Nyomtatás
Kategória: Labdarúgás
Találat: 719

2017. március 11. XVIII. forduló

Újszász – Rákóczifalva 2-2 (1-2)
Újszász, 100 néző. vezette: Bosnyák Sándor

Újszász: Kovács György – Fekete Tamás, Tóth Nándor, Rédei Csaba, Veréb Dániel, Szabó Gábor (Gergi Róbert), Szurmai Tibor (Paplanos Ádám), Rézsó Péter, Gazdag Gyula, Szarvák Krisztián, Sipos Zsolt
Góllövők: Rézsó Péter (18. perc), Szarvák Krisztián (63. perc)

Két vesztes mérkőzés után első győzelmünkre készültünk hétvégén Rákóczifalva ellen. Jól is kezdtünk, rögtön magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, helyzeteink voltak, és a 18. percben meg is szereztük a vezetést Rézsó Péter góljával. Ekkor még úgy tűnt, hogy akár  sima is lehet a győzelmünk, hiszen továbbra is nekünk voltak ziccereink, többször is növelhettük volna előnyünket. Sajnos, ez nem így történt. Az addig szinte semmit sem mutató vendégek a 33. percben Szoboszlai szabadrúgás góljával előbb kiegyenlítettek, a 45. percben pedig Ruskó megrúgta a már szokásosnak mondható gólját ellenünk, és az előny máris a Rákóczifalvánál volt. A folytatásban kezdhettünk mindent elölről, próbáltuk ledolgozni hátrányunkat. A 63. percben sikerült az egyenlítés Szarvák Krisztián fejesgóljával, és a lélektani előny ismét nálunk volt. Tovább támadtunk, és a győzelemhez is közel kerültünk, amikor Szarvák Krisztián egy az egyben vezette a kapusra a labdát, de elhibázta a kínálkozó lehetőséget. Maradt a 2-2-es eredmény, ami után mindenképpen hiányérzetünk lehet, hiszen sokkal közelebb álltunk a három pont megszerzéséhez. A javuló játék, a két gól és a sok helyzet viszont önbizalmat adhat a következő, Jánoshida elleni mérkőzésre.

Szurmai Tibor

 

Google Photos

Fotó: Fehér János

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.