Önéletrajz
„Születtem Újszászon a II. világháború végén 1945. február 14-én. Gyermekéveimet is itt töltöttem, itt jártam általános iskolába. Szabad óráimban és az iskolai szünetek idején mindig a Zagyva és a Tápió környékén tartózkodtam pajtásaimmal. Az volt nekünk a játszótér, a focipálya, strand és mindenféle szórakozás színhelye. A nagyerdő is idetartozott, szinte minden fáját ismertem, bejártam minden zugát. Szüleim, nagyszüleim korán megtanítottak a fizikai munkára is. Kinn a földeken gyakran akadt gyerekre szabott mezőgazdasági munka, kapáltam, „markot” szedtem, kévét hordtam, kukoricát törtem stb. Természetesen volt közben időm gyönyörködni a csodálatos természetben. A felhő-virágos égbolt, a messzenyúló délibábos rét, a madarak csicsergése, a folyó csobogása: meghatározó élményeim. Végig eminens tanuló voltam. 4-5. osztályos koromban kezdtem járn a folyópartra rajzolni, festeni. Rajztanárunk (Paál András) szakkört szervezett a jól rajzoló gyerekek okítására. Ő szerette a művészetet (művelte is), és a gyerekeknek így élmény volt vele minden kirándulás. Nyolcan-tízen kiültünk a folyópartra vagy az erdőszélre, és vízfestékkel festettünk. Ebben az időszakban szerettem meg a festészetet. Később már egyedül jártam ceruzával, papírral, vízfestékkel a vidéket. Mára elmondhatom: kevés hely van az országban, ahol nem festettem. Különösen érvényes ez az Alföldre. Elsősorban autodidakta vagyok, mert mindig azt vallottam, nincs édesebb gyümölcs annál, amit kitartó, kemény munkával szerzünk meg. Így a tanulás ideje tovább tart, de biztosabb lehet bennünk, amit így sajátítottunk el.
Mesternél is tanultam: azért ez elengedhetetlen. Szolnokon három évig Baranyó Sándornál és egy évig Budapesten Vessely Tibor művésznél. Első komoly, hivatalos megrendeléseimet is ez utóbbinak köszönhetem. Témáim elsősorban az ember és a táj, a természet együtt pedig a legvonzóbb a számomra. 8-10 órát festek naponta, és nincs megállás sem vasárnap, sem ünnepnap. Kivételes események (pl. betegség, utazás) persze letetethetik velem az ecsetet. Ez az iram tűnhet megfeszítőnek, az is lenne, ha nem imádnék festeni. Minden fehér vászon vagy lemez egy-egy kihívás, a vászon nagy fehér ürességében megfesteni egy emberi arcot, egy játszó gyereket, csobogó vizes folyókanyart, fodrozó felhős nyári égbolt alá egy virágos mezőt, benne legelésző lóval vagy tehénnel! Mindez: a semmiből létrehozni valamit, ami szinte él, hasonlít a teremtéshez...”
