Tisztelt Olvasók!

Mintha nem is ősz lenne. Bár sok eső esett, de az önkormányzati életben elsősorban a jövőről kell gondolkodnunk. Mint ahogy önök is jól tudják, az Unió mostani hétéves ciklusában nagyon sok támogatáshoz, fejlesztéshez talán most lehet utoljára hozzájutni. A település önkormányzata is igyekszik úgy felkészülni, hogy a lehető legtöbbet, és elsősorban a legszükségesebbeket ebben a ciklusban meg tudjuk valósítani. Ennek érdekében az elmúlt időszakban kétszer is meghívást kaptam – amit most is köszönök – Pócs János képviselőtől, a következő ciklus Vidékfejlesztési Programjának megismerésére. Ennek az a lényege, hogy ebben a ciklusban vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint áll rendelkezésre. Bár ezek a lehetőségek elsősorban a mezőgazdasági vállalkozóknak szólnak, mégis, mint önkormányzat sem mindegy, hogy az itt élő gazdálkodók milyen információval rendelkeznek, hiszen az a kormányzati álláspont, hogy 2017-ig meghirdetnek minden pályázatot, és azokban döntenek is. Ezért arra kértem a képviselő urat, hogy Újszászon is tartson egy ilyen gazdafórumot, melynek időpontja valószínű korábbra esik, mint ahogy az újság megjelenik, mégis örömmel mondhatom, hogy ezt a meghívást Pócs János képviselő elfogadta. 

Tisztelt Olvasók! 

Ugyanígy a megyei fejlesztési forrásokra is nagyon készülünk. Így többek között döntés született az októberi testületi ülésünkön arról, hogy a belvízvédelmi pályázatunk terveit a KEVITERV-AKVA Kft.-vel készíttetjük el. Ezek a tervek lesznek hivatottak arra, hogy településünkön a belvíz elleni védekezésre megfelelő minőségű és megépített rendszer álljon rendelkezésre. Ennek a pályázatnak a beadási határideje várhatóan 2016 első negyedéve. Ugyanígy nagyon fontos célunk az egészségügyi alapellátás épületeinek biztosítása. A pályázat engedélyes tervein már dolgoznak, hiszen valószínű, hogy ennek a pályázatnak a kiírása is megtörténik 2016 első félévében. A már elkészült alaprajzokat bemutattuk az alapellátásban dolgozó orvosoknak és védőnőknek. Nagyon kevés, de fontos módosításokat kértek, amelyet a tervezők igény szerint ki fognak elégíteni. És szintén a jövőről szól, bár a múltba is visszatekint, hogy a már kétszer benyújtott pályázatunk, amely a polgármesteri hivatal és a művelődési ház nyílászáró cseréjéről és a homlokzati hőszigetelésről szól, októberben nyerő lett. Nagyon gyorsan kellett aláírnunk a támogatási szerződést, mellyel egy időben, október 19-én átadtuk a munkaterületet is a kivitelezőnek. A kivitelezés előkészítése gőzerővel folyik, hiszen – mint amint már korábban jeleztem –, nagyon rövid idő áll rendelkezésre a kivitelezés befejezéséhez. Reményeink szerint november első hetében elkezdődik a munka, melynek a műszaki tartalmába a Zagyvaparti Idősek Otthona B épületének a hőszigetelése is beletartozik. Reménykedjünk a jó időben, és a tervezett munka hatékonyságában. 

Tisztelt Olvasók! 

Ez a hónap több olyan ünnepet tartalmaz, melyet városunk önkormányzata is tisztelettel megtart. Az október 6-i aradi vértanúk emlékére megrendezett városi ünnepségünk úgy hiszem, nagyon jól sikerült. Örültem annak, hogy viszonylag nagyobb létszám gyűlt össze erre a megemlékezésre, annak különösen örültem, hogy a Rózsa Imre Középiskola és Kollégium diákjai és tanárai által megkomponált ünnepség nagyszerű volt. A magam részéről a város nevében köszöntem meg igazgató úrnak, a tanári karnak és a részt vevő diákoknak a rendkívülien szuggesztív előadást. 

Az október 22-ei helyi rendezvénysorozat első állomására reggel 8 órakor a művelődési házban került sor. Itt a Vörösmarty Mihály Általános Iskola megemlékezésére került sor a diákok szereplésével. Szeretném megköszönni igazgató asszonynak a meghívást, melyet örömmel fogadtam, és még jobban örültem, hogy részt vehettem ezen az előadáson. 

Ugyanezen a napon részt vettem a Kastély Otthonban tartott ünnepségen is. Itt is évek óta visszatérő meghívott vendég vagyok, de az idei ünnepségük szintén ragyogó teljesítmény volt. Ez elsősorban annak tükrében jelentős, hogy az intézmény ápoltjai, gondozottjai voltak a szereplők. Gratulálok nekik! 

Az esti városi ünnepség viszonylag szintén nagyobb létszámot vonzott, és nagyon sok információt adott az ott ünneplőknek. A koszorúzás felemelő volt, viszonylag több civil szervezet, intézmény és párt is jelen volt. Köszönöm részvételüket. 

Tisztelt Olvasók! 

Nagyon fontos események zajlanak a homoktövis ültetvényünkön. Volt egy nagyon rossz időszak, amikor az esőzés miatt nem tudtunk a területen dolgozni, de október utolsó hete és úgy tűnik, hogy november eleje is alkalmas lesz a termés betakarítására. Közel 40 ember még dolgozik ezen a munkán, közmunkások, karbantartók. A mostani betakarítás jobbnak tűnik, mint a korábbi időszakban volt, így nagyon bízom abban, hogy a munka eredményessége közel 10 millió forint lesz. Szeretném megköszönni az ott dolgozók és az őket irányítók munkáját is, hiszen mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobb eredmény szülessen a város számára. 

Tisztelt Olvasók! 

A napokban lesz a halottak napja. Igyekeztünk a temetőt olyan állapotba hozni, hogy nyugodtan kimehessünk emlékezni szeretteinkre. Ennek kapcsán szeretném azt is jelezni, amit persze már önök tudnak, hogy meghalt Göncz Árpád köztársasági elnök, aki nagyon sok szállal kapcsolódott Újszászhoz. Műveltsége, emberiessége, humanizmusa valamint a demokráciába vetett hite azt gondolom, hogy őt a történelem halhatatlanná teszi. 

De az elmúlt héten többen is távoztak az árnyékvilágból. Így részvétem fejezem ki a Csörgő családnak a tragikus hirtelenséggel bekövetkezett két haláleset miatt, és két volt osztálytársam családjának, hiszen eltemettük Szentpéteri Misit és Zana Jóskát is. 

Tisztelt Olvasók! 

Csak szeretném jelezni, hogy a képviselő-testület döntése értelmében december 8-án városgyűlést tartunk. Az előkészítés során kérdőívet küldünk önöknek, melynek kitöltésével nagyban segítik majd azt a munkát, ami önökről és a város jövőjéről szól. Bízom benne, hogy sokan leszünk ezen a rendezvényen. 

Köszönöm figyelmüket. 

Molnár Péter
polgármester

 

Az október 23-i ünnepségen
(Fotó: Kovács Gyöngyi)

 

Jó a homoktövis termés
(Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)

 

Hamarosan megkezdődik a polgármesteri hivatal felújítása
(Fotó: Fehér János)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.