A mai napig is tanul új dalokat Újszász énekesnője, Almási Klára. A művésznő a népdal, a magyar nóta, az operett műfajában egyaránt otthon van, ám szívéhez az opera áll legközelebb. Előadóként számos településen megfordult, külföldön is szerepelt, de pedagógusként is sokat tett Újszász ének- és zenekultúrájáért. Tanítványai között említendő Bálint Erika operaénekes, Pataki Anikó táncdalénekes és saját lánya, Almási Auróra is, aki szintén a táncdaléneklést választotta. Idén szülővárosától Pro Urbe díjat kapott.

 

Almási Klára nem csak a színpadon mozog otthonosan, legutóbb Szolnokon, egy civil rendezvényen lépett közönség elé
Fotós: Kovács Berta

 

– Meg se tudtam hirtelen szólalni, mikor kiderült, hogy megkapom ezt az elismerést. Annyira nagy súlya volt számomra, hogy a színpadra se tudtam segítség nélkül felmenni – árulta el az énekesnő, hozzátéve, idén kevesebb éneklést vállalt, energiáját a 2008-ban általa létrehozott Újszászi Énekszó Alapítványba fektette.

Decemberben viszont hallhatják hangját az újszásziak: a katolikus templomban fog Ave Mariát énekelni.

– Úgy érzem, van még vagy három évem, hogy nagy operaáriákat énekeljek, most is tanulok újakat. Jövőre pedig betöltöm a hetvenet, és azt tervezem, adok egy önálló estet Szolnokon – avatott be terveibe a művésznő, aki már kisgyerekként is imádott dalolni.

– Odahaza mindig szóltak a nóták. Édesapámtól örököltem a zenei hallást, édesanyámtól a jó hangot, a későbbiekben pedig nagyszerű tanáraim voltak. Az általános iskolát Újszászon végeztem, ötödikes koromtól már énekversenyekre jártam.

– A mezőtúri Teleki Blanka Gimnáziumba Weindl Éva osztályfőnököm operaszakkörén tanultam meg az átélés fontosságát, a jászberényi tanítóképzőben pedig Kopácsy Béláné énektanárnőnek köszönhettem sokat. Mindig két pálya vonzott: pedagógus akartam lenni és énekesnő.

– A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán 1975-ben ének-zene szakos diplomát is szereztem – idézte fel indulását az énekesnő, azt sem titkolva, hogy bár már nyolcadikosként is énekelt operaáriát, a kudarcok őt sem kerülték el.

– Országos versenyeken rendre lemaradtam a helyezésekről, ha három díjat adtak, negyedik lettem… Háromszor felvételiztem a Zeneművészeti Főiskolára, de nem vettek föl. Azt mondták, előbb a Bartók Béla Szakiskolában végezzem el az alapfokú képzést, utána menjek vissza.

– De én annyira vidéki voltam, azt sem tudtam, ez hol van Budapesten. Levélben kérdeztem meg egy másik lánytól, akinek szintén ezt tanácsolták, de még csak nem is válaszolt. A sikertelenség persze összetört, de azt vallom, a kudarc lelki traumája továbblendíti az embert.

– Gyakorolni kezdtem a magam erejéből, vagy hat éven át napi legalább hat órát énekeltem, és 1978-ban az Országos Rendező Irodánál népdalénekesi vizsgát tettem.

„Ott, miután elénekeltem a népdalcsokromat az öttagú zsűri előtt, megállt körülöttünk a levegő...,”

ekkor éreztem, hogy énekesnő lettem, pedig csak két hónap múlva küldtek értesítést. Következő évben letettem az operetténekesi vizsgát is!

Ezt követően Csiki Pál magyarnóta-énekes karolta fel, és segített egyengetni pályáját. 1970-től három évadon át statisztált a Szigligeti Színházban, később kistelepülésekre is jártak műsort adni.

A nagykátai Tápiómente Táncegyüttessel több országban is megfordult. És miközben ő is képezte tovább magát, huszonegy éves korától tanított is Újszászon, volt olyan hat éve, amikor csak oktatott.

A mozgalmas éveiből számos izgalmas pillanatot őriz.

– Egyszer a fellépésünk előtt vikszolták fel a színpadon a parkettát, és nagyon csúszott. Aznap épp a szűk aljú ruhámat vettem fel, de erről elfeledkeztem. A Hajmási Pétert mindig úgy énekeltem, hogy a vége felé a bal lábamat táncosan feldobtam.

– Most is nekilendültem, ám azon nyomban el is csúsztam, és féloldalasan, a könyökömön támaszkodva landoltam a földön. De olyan „szépen” estem, hogy senki sem gyanakodott, mindenki azt hitte, ez a jelenet is része a műsoromnak… – mesélte nevetve.

Almási Klára 2005-ben ment nyugdíjba, de még tanított másfél évig Budapesten. Aztán hazatért szülővárosába, és megalakította az Operabarátok Kórusát, melyet öt évig vezetett.

2008-ban létrehozta az Újszászi Énekszó Alapítványt, hogy a gyerekeknek kedvet csináljanak az énekléshez.

– A magyar népdal rendkívüli kincs, amit fontos megőriznünk, és továbbadnunk – hangsúlyozta az énekesnő.

 

Egész órán tapsoltak neki a gyerekek

Almási Klára pedagógusként is őriz életéből emlékezetes mozzanatokat.

– Újszászon tanítottam, és 1974-ben, talán a pedagógusnapra, annyi virágot kaptam, hogy már röstelltem. Küldtem is egyenest haza a csokrokat a gyerekekkel, attól féltem, irigyelni fogják a többiek. Úgy tele lett a szobám, hogy este egészen olyan volt, mint ha virágok közé feküdtem volna – mesélte. – Egyszer pedig hetedikes kamasz fiúk, amint beléptem az osztályba, elkezdtek tapsolni. Nem tudtam leállítani őket, a lányok végül feladták, de a fiúk negyvenöt percen át vörösre tapsolták a tenyerüket. Érdekes helyzet volt, de úgy vélem, ebben a tapsban azért valami elismerésféle is volt.

Kovács Berta

Forrás: szoljon.hu

 

Újszász 2016©