Részletek a Mi Írtuk című diákújságból (Újszász, Vörösmarty Mihály Általános Iskola) 1993. november-december 2. oldal (Riport általános iskolás gyerekekkel, alapítvány létrehozása kapcsán)
További önéletrajzi adatok
Az érettségi és az általános gépésztechnikusi oklevél megszerzése után a Szolnoki Vegyiművek szerkesztésén dolgoztam 1973-tól, később ugyanott TMK előadó és műszaki ellenőr beosztásba kerültem. Nagyon jól éreztem magam a munkáskörnyezetben, közösségi ember lettem. Ma már hatvan évesen kissé visszavonultan festegetek és mintázok, de ma is örömforrás minden jó emberi kapcsolat. Már technikusi munkáimmal párhuzamosan a festés volt fő időtöltésem. Szakkört hoztam létre és vezettem, tizenéveseket készítettem fel képzőművészeti továbbtanuláshoz és tanítottam nyári továbbképzésen művészettörténetet. 1978-ban felhagytam eredeti foglalkozásommal, és azóta a művészeti tevékenység tölti be életem. 1979-ben megnősültem, három nagykorú gyermekem van. A több évtized alatt sokat utaztam, részt vettem több alkotótáborban, sok neves művésszel hozott össze a jósorsom. Ápoltam ezeket a kapcsolatokat a közelmúltig, pár alkotótárssal a mai napig. Hivatalosan tagja voltam több alkotóközösségnek, Szolnokon, Budapesten. A Zichy Galériának ma is tagja vagyok. Művészetszervezők állítanak ki és árusítanak (hivatalos formában) festményeimet. Több mint tízezer művet hoztam létre, akvarelleket, temperákat, olajképeket, kisplasztikákat, gipsz és terrakotta portrékat, készítettem köztéri szobrokat is. A kezdeti több kollektív kiállítás után legalább ötven önálló kiállításom volt, pl. Újszászon, Szolnokon, Mezőtúron, Szegeden, Jászapátin, Budapesten. Sok képem került állami megrendeléssel vagy magánvásárlással Angliába, az Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába. Kettő darab Rákóczi fejedelemmel kapcsolatos képem bejárta Európa 8-10 városát egy országos pályázat kapcsán válogatott kollekcióval. A közeljövőben Szolnokon lesz önálló kiállításom. Művészeti és más munkálkodásomért 2002-ben Újszászon Pro Urbe díjat kaptam. Válogatott verseimet 2004-ben adta ki az Újszászi Városi Művelődési Ház és Könyvtár, Fakéreg íze van a levegőnek címmel.
Elismerések
Szakmai, újságírói vélemények, kritikák, méltatások
„...Turza Ferenc ahelyett, hogy támogatásokért kilincselne, inkább ő akar segíteni másokon, s nemcsak úgy, hogy képeivel gyönyörködtet, hanem anyagiakkal is... Kiállítást terveznek a megyeszékhelyen, s az alkotó az eladott képek árának a felét a nagycsaládosok támogatására ajánlja fel. Ugyancsak az ő kezdeményezésére egy alapítványt hozott létre az újszászi általános iskola. Az alapítvány induló tőkéje Turza Ferenc két darab, egyenként húszezer forintra zsűrizett festménye. A közeljövőben pedig kiállítást rendeznek Újszászon is, s az eladott képek árának fele az iskoláé lesz. Az alapítvány célja a szociálisan rászoruló gyerekek segítése...
Turza Ferenc, noha kitűnő portrékat fest, elsősorban mégis tájképeivel hívta fel magára a figyelmet. A Zagyva és a Tápió ezernyi szépsége jelenik meg a vásznakon. Nem véletlenül, hiszen az alkotó szerelmese e tájnak, s számára a Zagyva a világ legszebb folyója, s partjaihoz télen-nyáron kijár festőállványával. Megnyugtatja felborzolt idegeit a táj, a természet apró csodái, s ugyanilyen hatást váltanak ki a képei is a nézőkből.”
Jászkun Krónika, 1993. március, Tál Gizella
„...Turzának csak a küzdés jutott, de bizonyított, néhány képe – a Rákóczi sorozatból – bejárta Európát, Budapesten, Szolnokon, Miskolcon, Szegeden állíthatta ki más képeit is. 1990 óta a Zichy Galéria Képző – és Iparművészeti Alkotóközösség tagja. Mezőtúri tárlatán küzdelmes alkotópályájának több értékes darabja látható. Mindenekelőtt a kisméretű, de gyöngyszem értékű Rákóczi Lengyelországba indul című képét emeljük ki...
Megejtően beszédes a miliő is, egyáltalán ez a kép festői bravúr. Egyetlen portrét mutat be ezen a kiállításán Turza, amivel bizonyítja avatott portréista. Az emberi lélek vásznon, színekben látható megjelenítésnek mestere. (Nem mesterembere!).
Tucatnyi, „nem tucatáru” tájképivel nyűgözi le a nézőt a festő. Költészet ecsettel amit csinál. Nagyon ismeri a „magunkra maradunk” életérzését, idillikusnak látszó tanyaképein ott a szomorúság is. Olyanok ezek a ligetes, öreg vályogházakat hordozó festmények, mint a süllyedő szigetek. A Pici tanyák, az Elhagyott kunyhó, a Tanya úttal ennek a tematikának a maradandó értékű darabjai.
