Újszász kóbor kutyái, mint potenciális veszélyforrás...

I. rész

Az alábbi felhívás október végén volt olvasható egy budapesti állatorvosi rendelő Facebook-oldalán:

„FONTOS INFORMÁCIÓ! Szeptember-október hónapokban 10 róka veszettség esetet állapítottak meg Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Október 19-én Hollandiában két négy hónapos kölyökkutya pusztult el veszettség miatt. A kutyák Bulgáriából származtak (ott fertőződtek). A tájékoztatást a mai napon kaptuk a NÉBIH Állat-egészségügyi Igazgatóságától. Az esetek kapcsán felhívjuk a kutya és macskatartók figyelmét a veszettség elleni oltás fontosságára, valamint javasoljuk, hogy bármilyen idegrendszeri tünet jelentkezésekor azonnal forduljanak állatorvoshoz. A veszettség nem gyógyítható, és emberekre is veszélyes.”

Még szeptemberben veszett róka tetemét találták meg Kecskemét környékén, így a rókák veszettség elleni újraimmunizálását rendelték el a Duna-Tisza közén három megyében, köztük Szolnok megyében is. Emiatt a járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el több település közigazgatási területén, Újszászt is beleértve.

Az emberek veszettségének lappangási ideje többnyire 2 hét és 3 hónap között változik attól függően, milyen messze van a harapás helye az agytól.

Bár hazánk a mentes (!) országok közé tartozik, pont emiatt tűnhetett el az emberekből a veszettséggel szembeni veszélyérzet. Sajnos az országban általános tapasztalat, hogy az emberek többsége nincs tisztában a veszettség súlyosságával, nem kezelik kellő komolysággal ezt a rendkívül súlyos, szinte kivétel nélkül halálos kimenetelű betegséget. Úgy gondolom, mindez a tájékoztatás hiánya következtében van így, ezért bátorkodom egy használható, a nem hozzáértők számára is érthetően, lényegre törően megfogalmazott írást közölni eme komoly betegségről. A tájékoztató jellegű irományt két részesre terveztem; az első (mostani) részben ismertetem a betegség történetét, kiemelve hazánk szerepvállalását a betegség elleni küzdelemben, ezen kívül még ebben a részben tennék említést a vírus járványtanáról és a kórfejlődéséről. A következő (második) részben pedig a megelőzésről és a tünetekről fogok beszámolni.

Nagyon fontosnak tartom a történeti háttér ismertetését is, hogy felhívjam a figyelmet arra a kicsit sem elhanyagolható tényre, hogy Magyarország milyen jelentős szerepet vállalt a veszettség visszaszorításában Európában.

A következőkben nagy hangsúlyt fektetek az állattartók, de akár a házi- és haszonállatokkal egyáltalán nem rendelkező emberek számára is fontos tünettanra, vagyis arra, milyen jelek alapján ismerhető fel, vagy legalábbis gyanítható a veszettség, hiszen fertőzött országokba utazva bárki ki lehet téve a veszettséggel való fertőződésnek.

Lássuk, először miről is van szó. A veszettség egy heveny lefolyású vírusos betegség, amely főként emlősökben, beleértve az embert is, okoz rendszerint halálos kimenetelű agy- és gerincvelő gyulladást. A heveny azt jelenti, hogy gyorsan jelentkeznek a megfertőződést követően a tünetek. A betegség zoonosis, azaz állatról emberre terjedő megbetegedésről van szó.

A címben szereplő „víziszony” és „ebdüh” kifejezések a betegség népi elnevezései – mindkettő utal a tünetekre, melyeket majd a későbbiekben ismertetek.

A 20. sz.-ban még Ausztrália mentes volt, ma a veszettség minden földrészen előfordul, de más-más gyakorisággal. ősidők óta ismeretes betegségről van szó, első leírása Babilonból i. e. 2300-ból származik. Az 1800-as évek végén Pasteur és munkatársai kidolgozták a veszettség elleni védőoltást.

