Nyomtatás
Kategória: Tollaslabda
Találat: 1295

18 iskola 119 versenyzője ütötte két napon át a labdát Újszászon a 18. Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tollaslabda Diákolimpián. A verseny főrendezői: dr. Tombor Attila gyógyszerész, a Zagyvarékasi KSK tollaslabda szakosztályának vezetője és Fehér János, az Újszászi Tornacsarnok vezetője, – akik az 1970-es évek végén egyetemistaként sokat tollaslabdáztak egymás ellen – örömmel számolták össze a rekord létszámú mezőnyt. Legnépesebb, 25 fős csapattal az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola indult. Ők nyerték a legtöbb érmet, de a tíz érmük között egy arany sem volt, csak négy ezüst és hat bronz. A bajnoki címhez a vörösmartysok közül legközelebb Suki József jutott, aki az V. korcsoport döntőjében az újszászi Rózsa Imre Középiskola versenyzője, Becskereki László ellen 21-19-re veszített. Legeredményesebben a 20 fős csapattal érkező Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola szerepelt, akik 3 arany, 2 ezüst és 2 bronzérmet vittek haza. A Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola két arany, egy ezüst és két bronzérmet nyert.

A középiskolások között két arany, két ezüst és három bronzéremmel a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium versenyzői szerepeltek a legjobban.

Rendszeres résztvevője a tollaslabda diákolimpiáknak Bózsó Janka. Ötödik megyei diákolimpiai bajnoki címét nyerte, most a Verseghy Gimnázium színeiben.

Az érmeseknek március 12-én Rákóczifalván, a területi döntőn folytatódik a verseny, ahol Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyék legjobbjaival kell megküzdeniük a március végi kiskunfélegyházi országos döntőért.

 

Google Photos

Fotó: Fehér János és Tóth Gábor

 

Tollaslabda az Aktív Rádióban

 

Eredmények:

I. korcsoport

Fiúk (6): 1. Danyi Dávid (Fiumei), 2. Yeddou Nassim (Fiumei), 3. Bognár Olivér Zoltán és Szabó Benedek (mindkettő Zagyvarékas)

Leányok (5): 1. Antal Janka (Rákóczifalva), 2. Pomázi Boróka (Újszász), 3. Fige Tímea és Békési Zsófia (mindkettő Zagyvarékas)

II. korcsoport

Fiúk (14): 1. Csák Attila (Fiumei), 2. Szurgyi Gergő (Kodály), 3. Csók Péter (Fiumei) és Ágotai Ede (Újszász). További újszászi eredmények: 7. Csobai Levente, 11. Oláh Barnabás, 13. Komáromi Martin, 14. Szentpéteri Tamás

Leányok (7): 1. Galambosi Laura (Fiumei), 2. Hegedűs Anna (Fiumei) 3. Csór Laura (Fiumei) és Oláh Lola (Újszász), 5. Havacs Vivien, 6. Sallai Panna, 7. Novák Veronika

III. korcsoport

Fiúk (16): 1. Tóth Barnabás (Rákóczifalva), 2. Németh Roland (Rákóczifalva), 3. Fodor László és Kökény Martin (mindkettő Újszász), 7. Rab Alexander, 15. Kaló László, 16. Makula Lajos

Leányok (10): 1. Mácsai Dzsenifer (Kodály), 2. Ősz Matilda (Kodály), 3. Szántó Cintia és Lévai Valentina (mindkettő Rákóczifalva), 10. Vincze Vivien

IV. korcsoport

Fiúk (9): 1. Tóth Márk (Szent-györgyi), 2. Molnár Dániel (Újszász), 3. Bóka Tamás (Tiszaparti) és Dániel Márk (Újszász), 5. Kanálos Péter, 6. Kanalas Márió

Leányok (9): 1. Szabó Sára (Tiszaparti), 2. Szaszkó Dorka (Újszász), 3. Diós Letícia (Újszász) és Szabó Rózsa (Tiszaparti), 5. Kovács Enikő, 7. Bakó Lili, 8. Ézsiás Zsófia

