Nyomtatás
Kategória: Lábtoll-labda
Találat: 703

2017. június 13-án tartották hagyományos évzáró fagyizásukat az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola lábtoll-labdázói. Az iskola második emeleti aulájában rendezett ünnepségen emlékidézőként a kivetítőn az iskolai, a megyei és az országos diákolimpiai döntő fényképei pörögtek. Kép nézegetés után Fehér János köszöntötte a gyereksereget és a tanév során felkészülésüket és versenyzésüket segítő Bogárné Simon Klára iskolaigazgatót, Bakó Jánosné és Tóth Gábor tanárokat, Tánczos Krisztina lábtoll-labdás anyukát. Két szolnoki vendége is volt az évzárónak: Szabó István, Szolnok város alpolgármestere, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Diáksport és Szabadidősport Egyesület elnöke és Veres Pál, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Diáksport és Szabadidősport Egyesület titkára. Fehér János röviden értékelte a kisteleki és a zánkai országos döntő eredményeit. Ebben az évben is a Vörösmartysok voltak a legeredményesebbek. Kisteleken kettő, Zánkán hat bajnoki címet nyertek, és még egy ezüst és öt bronzérmet is begyűjtöttek. A jók között is legjobbak voltak az egyéniben és a csapatban egyaránt bajnoki címet nyert versenyzők: Kökény Martin, Molnár Dániel, Suki József és Szaszkó Dorka.

 

Google Photos

Fotó: Fehér János és Tóth Gábor

 

 

Az értékelés után a korcsoportok legjobbjai serleget kaptak.

III. korcsoport: Kökény Martin
IV. korcsoport: Szaszkó Dorka és Molnár Dániel

Meghívást kaptak az ünnepségre a kisteleki országos döntőn sikeresen szerepelt magasabb korcsoportú versenyzők is, akik közül a legjobbak szintén szép serleget kaptak kiváló teljesítményükért.

V. korcsoport: Vachal Krisztina és Suki József
VI. korcsoport: Farkas Lilla és Kanalas Renátó

A serlegek átadása után Szabó István kért szót. Elmondta, hogy május 18-án Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty termében tartotta megalakulásának 30. évfordulója alkalmából ünnepi küldöttgyűlését a Magyar Diáksport Szövetség, amelyen „Diáksportért” díjat is adományoztak.  A díjazottak között volt Fehér János is, aki azonban a díjat nem tudta átvenni, mert Zánkán a Lábtoll-labda Diákolimpia országos döntőjét szervezte. Ezért most itt hazai pályán, a tanítványai körében veheti át a „Diáksportért díjat”. Szabó István megemlékezett arról is, hogy leánya, – a későbbi pekingi olimpikon – Szabó Zita is indult az első megyei triatlon diákolimpián, amelynek egyik rendezője Fehér János volt.

Fehér János megköszönte a díjat, és visszaemlékezett a diákolimpiai mozgalom eseményeire. „Közel harminc éve szervezem, rendezem a különböző szintű diákolimpiákat. 1988-ban Nagy Imrével együtt részt vettem az első megyei triatlon és néhány évvel később az első megyei duatlon diákolimpia megrendezésben. Aztán még jó néhányéban. Sok újszászi gyereket elvittem a megyei és az országos döntőkre. Mindkét sportágban az élmezőnyhöz tartoztunk. Rendszeresen és eredményesen indultunk a megyei mezei futó diákolimpiákon, volt országos döntősünk is. Úszásban és az atlétika futószámaiban is versenyeztünk. Volt játékostársammal, dr. Tombor Attilával 19 megyei és egy területi tollaslabda diákolimpiát rendeztünk együtt. 2000 óta a lábtoll-labda is szerepel a diákolimpia műsorán. Ez kétszer 18 országos döntőt, sok megyei és iskolai versenyt jelent. A különböző sportágak versenyein sok lelkes és tehetséges gyerek vett részt, és sokan segítették a diákolimpiák megvalósítását. Köszönet mindenkinek az együttműködésért.”

A díjátadás után Bogárné Simon Klára gratulált a sikeres versenyzőknek és méltatta edzőjük, Fehér János tevékenységét.

Befejezésül a nagyon várt fagyizás következett: Tánczos Krisztina és Tóth Gábor közreműködésével, többször repetázva 15 kg fagylaltot és 80 db tölcsért fogyasztott el a vakációra készülő vidám csapat.

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.