Hazánk az első országok egyike volt, amely az 1930-as években mentesült a veszettségtől, majd a betegség ismételt megjelenése után 2004-ben teljesedett ki az egész országra kiterjedő rókavakcinázás. 2011-ben már egyáltalán nem fordult elő vadon élő állatokban sem a veszettség.

E betegség vírusa iránt az összes melegvérű állatfaj fogékony, bár ebben a tekintetben különbségeket állapítottak meg; az emlősök közül nagyon fogékony rá a róka, a prérifarkas, a macska, a sakál, a denevér és a szarvasmarha, mérsékelten fogékony a kutya, a juh, a kecske és a ló, legkevésbé pedig az ember fogékony rá. A madarak is mutatnak némi fogékonyságot iránta, de jóval kevésbé, mint az emlősök.

Háromfajta járványtani előfordulási formája van aszerint, hogy milyen húsevő faj terjeszti a vírust: a vadon élő állatok – Európában a vörös róka – által terjesztett sylvaticus veszettség („erdei előfordulású veszettség”); a kutyák és macskák által terjesztett urbánus („városi”); és a hazánkban elő nem forduló, a vérszívó denevérek által terjesztett veszettség (vérszívó denevérek csak az amerikai kontinens trópusi övezetében fordulnak elő).

Európában a II. világháború előtt urbánus veszettség fordult elő. Kutyák képviselték a megállapított veszettségi esetek 90 %-át. Hazánkban a ’30-as években bevezetett kutyarendtartásnak és a kutyák évenként kötelezően elvégzett megelőző vakcinázásának a hatására a veszettség eltűnt. A II. vh. idején azonban elindult egy sylvaticus veszettség járvány keresztül Európán, amely hazánkat 1954-ben érte el és 1970-re az egész országra kiterjedt.

A fertőzés elsősorban harapás – húsevők marása – útján terjed, a beteg állat a veszettség vírusát a nyálával üríti. Egyéb váladékok is tartalmazhatnak vírust, ezeknek azonban alárendelt szerepük van a fertőzés terjesztésében. A növényevő állatok – melyek húsevők harapása útján fertőződnek – alig játszanak szerepet a fertőzés továbbvitelében. Szájon át csak kivételesen alakulhat ki fertőzés akkor, ha az emésztőcső nyálkahártyáján sérülések vannak. Fontos, hogy a fertőzés dózisfüggő – ha kis mennyiségű a vírus, akkor akár ki sem alakul a veszettség, vagy csak sokkal később, illetve már itt felhívom a figyelmet harapást követő sebkezelés fontosságára!

A nyállal a szervezetbe jutott vírus a lappangási idő első részében a fertőzés helyén marad. Ezt követően elszaporodik (replikálódik), az idegrendszert is eléri, az idegpályákon terjed végig, eljut a gerincvelőbe és az agyvelőbe, ahol erőteljesen elszaporodik. Innen eljut a nyálmirigyekbe és a különféle szervekbe. A nyál tehát csak az agyvelő fertőződését követően tartalmaz vírust, ezért a nyálával – így harapásával – vírust ürítő állat többnyire vagy már beteg, vagy néhány napon belül megjelennek rajta a veszettség klinikai tünetei. A vírus a vérárammal különböző szervekbe és szövetekbe eljuthat. Elszaporodhat még a szem szaruhártyájának sejtjeiben, valamint a barna zsírszövetben. Ezzel magyarázható, hogy a vírus vemhes állatokban a magzatokba is átmehet – a magzatokban, újszülöttekben még barna zsírszövet található. Továbbá hosszú lappangási idő mutatkozhat a téli álmot alvó emlősöknél, akik szintén barna zsírszövettel rendelkeznek.

