Tisztelt Olvasók!

Az első tavaszi hónapban sok munkát végeztünk el, és nagyon sok tervet próbáltunk előkészíteni a további pályázatokra. A település számára az egyik fontos kérdés, hogy a fogorvosi ellátást hogyan tudjuk a legbiztonságosabban, a legmagasabb szinten ellátni. Amiről Önök is értesültek, dr. Ágotai Ede a tavalyi év végén felmondta az ellátási szerződését. Információ a helyi fogorvosi helyzetről: a településünkön 6350 fő az ellátotti létszám, mely értelmében egy egész körzetre (3600 fő) és egy fél körzet kialakítására van lehetőségünk. Külön pontozni kell a különböző korcsoportú ellátottakat, így a 18 év alattiakat, a 60 év fölöttieket és a köztes korcsoportot. Az ÁNTSZ illetve az OEP a különböző korcsoportú ellátottakat felszorozza egy súlyozott értékkel. A tavalyi évben felmondásra került az egyik körzetünk, melynek helyettesítésére ez év május 31-éig van ellátási szerződés. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy az akkori helyettesítő vállalkozással tudunk a továbbiakban is együttműködni. Ezért ez év május 31-éig kell lefolytatnunk velük a tárgyalást, és a testületnek meghozni a szükséges döntéseket. Biztosak vagyunk abban, hogy hosszú távra és magas szinten működő fogorvosi körzeteink lesznek június 1-jétől. A tárgyalásokat ebben a hónapban megkezdtük, reményeink szerint a fogorvosi ellátásban fennakadás nem lesz. 

Tisztelt Olvasók! 

Mint ahogy Önök is megtapasztalják, a település útjai az ősz és a tél folyamán elhasználódnak. Városunkban alapvetően két útfajta létezik, a jobb minőségű aszfalttal ellátott út, illetve a mart aszfalttal megoldott szilárd útburkolat. Az elmúlt időszakban karbantartó munkásaink és a közmunkások a felújításokat megkezdték. Várhatóan április végéig a most látható hibákat ki tudjuk javítani. Megköszönöm a munkában részt vevő dolgozóknak a hozzáállását, és vezetőiknek a pontos, precíz munkát. 

Tisztelt Olvasók! 

Az elmúlt időszakban nagyon sok remek, magas színvonalú rendezvényen vehettünk részt. A hónap elején a könyvtár ún. Mini galériájában láthattuk Tukacsné Horkai Ágnes „Fába égetve” című kiállítását. Gratulálok a készítőnek és a művelődési ház és könyvtár dolgozóinak is, akik ezt megszervezték. A városi nőnap megtartására volt időzítve a gobelin kiállítás megnyitója. Igazából nem is lehet tudni, hogy melyik volt a szórakoztatóbb, hiszen ezen a kiállításon döntően újszászi lakosok mutatták be műveiket, mely néhány önkéntes szervező nélkül nem jöhetett volna létre. Ez a kiállítás adott keretet a nőnapi ünnepségnek, melynek előadói magas színvonalú előadásukkal szórakoztatták a jelenlévőket. A művelődési ház most felavatott nagyterme szinte teljesen megtelt. Úgy éreztem, hogy mindenki kellemesen szórakozott. 

Tisztelt Olvasók! 

A következő esemény az 1848/49-es szabadságharc ünnepi megemlékezése volt. Évek óta szokássá vált, hogy a Rózsa Imre Középiskola és Kollégiuma szónokversenyének győztese mondja az ünnepi beszédet. Gratulálok a győztesnek, Fülöp Áldáskának, és persze minden indulónak, aki ezen a versenyen részt vett. Ugyanígy ezen az ünnepségen került kiosztásra a diákok számára megtartott versmondó verseny jutalma is. Ami számomra ezen az ünnepen felemelő volt, hogy szinte teltház láthatta azt a műsort, amit a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulói tartottak. Újszerű rendezésben, nagyon sokrétű és igen kiváló műsorokat láthattunk. Gratulálok a diákoknak és a felkészítő tanároknak is. Az ünnepségen részt vevő Pócs János országgyűlési képviselőnek is tetszett ez a magas színvonalú előadás. A koszorúzás után, ahol szintén többen voltunk, mint korábban, a képviselő úr meghívta a műsort előadó diákokat egy országházi látogatásra, április 5-re. Városunk önkormányzata nevében mi is tettünk egy gesztust, mely szerint a diákokat szállító autóbusz költségét mi álljuk. 

Tisztelt Olvasók! 

Szintén felemelő érzés volt azon a rendezvényen részt venni, amelyet Polónyiné Marika néni 90. születésnapjára rendeztek a Kertbarát Kör tagjai. Marika néni nagyon vidám egyéniség, aki még ebben a korban is tud gyermek vagy éppen „bohóc” lenni, mindannyiunk szórakoztatására. E lap hasábjain is köszöntöm, nagyon sokunk nevében kívánunk neki további egészségben eltöltött számtalan évet. 

