Családommal 1992 januárjában vásároltuk meg Pokoltanyát. Évekig hétvégenként jártunk le, majd 1998-ban végleg magunk mögött hagytuk Budapestet.

Jómagam 21 éve lovagolok, és 9 éve oktatóként veszek részt a lovas életben. Oktatótársammal, Mérész Gáborral 2001-ben végeztünk a lovas oktatói kurzuson, aki előtte a Galopp versenypályán belovagló volt. 2002-ben vásároltuk meg első oktató lovainkat, és kezdtük meg a lovas-oktatói tevékenységünket. 2007-ben 11 taggal megalapítottuk a Pokoltanyai Lovas Egyesületet, ahová egyre többen lépnek be tagként, és vesznek aktívan részt az egyesület életében.

Lovas tábort több éve szervezünk az érdeklődőknek, egyre nagyobb sikerrel.

Napjainkban egyre többen szeretnének megtanulni lovagolni, amit a leghatékonyabban és legbiztonságosabban nyeregben és futószáron lehet. A módszer hatékonyságára jellemző, hogy lovas táborunkban évek óta az így képzett gyerekek mindegyike 6 nap alatt megtanult alapszinten, biztonságosan, minimum két jármódban lovagolni.

A módszernek olyannak kell lennie, hogy a tanuló a lóra szállás első percétől kezdve folyamatosan érezze a mozgás örömét. Alakuljon ki benne együttműködési szándék a társsal, a lóval szemben.

Simulékony független üléssel

  1. mielőbb tanulja meg követni a ló mozgását,
  2. tanulja meg a mozgás, a jármódok fenntartásának technikáját,
  3. sajátítsa el a ló mozgásának irányítását, képzését.

Az első két pont a kezdő lovas futószáras oktatásának feladata. Ezek megtanulása után lovagolhat csak önállóan, vagy osztályban a lovas. Ha nyugodt lovon, mindhárom jármódban, távolságot tartva tud lovagolni, kezdődhet a tereplovaglás. Ebben az időszakban is szükséges a futószáras képzés a gyorsabb előremenetel érdekében.

A harmadik pont a ló képzése, idomítása, mely egy folyamatos, holtig tartó tanulást, edzést jelent annak, aki ezt a gyönyörű hivatást választja, legyen az versenyző, túravezető, oktató vagy hobbilovas.

Mindezt azért tartottam fontosnak leírni, mert ezzel a módszerrel az emberek igényét, az életritmusuknak megfelelően, szabadságuk ideje alatt, vagy hétvégén ki tudjuk elégíteni. Sokkal több embert, szélesebb réteget tudunk megtanítani lovagolni, és a sikerélmény hatására, aktivitásunkat megőrizve tovább bővítjük a lovas társadalmat!

Dóra Mariann

 

Egy jó oktató lónak semmitől sem szabad megijedni

 

A jó oktató lónak az akadálytól sem szabad megijednie

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.