A kutyák és macskák közvetítette urbánus veszettség a kutyák nyilvántartásával, az eb-rendeletekkel, a kóbor állatok befogásával és legfőképpen az évenkénti rendszeres, kötelező megelőző védőoltások eredményeképpen a fejlett országokban, így nálunk is teljesen visszaszorult – jóllehet még előfordul, elsősorban a lakott területekre bemerészkedő rókák miatt. Azonban ma is gyakori Afrikában, Ázsiában, Közép- és Dél-Amerikában valamint a Közel-Keleten. (Ennél a bekezdésnél csak zárójeles, de annál fontosabb gondolatként megemlíteném az Újszász belvárosában található nagyszámú, ellenőrizetlen kóbor kutyákat, melyekre a lakosság részéről már több panasz is volt.)

Egy olyan megbetegedésről van szó, melynél, hogyha a klinikai tünetek kialakulnak, akkor biztos a pusztulás. Tehát már most elmondható, hogy ennél a szörnyű kínok közt, rendszerint halállal végződő megbetegedés elleni védelem szempontjából létfontosságú a megelőzés.

Az Újszászi Híradó soron következő, jövő évi első számában a betegség tünettanáról, illetve a megelőzésről számolok be részleteiben.

II. rész

Az előző részben ismertettem a veszettség formáit (milyen állatok terjeszthetik), illetve kórfejlődését és járványtanát (milyen úton fertőződhetünk meg, és mi történik a szervezetben megfertőződést követően). Most pedig a megelőzés és a tünetek következnek.

A tünetek ismerete mindenki számára nagyon fontos (nem csak az állattartóknak!). A lappangási idő nagyon változó, így nagyban függ a fertőzéskor bejutott vírus mennyiségétől, attól, hogy a marás, harapás helye milyen távol van a központi idegrendszertől (a fejhez közelebbi sérüléseknél rövidebb) és az életkortól is (fiatal korban rövidebb). A betegség tüneteinek megjelenése állatfajonként változik. Általános tünetnek mondható a viselkedés megváltozása és a bénulások jelentkezése.

Nézzük elsőként a legnagyobb veszélyforrást jelentő rókák tüneteit. A veszettség rókában igen heveny módon zajlik le. Szokatlan szelídség, a félelemérzet elvesztése, váratlan agresszivitás a jellemző, nagyon észrevehető tünetek. Az állatok elhagyják lakóhelyüket, erős kóborlási kényszer alakul ki, ilyenkor kerülnek lakott területek közelébe, állattartó telepekre, udvarokba. A veszett rókák természetes félelemérzésüket, óvatosságukat elveszítve, feltűnően szelídnek tűnnek, de pillanatok alatt agresszívvé válhatnak.

Kutyáknál kétféle forma figyelhető meg aszerint, hogy az adott állat mennyire szorosan kötődik a gazdájához, mennyire szocializálódott az adott eb. A lakásban tartott és idomított állatokban, tehát a szoros ember-kutya kapcsolatoknál az ún. csendes veszettség a jellemző, melynél nem figyelhetőek meg dührohamok, hanem a határozatlan bevezető tünetek közvetlenül bénulásba mennek át. A másik forma a dühöngő veszettség. Ilyenkor az állatok elkóborolnak, akár napi 40-50 km-t is megtesznek és közben az útjukba kerülő élőlényeket megharapják, emészthetetlen tárgyakat (kő, kavics, fadarab stb.) nyelnek le, jellemző továbbá a hangtalan támadás (rekedt hangú ugatás) és a fokozott nemi ingerlékenység. Ezt követően itt is kialakul a bénulás, továbbá még jellemező a kancsalság és a víz kerülése („víziszony”).

A macskák veszettsége rendszerint dühöngő formában zajlik le. Az ember arcának támad. Alig lehet eltávolítani a megtámadott személyről, állatról.

A macskák védőoltása nem kötelező (csupán ajánlott), ugyanakkor a macskák mozgáskörzete lényegesen nagyobb és ellenőrizhetetlenebb, mint az ebeké. A macskaesetek aránya évek óta meghaladja az ebekét. A legnagyobb veszélyt az ember környezetében a gazdátlanul élő, és kontroll nélkül szaporodó macskák jelentik. Sajnos, az utóbbi időben állatvédelmi „megfontolásból” ezeket az elvadult állatokat sok helyen rendszeresen etetik. Ezek az állatok lakóházak, intézmények pincéiben, esetenként lépcsőházakban (lakótelepeken) korlátlanul szaporodhatnak. A fertőzött, vírusürítő macska igen nagy veszélyt jelent környezetére, tulajdonoshoz és tartási helyhez legtöbbször nem köthető, nehezen lehet ellene védekezni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy rendszerint fejre támad, így a lappangási idő igen megrövidül a marást szenvedő embernél.