Turza menekülő ember, de meg akar maradni, nem akarja hitét veszíteni. A természetbe kapaszkodik, a fákba, az erdőkbe. A fák, ha nincsenek baltások, túlélik az embert. Festőnk forma és színvilágát a fák, az erdők látványa nemesítette igazzá, hosszú életűvé. Szerelmese a tájnak, az emberkéz nem pusztította parányi földdaraboknak...
A Jeges Tápió, az Erdei út, az Erdőszéle hóval, a Fagyos Tápió című képek viszont maradéktalanul és hamisítatlanul Turzaiak, persze sok más társukkal együtt...
Öröm nézni Turza Ferenc festményeit.”
Jászkun Krónika, 1993. április, Tiszai Lajos
Ajánló Turza Ferenc: A színek varázsában – Festmények, szobrok című kiadványához
Minden megye, minden település számon tartja azokat az embereket, alkotókat, akik tevékenységükkel felhívták, felhívják magukra embertársaik figyelmét.
Ilyen Turza Ferenc is. Sokoldalú egyéniség: tehetségét több művészeti ágban kamatoztatja: számítása szerint több mint tízezer festményéről, akvarelljéről, temperájáról, olajképéről adhat számot. A festészet mellett a kisplasztika és a szobrok, mellszobrok készítését is több ízben vállalta, mert ebben a térbeli kifejezésformában találta meg a mondanivaló kibontásához legjobban illő lehetőséget. Gyakran vet papírra verseket, melyek őszintesége, emberszeretete példamutató és talán saját emberi életén is messzebbre mutató:
„Én nem elvenni jöttem e világra,
de hozzáadni és dolgozni azért,
küzdeni – és bízom nem hiába –
a szépségért és minden igazért...”
- vallja céljairól Turza Ferenc.
Az újszászi emberek becsülik őt, kedvelik alkotásait, Újszász festőjeként, alkotójaként szeretik.
Turza Ferenc munkásságát a szülőföld szeretete élteti. Festményeiről az újszászi táj – különösen a Zagyva folyó – szépsége tükröződik vissza. Portréin újszászi arcok, hétköznapi emberek jelennek meg. Ott él közöttük, velük beszélget, róluk gondolkodik, alkotásainak témáit is természetszerűen belőlük meríti. Az újszászi lakosok felfedeznek egy-egy festményén ismerős arcot az utcából, vagy a környék egy szegletét. Kinek ne lenne ez kedves?
Műveit nem kell magyarázni, akikhez, akikről szól, jól értik. Nemcsak a művészi kifejezés kényszere ez, ami motiválja munkájában, hanem a másoknak való örömszerzés is. Szívesen ad. Szobra ma a főteret díszíti, a temetőben a stáció-sor az ő alkotása. Az intézmények és lakások falain megannyi Turza-kép. Erősen kötődik Újszászhoz, a nagy műteremhez, melyet szeret, és amelyben őt is szeretik, megbecsülik. Talán azért, mert igazi újszászi, aki bátor volt itt maradni, álmai itt valósultak meg.
Turza Ferenc szoros vonzódása a tájhoz, a szülőföldhöz a hazaszeretet megnyilvánulása.
Számára valóban „nem térkép e táj”, a természet és az itt élő emberek mindennapos kapcsolódási pontokat jelentenek. Alapítványt hozott létre Újszászon a szociálisan rászoruló emberek javára. Gesztusa, figyelme mindenki számára irányt mutató.
A valóságot megragadó festő az apró szépségek, és az emberi lélekre gyakorolt hatásuk megragadásával, észrevételével alkot egyedit tájábrázolásaiban. Képi világa színes és egyszeri, mint a percről percre változó természet. Képeinek témái az alföldi tájat mutatják be az érdeklődőnek, ezáltal is szolgálatot tesz azoknak, akikhez eljut képeivel: felhívja a figyelmet az alföldi sík vidék ezer apró, értékes rejtett kincsére.
