Már pici korunkban gömb alakú rongy, műanyag, gumi vagy bőrből készült labdát gurítunk, dobálunk, elkapjuk, rugdossuk, játszunk vele örömünkre, egyedül és csoportosan. A labdakezelés fejlődése során alakult ki játékká. Egyik legkedveltebb sport lett a focizás. A labdarúgás ősidők óta ismeretes, legnagyobb tömegeket megmozgató sportággá nőtte ki magát.

Újszászon több mint hagyománya, kultusza volt a labdarúgásnak. A II. világháború befejezése után 1945-ben a sportolni vágyó fiatalok indíttatására Krutilla József és Mihályi István irányításával a MÁV Sport Egyesület labdarúgócsapatot szervezett. Attól kezdve e sportnak hódolói, művelői szenvedélyes játékukkal eredményes sport szakosztályt alkottak. A már 90. évfordulóját ünneplő ÚVVSE-ben a korosztály változásával különböző kiemelkedő csoportok alakultak ki. Elmondás szerint Király korszak, Boros korszak, Kovács korszak, Szilvási korszak, Rézsó korszak, Szurmai korszakot említhetjük meg. A korszakok megnevezését a labdarúgócsapatok vezető egyéniségeinek neve alapján azonosították csapattársaik.

Az Újszászi Híradó oldalain Varga Ferenc volt labdarúgó, Újszász Város díszpolgára, a régebbi korok személyes résztvevője tollából sok cikket, információt és régi fényképeket gyakran láthattuk.

A ma 60-70-75 évet megélő helybeli focistákról nem sok mindent tudunk. Elfeledkezünk róluk. Újszász sport dicsőségének pedig ők is részesei. Van olyan sportoló, aki a sportnak, a labdarúgásnak, az utánpótlás-képzésnek szánta egész életét, idejét, erejét. Egyik ilyen ember az utcabeli, a majdnem szomszéd Kálóczi Károly, a mester aki idén tölti be 75. életévét.

A Zagyvaparti Idősek Otthona B épületének egyik szegletében beszélgetünk a múlt emlékeiről. Ebben az intézményben kényszerhelyzete miatt több mint 10 éve él. Jól érzi magát ebben a környezetben. Teljes ellátásban részesül.

1940. október 31-én született a ma Románia területén lévő Negyed falucskában. 1944-ben kerültek Újszászra. Nagycsaládban nőtt fel, öten voltak testvérek: három fiú, két lány. Már csak bátyja Gábor és Erzsi él, mindkettő megözvegyülve.

Apukája, Gábor bácsi a vasútnál vonatvezető, következetes, szigorú, sportszerető ember volt. 1959-ben Rákospalotán foci szakosztályvezető volt. Aktív időszakában itt Újszászon is a sportvezetőség tagja, ügyintézője volt. Szerette a futballt. Nem is csoda, hogy középső fia, Károly is megszerette a focit.

Általános iskoláit a vasúton túli istállóból átalakított osztálytermekben, a nagykerti iskolában végezte. Tornatanára, Lakatos Csaba felfigyelt mozgékonyságára, labdajátékokban kimagasló küzdőképességére, versenyek győzelemre-vitelére. Már iskoláskorban is az osztályversenyek, iskolaversenyek erőssége volt. A nagykerti iskola focistái sorra verték a belterületi, a környező községek, Zagyvarékas, Szászberek és jászsági iskolások csapatait.

1954-ben a MÁV Járműjavítónál segédmunkásként dolgozott, miközben Makai Károly edző trenírozta, majd Mihályi István edző Újszászon. (István és Péter fiával később egy csapatban játszott). A Szolnoki MÁV csapatában pótjátékosnak igazolták le, de ezzel nem elégedett meg. Két év után az újszászi csapathoz visszaigazolt. Akkori sporttársai Kővári József, Király Ferenc, Bakó László (Pofa), Kelemen Pál, Szurmai István, Zérczi János (Szolnoki MÁV-nál is védett), Varga László, Rontó Kálmán, Csabai Ferenc (utóbbiak is játszottak a Szolnoki MÁV-nál) vezető edzőjük Horváth Ferenc volt. Társait megállás nélkül sorolja tovább. Kovács György, Mérész József, Farkas János (Pipi), Farkas Béla (Dagi), Rátóti Pál, Molnár Sándor, Nagy Ferenc (Dudus), Kovács László, Nagy József (Jozsó), Terék János, Dancsó Gábor, Konka Imre, Barta Károly, Boros András, Fehér István, Konka Menyhért, Bene Sándor, Tóth Vilmos, Frikker Márton, Gulyás András (Öcsi), Gulyás Imre, Gáspár László (Maradona) és még sokan mások.

1. sor balról jobbra: Bóta András – Molnár Sándor (a gondnok fia), – Rátóti Pál – Medgyes Pál (a gondnok férje)
2. sor: Fehér István – Nagy József, Konka Menyhért, Farkas János
3. sor: Szilágyi József – Tóth István – Kovács György – Dancsó Gábor – Kálóczi Károly – Boros András – Varga László edző, Kálóczi Gábor (1971)

Karcsi a labdarúgásban megállta a helyét. Ifi és felnőtt csapatban minden posztot tudott pálya játékosként és kapuvédőként is. Fiatal korától kezdve aktív életében megyei első osztályú csapatszintig sportolt.