Az állategészségügyi jogszabályok vonatkozó előírásai rendelkeznek a veszettségre gyanús állatok laboratóriumi vizsgálatáról, ebzárlat elrendeléséről, az ebek évenkénti kötelező, megelőző vakcinázásáról, az embert mart eb és macska 14 napos megfigyeléséről, stb. A kutyákat évente egyszer, a kölyökkutyákat először három hónapos korukban, majd ezt követően egy éves korukig még egyszer kell vakcinázni. Az ebek veszettség elleni védőoltásának beadatása és széles hatású féreghajtó szerrel való kezelése a kutya tartójának kötelessége. A rendelet nem írja elő, de javasolja a kutyán kívül más háziállatok, így pl. a macska veszettség elleni megelőző oltását, melyet a kutyákéhoz hasonló módon végeznek. A vakcinák adta védettség legalább egy évig tart. Saját közegészségügyi érdekünkben fontos, hogy minden tulajdonunkban levő kutyát jelentsünk be, és macskáinkkal együtt rendszeresen, évente oltassuk be őket a fertőző betegségek ellen. Az ember megvédése szempontjából kívánatos lenne minél több macska vakcinázása. Sajnos azonban, minden felvilágosító törekvés ellenére, a macskáknak csak elenyésző részét oltatják be rendszeresen veszettség ellen. A macskák veszélyességét az ember fertőzése szempontjából csak fokozza, hogy megbetegedésükkor kifejezetten támadó magatartást tanúsítanak, s általában az ember fejét támadják. Különösen veszélyes, hogy a veszett macska provokálás nélkül is támad.

Az az eb, amelyik nem részesült az életkorának megfelelően előírtak szerinti (érvényes) veszettségoltásban és/vagy amely embert mart meg, vagy amelynek nyála sérült bőrfelületre vagy nyálkahártyára jutott, az veszettség szempontjából aggályos állatnak minősül. A veszettség szempontjából aggályos állatot 14 napra hatósági megfigyelés alá kell vonni, és – amennyiben még nincs – az ebeket elektronikus azonosító transzponderrel (mikrochippel) a tulajdonos költségére meg kell jelölni. A 14 napos megfigyelés megszüntetésével egy időben az érvényes veszettségoltással nem rendelkező ebet veszettség ellen be kell oltani. Az oltatási kötelezettség elmulasztásakor az állat tulajdonosával szemben bírságot kell kiszabni.

Ember és növényevő állatok esetében posztexpozíciós vakcinázás is lehetséges, tehát van lehetőség arra, hogy a veszett állattal történő érintkezést követően oltassuk be magunkat. Kutya, macska, róka, de bármilyen állat okozta sérüléssel azonnal keressük fel a háziorvost! A továbbiak közegészségügyi és állategészségügyi rendszabályok szerint történnek, úgymint orvos és állatorvos értesítése, veszettség elleni védőoltás ellenőrzése, esetleges karantén elrendelése stb. A sebellátás pontos lépéseit a „Harapott seb ellátása” c. cikk részletezi.

A cikk megírásához elsősorban a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának Járványtani Tanszékétől szereztem információkat. Ezt pedig kiegészítettem a Varga János – Tuboly Sándor – Mészáros János: A háziállatok fertőző betegségei c. könyv (Mezőgazda Kiadó, 1999) vonatkozó fejezetével. Internetes forrásaim pedig a következők:

www.agraroldal.hu

www.bluecross.hu

www.hungaropet.com

www.hungarovet.com

Kovács László
állatorvostan-hallgató