Egységes, múltat őrző, szépségért aggódó világ Turza Ferenc világa. Turza Ferenc járja az útját, menti ami menthető, vigyáz az emberi kapcsolatokra, mert tudja, hogy mulandóak vagyunk, sebezhetők, mint táj, amely bennünket ölel. Festői világa a kis dolgokban fellelhető varázs, az a kevés, ami emberré teszi az embert és otthonná a lakott tájat. Otthont a benne lakó emberek teremtenek. Azoknak, akik ismernek minket, akiket ismerünk, s akik velünk együtt tűnnek el az időben. Fontosnak tartom alkotói tevékenységében a szülőhely iránti szeretet-féltést, a képzőművészeti alkotások iránti figyelemfelkeltést. A Budapesti Zichy Galéria tagjaként a város hírnevét is népszerűsíti.
Ajánlom figyelmükbe a kezükben tartott kiadványt, Turza Ferenc Jász-Nagykun-Szolnok megyei, újszászi festő életművének szűk szeletét, mely közelebb hoz a magyar táj, az Alföld értékeihez, természeti szépségeihez, embereihez.
Vajna Katalin
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat címzetes vezető főtanácsosa
Köszönet mindenkinek, aki utamon így vagy úgy segített, és köszönet feleségemnek, gyerekeimnek és végül mégis elsősorban Teremtőmnek.
Elérhetőségeim:
Csigaposta: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.
Cím: 5052 Újszász, Rákóczi út 31.
Telefon: (06) 56 366 184
2005. november 25-én, pénteken Turza Ferenc festőművész kiállítását nyitotta meg Tóth István művészeti terapeuta a Művelődési Ház nagytermében. A megnyitó alkalmából rendezett műsorban fellépett Kovács Anna (zongora) és a Gimnázium amerikai vendégtanárai: Jane Croyle amerikai karácsonyi dalt énekelt, zongorán kísérte a férje, Guy Croyle.
Fotó: Kovács Nándor
Szolnokon, a Hild Viktor Városi Könyvtárban 2009. május 20-ig volt látható Turza Ferenc "Újszászi tájak és emberek" című festménykiállítása. A fotók a megnyitón készültek.
Fotó: Kovács Nándor
Turza Ferenc festőművész jubileumi kiállítása
Válogatás a Fakéreg íze van a levegőnek című verses kötetből
Ajánló a verskötethez
Turza Ferenc újszászi festőművész, szobrász most válogatott verseivel jelentkezik. Majd három évtized verstermésének legjavát tartja kezében az olvasó. E versek nem csupán melléktermékei képzőművész pályafutásának, hanem inkább olyan önarcképek, amelyek értelmezési háttérismeretei képeinek, szobrainak.
Verseiben is gyakran festő. „Sárgul az ég”; „Homályló, nyirkos, őszi esteken”; „fehérlő fényben” – írja, néhány ecsetvonással megteremtve versének atmoszféráját. Tárgyközeli költő, természet és életközeli ember.
Nincsenek korszakai, inkább élményei. Az első versszövegektől kezdődően alaptónusa a magány. Nem világfájdalom az övé, sokkal inkább a hús-vér ember őszinte egyedülvalósága. A József Attila-i „semmi ágán ül szivem,/ kis teste hangtalan vacog” léthelyzet megtestesülései ezek a versbeszédek. Az őszinte, bátor szembenézés és a vallomásos hang megmenti műveit a közhelyességtől.
Kezét gyakran nyújtja mások felé. Szövegeinek jelentős részében másokat szólít meg. Ezzel a retorikai tettel próbál kapcsolatba kerülni szerelmessel, Istennel, művésztársakkal. Világában kitüntetett helyet kap a szerelem, a szerelmes. Sokféle hangon szól hozzá: a heves szerelmi vágy, a klasszikus nődicséret hangvétele váltakozik a hitvesnek, a társnak, a segítőnek mondott köszönet és hála szavaival. „Hozzátapadok, mint gyökér a földhöz” – írja meg kettejük viszonyát egy megkapó hasonlattal.
Turza Ferenc világa nem neonfényvillogással és reklámszínekkel hívja fel magára a figyelmet, nincs is erre szüksége: saját fénye van.
Tóth Péter
Konok köd hull
Hazug a nap az égen, gyér a fénye:
a fagyott föld nem leli melegét,
alszik a mélyben a magok reménye,
nem járja nedv a fáknak gyökerét,
szikrázó hó pereg a hullt levélre,
rázza a szél a bokrok üstökét,
a nappal szürkére, az est szürkébbre
befestve hullatja konok ködét,
hiába lobog mellettem a kályha,
nem jön az álom, ha vénül az éj,
befonja gondolataim a mély
bajok és kínok gondjainak árja,
végül leragasztja szemem a könny,
és egy csillag megremeg odafönn.
