munkást, helyben élőt fedezhettünk fel, akik önkéntes alapon segítették a verseny lebonyolítását. Többek között szeretném megemlíteni a Tóth házaspárt, akik többször a rendezvény minden résztvevője számára főztek igazi magyaros vacsorát, és szeretném megemlíteni Krassóiné Gyüre Rozália áldozatos munkáját is. De aki a rendezvény területén járt, az azt is láthatta, hogy a Polgárőr Egyesület több tagja állandó résztvevője volt a sportversenynek. Köszönöm nekik, és a nem említett résztvevő segítőknek is a munkájukat. Azt még hozzá kell tennem, hogy az időjárás felelős nem volt a rendezőkkel, nagyon sok kellemetlen percet szerzett számunkra.

Tisztelt Olvasóim!

Bár nem terveztük, de ebben a hónapban is volt egy testületi ülésünk. Jó néhány fontos döntést kellett meghozni a testületnek, melyben telek adás-vételről, a CSOK-hoz jutáshoz való támogatáshoz és pályázatok benyújtásáról született döntés. Örömmel tapasztaltam ebben az évben, hogy a nagyon nehezen megszülető CSOK-os támogatásokhoz a korábbi évektől eltérően sokan próbálnak csatlakozni. Ehhez a települési önkormányzatunk 300 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyújt ebben az évben, amely talán több is lehetne, de ismerve a helyi ingatlan árakat, elmondhatjuk, hogy ez szinte minden esetben megközelíti a 10 %-os bekerülési költséget.

Minden évben szoktunk pályázni az ún. közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra, ez ebben az évben is így történt. Az itt elérhető támogatás nagysága nem túl nagy, de olyan szükséges eszközökre pályázunk a művelődés területén, amelyet önerőből nemigen tudnánk megszerezni. A másik ilyen pályázatunk a már korábban többször szóba hozott „Zöld város” pályázat, amely a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül került kiírásra. A pályázat bruttó 140 millió forint elérését teszi lehetővé úgy, hogy ehhez nem szükséges önerő. Az elmúlt hónapokban kollégáim és a településen élő civil és gazdasági szervezetek vezetői több esetben kerültek megszólításra, kérve tanácsukat és álláspontjukat. Úgy tűnik, hogy egy nagyon bonyolult és komplex pályázati anyagot sikerült beadnunk, amelynek alapvető célja a településközpont megfelelő színvonalú kialakítása. Bár nagyon sokan tettek ebbe a munkába energiát, mégis engedjék meg, hogy ezúton is megköszönjem három kollégám, Kaló Istvánné alpolgármester asszony, Szűcs Ágnes pénzügyi osztályvezető és Pap Gábor fejlesztési referens munkáját. Szeretném megköszönni a célterületen dolgozó gazdasági szervezetek vezetőinek elsődleges támogatását, melynek eredménye majd a pályázat megvalósítása során fog elválni.

Tisztelt Olvasók!

Engedjenek meg néhány gondolatot és információt még a településünket érintő várható fejlesztésekről. Korábban már említettem azt a belvízfejlesztési programot, amelynek a tervezői munkálatai lassan befejeződnek. Ez a pályázat szintén a TOP keretében kerül majd valószínű szeptemberben benyújtásra. A pályázat forrás oldala 80 millió forint, amely nem fogja megoldani a településünk gondjait ezen a téren 100 %-ban, de a legfontosabb területeken elhárítjuk a mostani időjárások miatt kialakuló problémákat. Az elmúlt időszak egyeztetései során megnyílt annak a lehetősége, hogy Újszász Város Önkormányzata egy 50-55 millió forintos energetikai pályázat benyújtására kap lehetőséget. Az előzetes egyeztetések alapján ezt az összeget a Városi Sportcsarnok fejlesztésére szeretnénk fordítani. A tervezői munkálatok ebben az esetben is napokon belül megindulnak. Bizakodunk benne, hogy a benyújtandó pályázatunk eredményes lesz.

Tisztelt Olvasók!

A tavalyi évben egyszer már jeleztem, de aztán információ hiány miatt nem esett többet szó arról a fejlesztésről, amelyet a Magyar Állam beruházásában településünkön is meg fognak valósítani. A fejlesztés az egész települést érinti, amikor is nagy sebességű (szélessávú) optikai hálózat kiépítésére kerül sor. Erről a programról a város lakossága az idei városnapon, azaz szeptember 17-én kaphat első kézből tájékoztatást, hogy mikorra, és milyen feltételekkel lehet csatlakozni erre a rendszerre.

Tisztelt Olvasók!

Ismét két olyan elhunytról szeretnék megemlékezni, akik a településért sokat tettek, egyszerű emberként. Az egyik Gere József barátunk, aki hosszú évtizedek óta aktív polgárőrként segítette a város biztonságát, és Lázár József barátomról, aki a VOLÁN-nál eltöltött évei alatt nagyon sok újszászi lakóház felépítésében segítette az itt élőket. Családjuknak őszinte részvétem fejezem ki.

És egy picivel örömtelibb hír. Július hónapban ünnepelte Hudra Istvánné Mártika néni 103. születésnapját. Ő a településünk legidősebb lakója. Szeretném megköszönni a családnak az ünnepségükre való meghívásukat, nagyon örültem, hogy részt vehettem ezen a bensőséges és igen ritka születésnapon. Mártika néninek időközben névnapja is volt, ez alkalomból is szeretném köszönteni.

Molnár Péter
polgármester

 

Újszász legidősebb lakója, a 103 éves Hudra Istvánné Mártika néni

 

A Horgász út

 

Peter von Rüden, Fehér János, Kapás Ágnes, Pócs János és Molnár Péter a 21. Hungarian Open megnyitóján

Fotó: Fehér János, Fehér Judit

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.