Nyomtatás
Kategória: Labdarúgás
Találat: 632

2017. augusztus 12. I. forduló

Újszász – Jánoshida 2-1 (2-0)
Újszász, 100 néző. vezette: Bán János

Újszász: Kovács György – Fekete Tamás, Szarvák Krisztián, Szurmai Tibor, Veréb Dániel, Dóra Ákos, Balázs Mihály, Kocsis Bálint, Gazdag Gyula (Szabó Gábor), Pongrácz Martin, Kovács Tamás

Góllövők: Gazdag Gyula (17. perc), Dóra Ákos (40. perc)

Az új szezon első mérkőzésén komoly erőpróba várt ránk, ugyanis a tavalyi negyedik helyezett Jánoshidát fogadtuk. Voltak hiányzóink (Rézsó Péter, Veréb Viktor, Paplanos Ádám), ezért hat új játékosunk (Kocsis Bálint, Kovács Tamás, Jánosik Sándor, Pongrácz Martin, Balázs Mihály, Szabó Attila) közül négyen rögtön a kezdőcsapatban találták magukat. Összeszokottságról tehát nem lehetett beszélni, de ettől függetlenül nagyon jó hozzáállással és felfogásban kezdtük és játszottuk végig a mérkőzést. A 17. percben szereztük meg a vezetést, amikor Kovács Tamás indítása után Gazdag Gyula talált a kapuba. Ezután is harcosan és fegyelmezetten játszottunk, ami nem igazán ízlett vendégeinknek. Bár egy-két veszélyes helyzet kialakult a kapunk előtt, gólt ismét mi szereztünk. A 40. percben egy szöglet után Dóra Ákos talált a hidaiak kapujába, és ez azt jelentette, hogy 2-0-ás előnnyel térhettünk pihenőre. A folytatásban gyorsan szépített a szél által támogatott ellenfelünk. Az 50. percben Szelei vette be a kapunkat. Szerencsére ez nem nagyon fogott meg minket. Olyannyira nem, hogy nem sokkal ezután kishíján mi szereztünk újabb gólt, de Pongrácz közeli fejesét Vincze védeni tudta. Továbbra is nagy harc folyt a pályán, a vendégek valamivel többet támadtak, mi viszont elég masszívak voltunk, és a kontráinkban benne volt a gólszerzés lehetősége. A hálók viszont érintetlenek maradtak minkét oldalon, így az eredmény már nem változott. Nagyon értékes és fontos győzelemmel rajtoltunk. A második fordulóban a csépai pálya felújítása miatt ismét hazai pályán játszunk.

Szurmai Tibor

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.