1978
Nyár a télben
Szélén a hótól roskadó tetőnek
galamblábon csillan a reszketés,
sárgul az ég, a táj már estre kész,
fakéreg íze van a levegőnek,
a derekán e kemény télidőnek
csillapodik a vágy, az ölelés,
de az én csókomra csók felel, és
az ajkán nyár lobog a szeretőmnek!,
melléje bújok, ha a szél üvöltöz,
nem fázom én, ha teste melegít,
csókja, mint a bor íze részegít,
hozzátapadok, mint gyökér a földhöz,
és nyílik szívemben piros virág,
s gyümölcsét hívja minden kicsi ág.
1978
Szerelem
Valami, amit sem ésszel kívánni,
sem tervvel kidolgozni nem lehet,
valami, amit felszínre kitárni,
mint antik szobrot, aranykelyheket
talán a legélelmesebb, kíváncsi,
tevékeny régész sem tud és tehet,
valami, amit oly nehéz kivárni,
fényéért áldozunk fel éveket:
valami jött és átragyogja lelkem,
és dicsekszem vele dús uraként,
és szolgálom hívő rabszolgaként,
mint a madár a fészkét féltve rejtem,
övé a reggel, ő az altatóm,
ő súgja dalom, ő a hallgatóm.
1978
Csillagot gyújtunk
Egy kattanásra elalszik a lámpa,
a félhomályban felszökken a láz,
a ruhánk hull, akár a gyönge máz,
bepezsdül a csók ingere a szánkba,
gyönyör remeg testünk mozdulatában,
fölösleges a szó, mi magyaráz:
öleink - két marék piros parázs -
összeborulnak és égnek a vágyban,
felgyorsul minden szívünk ütemére,
és édes úrrá válik ösztönünk,
izzó testünk nedvétől gyöngyözünk,
a völgyből hágunk hegynek peremére,
amíg érzi tüdőnk a levegőt,
s csillagot gyújtunk, égen lebegőt.
1978
Cseppre míg csepp hull
(névnapra)
Miként a tavasznak első sugára
a száradt ágakon fel-felragyog,
új köntöst húz a természet magára,
mint újszülött tapsikol és gagyog,
aztán felöltözik rügybe-virágba,
s teret kapnak a gyümölcsök és magok:
így indulunk mi most egy új világba,
és szemünk, mint a nap tükre ragyog,
fehérlő fényben, boldogságra várva,
kezeink és lelkünk egymásba zárva,
találkoztunk, és életünk örök:
mint csobbanásban újuló körök
folyóvá válunk, és tengerig érünk,
cseppre míg csepp hull, nem jöhet a végünk.
1978
Szeress vagy temess
Nehéz a szívem, szeress engem édes,
a csókodban világ van: a Világ,
az élet - nem a szerelem - a véges:
egyszer szívünkre nő síri virág,
addig szeress, szeress engem, te édes
vagy temess engem: Bánatnak fiát,
kinek a lelke a lelkedre éhes,
ereit csak meleged fűti át,
kinek árkos szemét ellepik a könnyek,
ki belehal, ha téged elveszít,
kihez éjszaka bús álmai jönnek,
kit vonz az élet, s újra eltaszít,
kinek Te vagy a minden, Te: a Minden,
akinek e földön más öröme nincsen.
1978
Hajts rá!
Ha feledte zsebed a pénz "szagát":
a tervek dőlnek sorra, kiborulsz egészen,
a gyereken kopott cipő, kabát,
- legyen türelmes! - hogy mondd meg merészen?!
szidod a sorsod, okolod hazád,
úgy érzed, mások elviszik a részed,
jövőd kutatod, kínod vigaszát:
talán fiadzik idővel a pénzed?,
és nekilódulsz, hajtasz megfeszítve:
lesz új cipő, a házad feldíszítve,
túlszárnyalod idődet és erőd,
mi lesz a vége?: asztalod megterítve:
ehet a gyásznép, míg te kiterítve,
sárgulva gyűröd fehér szemfedőd.
