Nyomtatás
Kategória: Labdarúgás
Találat: 874

2015. november 21. XV. forduló

Kunszentmárton – Újszász 2-0 (2-0)
Kunszentmárton, 50 néző. vezette: Czékus Sándor

Újszász: Nagyistván Ádám – Veréb Viktor, Szarvák Krisztián, dr. Katona Károly, Veréb Dániel, Szurmai Tibor, Gazdag Gyula, Fekete Tamás (Rézsó Péter), Fodor Gergely (Simon Ádám), Juhász Márk, Paplanos Ádám (Rédei Csaba)

Az őszi szezon utolsó mérkőzését játszottuk a hétvégén Kunszentmártonban. A hazaiak eddig mindössze négy pontot szereztek, de ez nem jelentett semmit, hiszen mi képesek vagyunk bárkit kisegíteni a gödörből. Kellemetlen, esős, hideg időben került sor az összecsapásra, amelyet most is úgy kezdtünk, mint eddig sok más mérkőzést a szezonban. Birtokoltuk a labdát, passzoltunk, ám a támadó harmadban megállt a tudomány, és szinte helyzetbe sem kerültünk, vagy ha mégis, akkor pocsék megoldást választottunk. A 24. percben aztán az addig veszélytelen, de lelkesen játszó hazaiak a semmiből megszerezték a vezetést, Somodi D. révén, akinek jobboldali beadása csúszott le és kötött ki a kapunkban. Ekkor már érezhető volt, hogy innen nagyon nehéz lesz felállni a még jobban belelkesedő kunszentiek ellen. Már csak azért is, mivel a 40. percben újabb gólt kaptunk. Egy szöglet után Garázról maradtunk le, aki teljesen szabadon érkezett a kapunk elé és védhetetlenül fejelt a hálóba. 2-0-s félidő után a folytatásban hiába támadtunk többet és próbáltunk meg mindent, gól ismét nem sikerült szerezni, így vereséggel zártuk a szezont és a 11. helyről várhatjuk a tavaszi folytatást.

Köszönjük azoknak, akik mellettünk álltak és valamilyen formában támogatták csapatunkat.

Szurmai Tibor

 

hely. csapat M GY D V LG KG GK P Megjegyzés
1. TISZAFÜRED VSE 15 10 4 1 29 13 16 34  
2. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI FC 15 10 2 3 28 16 12 32  
3. SZAJOL KLK 15 10 1 4 40 18 22 31  
4. TÚRKEVEI VSE 15 8 2 5 43 20 23 26  
5. KARCAGI SE 15 7 5 3 33 20 13 26  
6. CSÉPA KSE 15 7 5 3 32 19 13 26  
7. JVSE ROSENBERGER 15 7 4 4 21 13 8 25  
8. JÁNOSHIDA SE 15 8 0 7 34 25 9 24  
9. TISZAFÖLDVÁR VSE 15 6 2 7 21 31 -10 20  
10. RÁKÓCZIFALVA SE 15 5 5 5 22 24 -2 20  
11. ÚJSZÁSZI VVSE 15 5 4 6 11 18 -7 19  
12. FEGYVERNEK KSE 15 4 3 8 18 28 -10 15  
13. KISÚJSZÁLLÁSI SE 15 3 3 9 26 37 -11 12  
14. KUNHEGYES ESE 15 3 5 7 19 34 -15 12 (-2 pont)
15. KUNSZENTMÁRTONI TE 15 2 1 12 19 41 -22 7  
16. JÁSZFÉNYSZARU VSE 15 1 2 12 17 56 -39 5  

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.