Tisztelt Olvasók! 

E hónapban tartotta polgárőr egyesületünk beszámoló küldöttgyűlését, illetve ezen belül a vezetőváltást és a vezetőségi tagok pótlását. Köszönöm a lemondott tagok és Kolozsi Ferenc elnök elmúlt évben végzett munkáját, melyet a település közbiztonsága érdekében tettek. Bízom benne, hogy nem távolodnak el teljesen ettől a fontos egyesülettől, és tanácsaikkal továbbra is segítik a most megalakult elnökséget. Ugyanúgy gratulálok a nagy többséggel megválasztott elnöknek, Konka Csabának. Remélem, hogy fiatalos lendülete mennyiségi és minőségi változást is hoz a polgárőrség életében. 

És még két fontos eseményről szeretnék számot adni. 

A hónap során Csepeli Lajos, a COOP Zrt. elnökének meghívására töltöttem kis időt a Fenyő ABC-ben. Elnök úr bemutatta, hogy az a fejlesztés, amit néhány hete kezdtek el, már készen áll a húsvéti ünnepek bevásárlásaihoz, méltó, nagyvárosi keretet adva a vásárlóknak. A teljesen megújult belső berendezés mutatja, hogy a COOP törődik vidéki vásárlóival is, segítve ezzel a kereskedelmi szolgáltatás minőségének javítását. Meglepődve tapasztaltam, hogy ebben a több száz m2-es üzletben mindössze 12 fő dolgozó látja el a feladatot (és döntően újszásziak). Ez a bolt minőségi árut kínál az itt élőknek, jó áron. Elnök úrnak azt is jeleztem, hogy a településünk kertvárosi részében is el tudnánk képzelni egy ilyen minőségű, kisebb alapterületű üzletet. Nem zárkózott el a gondolattól. Bízom benne, hogy Újszász érdekében talán meg tudunk majd egyezni. Minden dolgozónak eredményekben gazdag munkát kívánok. 

Tisztelt Olvasók! 

Van a településünknek egy olyan gazdasági egysége, amely szintén ebben a hónapban tartotta küldöttgyűlését. Ez az Újszász és Vidéke Takarékszövetkezet. Aki a médiából tájékozódik, tudhatja, hogy az elmúlt két évben nagy átalakítás folyik a takarékszövetkezeti rendszerben. Az itt elhangzottak szerint az elmúlt két évben sem zártak olyan jól, és az újszászi sem zárt olyan eredménnyel, melyből a dolgozók érezhették volna a törődést. A vezetés szinte kényszerpályán van, az önállóságuk lassan szinte teljesen meg is szűnik. Ennek ellenére az itt dolgozók megpróbálják a legjobb színvonalon kiszolgálni a hozzájuk fordulókat, ami dicséretes. A magam részéről elvártam volna, hogy ne csak a helyi vezetés legyen jelen a küldöttgyűlésen, hanem a mostani „gazda”, a Takarékbank is. Lett volna néhány kérdésünk feléjük. Ennek ellenére köszönöm az együttműködést, és bízom abban, hogy továbbra is jó munkát végezve sikeresek lesznek. 

Tisztelt Olvasók! 

A pályázatokról szólva annyit szeretnék elmondani, hogy gőzerővel dolgozunk a megyei TOP-os pályázat előkészítésén. Mint ahogy már korábban jeleztem, elég bonyolulttá tették a pályázati kiírást, de igyekszünk határidőre döntési helyzetbe hozni ezeket a pályázatokat, és bízva a pozitív elbírálásban, benyújtani azokat. Sokan dolgoznak ezeken a feladatokon, önkormányzati dolgozók, háziorvosok, védőnők. Mind azon vagyunk, hogy eredményes munkát végezhessünk a település érdekében. 

Még egy dologról szeretnék információt adni. Az Erkel Ferenc út egyéves garanciális felülvizsgálata is megtörtént. Különös probléma nem jelentkezett, elsősorban a zöldfelület pótlására jelöltünk ki új időpontot, ami az idei évben november 30-áig megtörténik. Többen jelezték, hogy az itt elkészült gyalogjárdát sokan kerékpárútként használják. Többeket megtéveszthet az, hogy a járda közepén sárga csík ad segítséget a gyengén látóknak. Vagyis ez nem egy kerékpársáv elválasztást jelent. A balesetek elkerülése végett kérem, hogy ezt az információt osszák meg egymással, hiszen a kapuból kilépő emberek veszélyben vannak a kerékpárosok közlekedése miatt. 

Molnár Péter
polgármester 

 

A 90 éves Polónyi Illésné köszöntése
(Fotó: Barta Imréné)

 

Tukacsné Horváth Ágnes kiállításának megnyitóján
(Fotó: Barta Imréné)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.