1984
Minden megnehezült
(beteg kislányunkhoz)
Mint csúf madár terpeszkedett az éjjel,
ólomingként lelkünkre települt,
a köpködő esőt szél fútta széjjel,
és minden, minden úgy megnehezült,
csak egy percre találkoztam a fénnyel,
a házunk sarkán mikor túlrepült,
nem is játszott el egy-egy falevéllel,
akár egy tolvaj úgy elmenekült,
kislányunknak nem kellett most a játék,
hiába volt az bárkitől ajándék,
a láznak hője csillogott szemén,
ó, élet, élet vezess már egy útra,
hol nem szabdalhat minket át a durva
kór és gondok árja: bús szövevény!
1987
Esti zene
A félig holt fűszálak örömére
eső eredt, és lengedez a szél,
kertünkben minden újulást remél,
és táncra kél a szélnek ütemére,
a szívem is ritmust vált e lágy zenére,
lobogja agyamig: ne félj, ne félj!,
van még erőd - betegen is - csak élj!,
nyugodtan indulhatsz az őszre, télre:
a feleséged vigyázó szemét
- ha elaltatja három gyermekét -
lecsukja szépen, gyöngéden az álom,
és rád gondolnak álmukban is ők,
és látnak benned oltalmat, erőt.
Uram, add, hogy álmuk valóra váljon!
1987
Fiam, ha átkarolsz
Fiam, ha átkarolsz piciny karoddal,
a szemem issza szemed sugarát,
s fülembe búgsz - még nem értett - daloddal,
te vagy nekem a legjobb jóbarát,
a lelkem a léteddel jóllakottan
feledi bús, kelepcés vadonát,
és bízva-bízom tervvel megrakottan:
az árnyékból csak a színt adom át,
Napom már fogy, de színes még az árny,
zöldje csillan a lombnak még a fán,
nekem is csendül néha még madárdal,
általad újul bennem akarás,
felizzok: félig égett farakás:
s együtt küzdünk a sorssal, e nagy árral.
1987
Intés
Mi itt mind halálra vagyunk ítélve,
fogantatáskor kimondva: halálra mind!,
sok-sok jel ködbe bújva jön, s hiába int:
vigyázz!, de rohanunk időt remélve,
s ha néha félünk, akkor sírunk, kérve:
segíts Urunk, fölöttünk bitó árnya ring!,
de győz a gőg, a mohóság, és vakon megint
nyomulunk társaink s Istent lenézve,
gondoljuk, hogy e cél: a hatalom, a pénz
még a kitűzött időt is kitolja,
s világunk minden gondját megoldja,
ez lesz a vesztünk, ez a buta tévedés,
a vég gyorsan jön, s nadrág-összetojva,
ostoba állatként bukunk halomba.
1993
Magyarok Krisztusa
Megszülettél Jézusunk Te, Király,
Királyok királya, nézd lelkemet,
és áldj meg engem, s mind, aki szeret,
és ellenségeimet is vigyázd,
oltsd ki végre e nép közt a viszályt,
bocsáss meg kérlek, bocsáss meg nekünk,
ezerévek törtek miellenünk,
hogy mégis vagyunk: Te néztél miránk,
megcsonkított hazánkat, óh, szeresd,
szemünkre bűneinket többé ne vesd,
jöhessen tiszta, új nemzedék,
tiéd a hatalom minden felett:
taposd el a múltat, nyiss új teret,
ölj meg minket, ha gonoszt nemzenénk!
1998
Semmik vagyunk
tettek és szeretet nélkül
Én nem elvenni jöttem e világra,
de hozzáadni, s dolgozni azért,
küzdeni - és bízom nem hiába -
a szépségért és minden igazért,
én rátaláltam családra, hazára,
nyaram is volt, és az ősz elért,
a téltől félek, gondolok halálra,
csak várjon! mert sokat kell tenni még,
tenni és tenni, még többet és újra,
kiszínesedve, nem szürkébe hullva,
nekem nem elég, amit bárki tud,
szeretve, csendben, sohase lazítva
próbálok jó lenni gonoszt taszítva,
csak az Ég tudja, lelkem hova jut?!
2003