A jelen tanévnek több mint fele eltelt. Ez nem hosszú idő, de arra mégis elég, hogy némi tapasztalat birtokába jusson az, aki iskolai hitoktatással foglalkozik. Az elmúlt félév ugyanis – bizonyos tekintetben – nem hasonlítható a korábbiakhoz. Újdonság volt ebben az időszakban az iskolai hitoktatás területén az első és az ötödik osztályban bevezetett kötelezően választható hit- és erkölcstan, illetve erkölcstan. Mint köztudott, ez utóbbi az egyházakhoz nem köthető erkölcsoktatást, az előbbi (tehát a hit- és erkölcstan) pedig – a mi vidékünkön – katolikus vagy református hitoktatást jelent.

Mindenképpen nagy előrelépést jelent a nevelés területén mind az erkölcstan, mind a hit- és erkölcstan bevezetése. Hiszen a cél egyértelműen az, hogy a jövő generáció emberei jobb emberek legyenek. Az elmúlt időszak arról is meggyőzött, hogy a hitoktatásnak ez a formája sokkal hatékonyabb, mint az eddigi fakultatív hittan.

Hiszem, hogy az emberben – természeténél fogva – jelen van a jóra való nyitottság – sajnos – a bűnre való hajlam mellett. Ezért nagyon is fontos, hogy minden gyermek kapjon megerősítést a jóra. A hívő ember persze tudatában van annak, hogy szilárd erkölcsi elvekhez ragaszkodni sokkal könnyebb, ha rendelkezünk élő, Istenbe és Jézus Krisztusba vetett hittel.

Viszont az is igaz, hogy bármennyire igyekszik ellátni a feladatát egy-egy tanár, vagy hitoktató, igazán eredményes mind az erkölcstan, mind a hit- és erkölcstan oktatás akkor lesz, ha a gyermek, vagy fiatal nemcsak szép elveket hall, hanem megragadó példákat is lát, tapasztal, mind az iskolában, mind otthon.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy bátorítsam a kedves szülőket arra, hogy gyermekük, gyermekeik számára a hit- és erkölcstant válasszák, akár meg vannak keresztelve, akár nincsenek.

Szeretettel kérem minden kedves szülő imáit azért, hogy eredményes legyen mindaz a fáradozás, amit a jövő nemzedékért tesznek mind a hitoktatók, mind a tanárok. Magam is nemes, szép feladatomnak tartom, hogy minden napomat azzal kezdjem, hogy legalább egy rövid fohászt mondjak minden rám bízott, tehát Újszászon, Szászbereken és Zagyvarékason élő emberért, kicsikért és nagyokért, hívőkért és magukat nem hívőnek tartókért.

Szívből kívánom, hogy minden kedves Olvasó tapasztalja meg Jézus szerető közelségét életének minden napján.

Miklós János

 

Manapság nem ritkán hallani panasz-áradatot az ország, sőt nem egyszer a világ erkölcsi állapotát illetően.

Nem szándékom azt állítani, hogy ezen a földön, vagy akár kies hazánkban kizárólag csak és kizárólag jó emberek léteznek. Szemlélve a világ mai erkölcsi állapotát, persze lehet botránkozni és sírni, mi több „ítélni élőket és holtakat”, csak az a kérdés, hogy használ-e ez valakinek?

Meggyőződésem, hogy nekünk, keresztényeknek – még ha kevesen vagyunk is – komoly esélyünk van arra, hogy jobbá tegyük a világot. No nem arra gondolok, hogy mi javítunk meg minden embert a világon. Már az igazán szép teljesítmény, ha magunkat sikerül jobbá tenni. Csak hát felmerül a kérdés: mi az, hogy jobbá lenni? Van-e erre valami örök érvényű mérce? A kérdésre a válasz: van!