V. korcsoport

Fiúk (8): 1. Becskereki László (Újszász Rózsa), 2. Suki József (Újszász Vörösmarty), 3. Balogh Hunor (Tiszaparti) és Faragó Bence (Pálfy)

Leányok (11): 1. Bózsó Janka (Verseghy), 2. Mátyus Anna (Karcag), 3. Vachal Krisztina (Varga) és Demeter Zsuzsanna (Karcag)

VI. korcsoport

Fiúk (7): 1. Zsembeli Zsadány (Karcag), 2. Szentesi Ákos (Karcag), 3. Puskás Máté (Karcag) és Bakó Zsolt (Vásárhelyi)

Leányok (17): 1. Nagy Klaudia (Karcag), 2. Burján Krisztina (Széchenyi), 3. Burján Tímea (Varga) és Füzesi Marietta (Karcag), 16. Hornyák Erzsébet, 17. Kenyeres Lívia

 

Éremtáblázat
Iskola arany ezüst bronz összesen
Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola 3 2 2 7
Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium 2 2 3 7
Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI 2 1 2 5
Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 1 - 3 4
Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc AMI 1 2 - 3
SZMSZC Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász 1     1
Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 1     1
Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok 1     1
Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola - 4 6 10
Szolnoki Széchenyi István Gimnázium   1   1
Zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola     4 4
Varga Katalin Gimnázium Szolnok     2 2
Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi Szakgimnázium     1 1
Szolnoki Szolgáltatási SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Szakiskolája     1 1
Összesen 12 12 24 48

 

Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tollaslabda Diákolimpia®
Újszász, 2017. február 11-12.
18 iskola, 119 versenyző
  Név Születési év Iskola
  I. korcsoport    
  Fiúk (6)    
1. Danyi Dávid 2008 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
2. Yeddou Nassim 2008 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
3. Bognár Olivér Zoltán 2008 Zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola
3. Szabó Benedek 2009 Zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola
5. Szakali Domán 2009 Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
6. Kézér Nimród 2009 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
  Leányok (5)    
1. Antal Janka 2008 Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
2. Pomázi Boróka 2008 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
3. Fige Tímea 2009 Zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola
3. Békési Zsófia 2008 Zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola
5. Kézér Anna 2011 Zagyvarékasi Óvoda
  II. korcsoport    
  Fiúk (14)    
1. Csák Attila 2006 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
2 Szurgyi Gergő 2006 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc AMI
3. Csók Péter 2006 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
3. Ágotai Ede 2007 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
5. Nakechbandi Semir 2007 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
6. Molnár Dominik Attila 2007 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
7. Csobai Levente 2007 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. Rőczey Zoltán 2007 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
9. Magyar Gergő 2007 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
10. Galambosi Kristóf 2006 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
11. Oláh Barnabás 2006 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
12. Markóth Balázs Arnold 2007 Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
13. Komáromi Martin 2006 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
14. Szentpéteri Tamás 2007 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
  Leányok (7)    
1. Galambosi Laura 2006 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
2. Hegedűs Anna 2006 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
3. Csór Laura 2007 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
3. Oláh Lola 2006 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
5. Havacs Vivien 2006 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
6. Sallai Panna 2007 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. Novák Veronika 2006 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
  III. korcsoport    
  Fiúk (16)    
1. Tóth Barnabás 2004 Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
2. Németh Roland 2004 Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
3. Fodor László 2004 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
3. Kökény Martin 2004 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
5. Szabó Dávid Szabolcs 2005 Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
6. Rabi Sámuel 2005 Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
7. Rab Alexander 2005 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. Varczag Norbert Dominik 2004 Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
9. Oláh Róbert 2005 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
10. Tóth Soma 2004 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
11. Eperjesi Richárd 2005 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
12. Kovács Dominik 2005 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
13. Dalkó György 2005 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
14. Békési Csongor 2004 Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
15. Kaló László 2004 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
16. Makula Lajos 2005 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
  Leányok (10)    
1. Mácsai Dzsenifer 2004 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc AMI
2. Ősz Matilda 2004 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc AMI
3. Szántó Cintia 2005 Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
3. Lévai Valentina 2004 Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
5. Karászek Bettina 2004 Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
6. Menkó Lili 2004 Zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola
7. Schaiber Patrícia 2005 Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
8. Pallai Petra 2005 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
9. Békési Veronika Tünde 2005 Zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola
10. Vincze Vivien 2004 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
  IV. korcsoport    
  Fiúk (9)    
1. Tóth Márk 2002 Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
2. Molnár Dániel 2002 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
3. Bóka Tamás 2003 Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
3. Dániel Márk 2002 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
5. Kanálos Péter 2003 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
6. Kanalas Márió 2002 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. Varga Tamás 2003 Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
8. Kővári Csongor 2003 Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
9. Menkó Zoltán Máté 2002 Zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola
  Leányok (9)    
1. Szabó Sára 2003 Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
2. Szaszkó Dorka 2002 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
3. Diós Letícia 2003 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
3. Szabó Rózsa 2002 Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
5. Kovács Enikő 2002 SZMSZC Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász
6. Sárkány Alexandra 2003 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc AMI
7. Bakó Lili 2003 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. Ézsiás Zsófia 2002 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
9. Lengyel Szilvia 2002 Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
  V. korcsoport    
  Fiúk (8)    
1. Becskereki László 2000 SZMSZC Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász
2. Suki József 2000 Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
3. Balogh Hunor 2001 Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
3. Faragó Bence 2001 Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi Szakgimnázium
5. Bárdos Gellért Ede 2001 Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. Szacskó Levente 2001 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium
7. Sarkadi Bence 2000 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
8.. Szkiba Ákos 2001 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium
  Leányok (11)    
1. Bózsó Janka 2001 Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok
2. Mátyus Anna 2000 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
3. Vachal Krisztina 2001 Varga Katalin Gimnázium Szolnok
3. Demeter Zsuzsanna 2000 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
5. Békési Karina 2001 Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
6. Balla Orsolya 2001 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kisújszállás
7. Nagy Krisztina 2000 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kisújszállás
8. Szabó Kira 2000 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
9. Fórizs Fanni 2001 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
10. Kókai Zsófia 2000 Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
11. Szarka Annamária 2000 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
  VI. korcsoport    
  Fiúk (7)    
1. Zsembeli Zsadány István 1999 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
2. Szentesi Ákos 1999 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
3. Puskás Máté 1997 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
3. Bakó Zsolt 1998 Szolnoki Szolgáltatási SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Szakiskolája
5. Csúr Kristóf 1998 Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája Kunhegyes
6. Kovács Máté 1999 Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája Kunhegyes
7. Fábián Pál Zsolt 1999 Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája Kunhegyes
  Leányok (17)    
1. Nagy Klaudia 1999 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
2. Burján Krisztina 1999 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium
3. Burján Tímea 1999 Varga Katalin Gimnázium Szolnok
3. Füzesi Marietta 1998 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
5. Tóth Brigitta 1997 Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi Szakgimnáziuma
6. Fási Zsuzsanna 1999 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
7. Bognár Tamara Erika 1999 Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi Szakgimnázium
8. Orbán Klára 1998 Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája
9. Nagy Bernadett 1998 Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
10. Szűcs Noémi 1999 Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
11. Ács Bettina 1999 Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája Kunhegyes
12. Földes Stella 1999 Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája Kunhegyes
13. Ács Tamara 1999 Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája Kunhegyes
14. Kalóz Fanni 1998 Verseghy Gimnázium Szolnok
15. Kovács Judit 1997 Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája
16. Hornyák Erzsébet 1998 SZMSZC Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász
17. Kenyeres Lívia 1999 SZMSZC Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.