Nyomtatás
Kategória: Zöld sarok
Találat: 1250

Országszerte sok ember küszködik túlsúllyal és az abból fakadó egészségi problémákkal. Gyakran halljuk, hogy ez a magyar konyha átka. Azonban nem ennyire egyszerű a dolog, sőt – mint az egymás között fogyi klubnak becézett találkozóinkon kiderült – nem is tehetjük egyértelműen felelőssé nemzeti szokásainkat, hiszen az étkezési előírásokat betartó klubtagjaink a hagyományos magyar ételeket fogyasztva is fogytak.

Mégis tény, hogy mint azt az 1985. és 1988. év között elvégzett és 1993-94-ben megismételt Első Magyar Reprezentatív Táplálkozási Vizsgálat kimutatta, hazánkban a férfiak 58 %-a, a nőknek pedig 61,7 %-a túlsúlyos, vagyis a lakosságnak jóval több mint a fele érintett. Sajnos az egészség szempontjából még azóta sem indult meg pozitív irányú változás. A szakemberek azt tapasztalták, hogy az elhízás már a gyermekek körében is egyre gyakoribb. Ezért mindannyian örömmel fogadtuk az iskolarendszerben eddig is jól működő egészséges életmódra nevelés mellett a gyermekélelmezésre vonatkozó új törvényt, mely a gyermekek egészségének megőrzése irányában hatva szabályozza az oktatási intézményekben folyó étkeztetést. Az aktív korú felnőtt lakosság körében azonban sehol a világon nincs intézményes élelmezési rendszer. Mindenkinek a saját felelőssége; mit, hol, mikor és mennyit eszik. Ezért nagyon fontosnak tartom a felvilágosító és segítő munkát. A világon ebben a témában folyó kutatások nyomán egyre inkább látható, hogy társadalmi, környezetbeli és az egyénre jellemző tudati, lelki, szokásbeli, akarati tényezők összessége játszik szerepet az elhízás folyamatában. Ezért ennek visszafordításához is komplex módszerre van szükség.

Fél évvel ezelőtt indítottuk el Újszászon azt az önkéntes segítő programot, amelynek célja a résztvevők szervezetének méregtelenítése, a tápcsatornában túlszaporodott Candida Albicans gombafaj visszaszorítása, a candidás állapot megszüntetése, az immunrendszer erősítése, valamint a testtömeg csökkentése állnak a szervezet egyensúlyi állapotának helyreállítása volt arra való tekintettel, hogy a klub megalakítása előtt tagjaink a legkülönbözőbb betegségektől szenvedtek.

A kúrát hat hónapra terveztük. A résztvevők az idő múlásával sorra pozitív változásokról számoltak be, melyeket a soron következő szakorvosi vizsgálatok leletekkel igazoltak. Már néhány hét után csökkent, majd megszűnt a puffadás, teltségérzet, a gyomorsav termelése normalizálódott, a reflux elmúlt, fekély nem jelentkezett, az emésztés rendbe jött.

Mivel beindult a méregtelenítés, a bőrpanaszok enyhültek, az ízületi fájdalmak csökkentek. Az első hónap elteltével mindannyian éreztük, hogy fáradékonyságunk eltűnt, energikusabbak lettünk. A második hónaptól az alvásproblémák fokozatosan rendeződtek. Örömmel számoltak be a tagok arról is, hogy a pajzsmirigy alulműködésüket figyelemmel kísérő laborvizsgálataik eredményei egyre kedvezőbbek lettek, így a szakorvos kollégák a gyógyszer dózis csökkentése mellett döntöttek.

Attól függően, hogy ki milyen mértékben tudta betartani az étkezési előírásokat, olyan mértékben indult meg a testtömeg csökkenése. Ezt követően könnyebbnek, szabadabbnak érezték magukat a klubtagok mozgás, járás közben. A köszvénye miatt már több éve gyógyszert szedő tagunknak enyhültek, majd megszűntek a fájdalmai és elhagyhatta a tablettáját.

Már a 3., 4. hónapban átlagosan 12 kg testsúlycsökkenést értünk el. A kúra kezdetéhez képest a vérnyomás és vércukor értékek is jelentősen javultak. Azok a tagok, akik ebben érintettek voltak, a háziorvosaikkal és szakorvosaikkal megbeszélve gyógyszereiket a felére csökkenthették. Az évek óta fennálló szívpanaszok is enyhültek. A szapora szívritmus elmúlt, a pulzus normálissá vált. Két klubtag esetében nőgyógyászati szempontból is jó eredményeket tapasztalunk. Egyik hölgy tagunknál a kúra ideje alatt végzett ultrahangos vizsgálat szerint a méhében több éve növekvő mióma mérete a kúra előtti utolsó vizsgálathoz képest negyedére csökkent. A másik hölgy tagunk rendszertelen ciklusa normalizálódott, elmondása szerint olyan rendben van, mint 20-30 éves korában.

Összegezve megállapítható, hogy a komplex kúra ideje alatt alkalmazott életvitel előnyösen hat az egészségi állapotra.

Azok a tagjaink, akik kevesebb súlytöbblettel indultak, már négy hónap alatt elérték az első lépésben kitűzött testtömeget. A nyári hónapokra felfüggesztették a kúrát, de ők sem hízták vissza a leadott kilókat. A nagyobb súlyfelesleggel rendelkezők tovább szeretnének haladni a megkezdett úton.

A folyamatos érdeklődésre és a szép eredményekre való tekintettel a fogyi klub átalakul teljes körű életmód klubbá, ahová ezután nemcsak a fogyni vágyókat, hanem azokat is szeretettel várjuk, akik egészségesebben szeretnének élni. Mindenkinek szívesen segítünk, aki elhatározásra jutott. Aki hozzánk csatlakozik, a művelődési ház klubtermében október második felétől szerda esténként 17 órától folyamatos orvosi kontroll mellett egy jókedvű csoportközösségben valósíthatja meg céljait.

Dr. Harangozó Helga

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.