A választ pedig úgy hívják, hogy Főparancs, (ennek van egy Jézustól eredő tökéletesebb változata) meg úgy, hogy Tíz parancsolat. A Főparancs így szól: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből; szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” A tökéletesebb jézusi parancs így szól: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” Ezek a parancsok komoly követelményt jelentenek. A Tíz parancsolat konkretizálja azt, hogy valójában mit is jelent a szeretet a gyakorlatban. Érdemes ezért felsorolni a Tíz parancs tanítását, mert – bár minden ember szívébe be van írva – nem biztos, hogy mindenki ismeri. Nos, tehát a Tíz parancs így szól:

1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

2. Isten nevét hiába ne vedd!

3. Az Úr napját szenteld meg!

4. Atyádat és anyádat tiszteld!

5. Ne ölj!

6. Ne paráználkodjál!

7. Ne lopj!

8. Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!

9. Felebarátod (embertársad) házastársát ne kívánd!

10. Mások tulajdonát ne kívánd!

Szép-szép, mondhatnánk erre sokan, de ugyan ki tudja mindezt megtartani a mai világban? A válasz – meglepő módon – kétféle is lehet: ki tudja megtartani? Hát senki! A másik válasz: mindenki! Hogy-hogy, kérdezhetnénk tovább? Pusztán saját erőből senki sem képes arra, hogy a parancsokat maradéktalanul betartsa, viszont, aki őszinte mély bizalommal hisz abban, hogy Isten erőt ad ahhoz, hogy megtartsuk parancsait, annak életében valósággá válik a mindent átható Szeretet-parancs.

A parancsok ilyen megtartása páratlan béke forrása. Mindenekelőtt hittel kell kérnünk az erőt, s akkor – küzdelem árán ugyan – de valóra válhat életünkben a Tíz parancsolat.

A mi Urunk, Jézus megígérte, hogy velünk marad, a világ végéig, ezért különlegesen bízhatunk abban, hogy ő megsegít bennünket életutunkon, jóért való küzdelmünkben.

Szívből kívánom, hogy minden kedves Olvasó tapasztalja meg Jézus szerető közelségét ebben az új esztendőben.

Miklós János

 

Bizonyára mindenki számára ismerős dolog az újévi fogadalomtétel. Sokan, sokfélét megfogadnak, elhatároznak ilyenkor: egészségesebben étkeznek, többet mozognak, elmennek látogatóba a rég elfeledett rokonokhoz, de a listán szerepelhet a káros szenvedélytől való megszabadulás, esetleg egy–egy régóta halasztott nyelv megtanulása is. A kutatók azonban bebizonyították, hogy az újévi fogadalmak nem tartósak, az év első heteiben már feledésbe is merülnek. A reményvesztettség ilyenkor könnyen felüti a fejét, és egy kézlegyintéssel elintézi az ember: majd jövőre teljesítem, amit az idén nem sikerült elérnem.

A fentebb már említett fogadalmi – elhatározási listán talán megtalálható a Biblia végigolvasása is. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe ezt a nagyon hasznos és rendkívül gazdagító kincskeresést, amely a Biblia naponkénti olvasása rejt magába. Mert a Könyvek Könyve egy olyan kincsesláda, amely telis tele van minden ember számára hasznos útmutatással az élethez.

Kincset talál az ember, ha kincset akar találni benne az ember. Ehhez nem fennköltnek kell lenni, hanem Isten előtt alázatos szívvel kell rendelkezni, mert a titkot csak az értheti meg, aki maga is kész arra, hogy Isten tanítani tudja. Kevés az, ha csak azt várjuk el néhány oldal után, hogy akkor egyből megvan a kincs, megvan a megoldás az élethez, és akkor a könyvespolcra vissza lehet tenni a Bibliát.

A kincsvadászat olyan réteges, mint a hagyma. Először a külső héjjal találkozunk a hagyma esetében. Nincs ez másként a Bibliával sem, hiszen kezdetben csak érdekes történeteket rejt az Ószövetség, lecsillapítják a lélek háborgásait a Zsoltárok sorai, páratlan módon mutatják be Jézus földi szolgálatát az evangéliumok, magával ragadó Pál apostol úti beszámolója.

Majd következik a hagymának azon része, amely már főzésre, sütésre alkalmas. A Könyvek Könyvéből ekkor már felcsillan a kincsnek azon része, amikor kezdi az ember megérteni, összefoglalóan átlátni, hogy Isten a bibliai személyek és események segítségével az emberi élet ösvényét mutatja be.