Pályafutása során serdülőkkel is foglalkozott. Edzői munkát végzett. 30 kisfiú 2-3 évig keze alatt tanulta meg a labdarúgás csínját-bínját, fortélyait. Egyik tehetséges tanítványát, Rézsó Pétert meg is említi.

Szívesen emlékszik vissza azokra az időkre, amikor öt-hatszáz drukker is kint volt a pályán szurkolni. Kíváncsiak voltak a menő csapatokra, a Szolnoki ITSK-ra, a Horváth Lajos FIFA játékvezető, Asztalos István és Almási János MB I-es futballbírók munkájára. Természetesen az újszászi fiatalok teljesítményére is, akiket jó esetben dicsérni, bénázás miatt fújozni vagy szidni lehetett. ő maga az élcsapatok közül a Fradinak drukkolt.

A csapatszellem mindig jelen volt játékukban. A tisztességes versenyben hittek. Alázattal és tisztelettel fociztak. Alázat a játék iránt, tisztelet az ellenfél iránt. A vereségből mindig tanultak valamit. Igyekeztek a hibákat edzéseiken kijavítani. Megértették a siker lényegét. Minden azon múlik, ha kitartanak a végsőkig, akkor is, amikor már mások feladták.

Családias közösség alakult ki a focisták körében. Minden héten csütörtök este a Vasutas Klubban, később a pályaöltöző épületében játékos megbeszélésre gyűltek össze. Megvitatták, elemezték a versenyeken teljesítetteket, beszélgettek, egymást ugratták, cikizték, bohóckodtak, ettek és ittak, amikor volt mit. Volt indok mindenre. Ha győztek, azért ünnepeltek, ha vesztettek, azért. A közösségi erő az együttlétben rejlett. Ez volt az életformája a focistáknak a 60-as évek végén, a 70-es, 80-as években.

A mindenki Karcsija 52 éves koráig aktívan sportolt. A sporttörténetben keresni kellene még egy olyan labdarúgót, aki ilyen korban még pályára lépett és teljesített. Nehezen, vagy nem is találnánk a környékben. ő egy élő legenda az ÚVVSE életében. Több figyelmet, több tiszteletet érdemelnének a sport ikonjai! Azok, akik kimagasló eredményeket értek el sporttevékenységükkel, Újszász népszerűsítésében. Azokra is emlékeznünk kell, akik már nincsenek közöttünk. Azokra, akik önzetlen munkával helyt álltak, példaképpé váltak az utókor számára.

Karesznak érszűkületi betegségéből kifolyólag mindkét lábát amputálták. Az első egyik lába elvesztését nehezen viselte. Hosszú ideig a kétségbeesés uralkodott rajta. Sportolóként megtapasztalta, hogy a „küzdés” a legcsodálatosabb dolog a világon. A sport reményt ad az élet küzdelmeiben. Segít felülkerekedni mindenen. A küzdés ösztönöz a győzelemre. Hajtja az embert. Nyerni! Nyerni időt, nyerni békességet, nyerni életet. A küzdelem késztette nap mint nap, hogy felülmúlja gyötrelmeit. Harcolt, hogy meglássa a holnapot, várva a másik napot. Azt a reményt nyújtó napot, ami könnyebb és élhetőbb életet sejtetett. Időről időre harcolt az élet értelméért. És győzött!

Nelson Mandela a Dél-afrikai Köztársaság egykori elnöke így vallott: „A sport képes megváltoztatni a világot.”

A sport ereje hatalmas. Karcsi sportember. Megváltoztatta olyannak, mint amilyen. Mosolygós, viccelődős, akaraterős, nagyhangú, sorsába beletörődő optimista, kiváló volt sportoló. Sportszerűségével emelt fővel járhat köztünk. Rokkantsága ellenére sport múltja, de az emberi értéke miatt sem merülhet fel a kirekesztés érzésének stigmatizációja. Fő értéke még az emlékei, amelyek mindig vele vannak.

Csak töredékét tudtam lejegyezni annak, amit életében eddig átélt. Reménykedem abban, hogy lesznek olyan emberek, akik ezekről az időszakról hitelesen, hozzáértően tudnak majd írni, tájékoztatva az utókor olvasóit.

E sorok róla szólnak. Úgy gondolom, általa a sebei beforrnak, a fájdalmai enyhülnek, majd elmúlnak. A sport dicsősége pedig örökre megmarad.

Tavasztól jó időkre áhítozik, hogy kijárhasson az újszászi meccsekre, nosztalgiázni, szurkolni. Azt is el tudom képzelni, hogy lesz fiatal korosztályból olyan sportoló, aki néha-néha autóját felajánlja számára, hogy tiszteletből kiszállítsa arra a helyre, ahol életének nagyobbik részét közösségben, pályán töltötte.

Az újév kezdetén elképzelésének megvalósulásához kívánok erőt, egészséget és sok baráti segítséget. A mindennap megéléséhez pedig mérhetetlen türelmet és kitartást kívánok.

A sport szeretete és ereje tartsa meg, s kísérje élete végéig!

Krassóiné Gyüre Rozália Margit