A hagyma rétegei alatt, nagyon mélyen a héjak belsejében egy zöld levélke kezdemény található. Innen indul ki a hagyma szára, amely egykor jelezte a gazda számára, hogy a dughagyma növekedésnek indult. Isten Igéje esetében sincs ez másként. Mert az egyre elmélyültebb olvasás hatására az emberi szívben Isten mondanivalója, mint egy mag, kikel. Elkezdődik egy olyan folyamat, hogy személyessé válik mindaz, amit az ember a Bibliában olvas. Mint egy tükörként működik Isten Igéje: megmutatja, milyen jó és rossz tulajdonságokkal rendelkezik az ember, hogyan tudja azt korrigálni, illetve mit tegyen annak érdekében, hogy üdvözülhessen.

Megtalálja a legnagyobb kincset az, aki olvasmányának a Bibliát választja, mert lapjain keresztül megtalálja és meglátja azt, aki őt nagyon szereti, aki nem más, mint Isten. ő az, aki végtelen kegyelmével veszi körül az embert naponként. Segíti az elesettet, vigasztalja a sírót, bátorítja a félőt, együtt örül az örvendezővel.

Isten irgalma, szeretete végtelen. A 2014. év napjai végesek. Én már megtaláltam őt, mint legnagyobb kincsemet. Te is megtaláltad már?

Szabóné Szabó Henrietta

 

Ismét küszöbön áll a karácsony, Jézus születésének ünnepe.

A keresztény egyházak mindegyike nagy bölcsességről tesz tanúságot akkor, amikor nem engedi, hogy az ünnepbe csak úgy „beleessünk”.

Az igazi ünneplés érdekében nagyon fontos, hogy az ünnepre felkészüljünk. A felkészülés lényege lelki jellegű: Ilyenkor időszerű a takarítás, de még inkább a lelki nagytakarítás, amikor is átgondoljuk életünket, megbánjuk bűneinket, és – Istenbe vetett bizalommal – megújítjuk életünket.

A jó készülethez szorosan hozzátartozik, hogy minden nap tegyünk valami jót. Nem kell itt feltétlenül nagy dolgokra gondolni, csupán ennyire: jobban vigyázok, hogy el ne veszítsem a türelmemet, nagyobb figyelemmel leszek szeretteimre, felhívok valakit, aki talán nagyon magányos. Megkérdezem embertársamat: hogy vagy? – és meg is várom – figyelmesen a válaszát.

Ahhoz, hogy minden nap megéljük a „tégy jót minden nap” programot, szükséges a szabadság. De mi is a szabadság? Erre a kérdésre érdemes elolvasni Boldog II. János Pál pápa válaszát: „Mostanában néha tévesen azt hiszik, hogy a szabadság öncélú: hogy akkor szabad az ember, ha úgy él a szabadságával, ahogy neki tetszik, és ezt akarják elérni mind közösségekben, mind egyénileg. A szabadság azonban csak akkor igazi ajándék, ha tudatosan jóra tudjuk használni. Krisztus ugyanis arra tanít, hogy a szabadság legnemesebb formája a szeretet, mely az ajándékozásban és a szolgálatban válik teljessé. Ezzel a „szabadsággal Krisztus szabadított meg” és szabadít meg mindig minket (Gal 5,1). Az Egyház innen meríti szüntelenül a sürgető késztetést és az erőt saját küldetésének és az emberek szolgálatának megvalósításához”.

Amikor Jézus születését ünnepeljük, akkor ennek a csodálatos, szolgáló szeretetnek szerzőjét ünnepeljük.

A karácsonyi gyertyák meghitt fényénél épp ezért szükséges, hogy hittel ünnepeljünk.

Hogyan is történjen ez?

Álljon előttünk erre egy minta:

Amikor körülálljuk a karácsonyfát (amely alatt nagyon jó, ha ott van egy egyszerű kis betlehem, vagy legalább egy Jézus születését ábrázoló szentkép), mindenekelőtt énekeljük el ősi, kedves karácsonyi énekünket:

Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok,
hogy Betlehembe sietve menvén lássátok, lássátok.
Istennek Fia, – aki született – jászolban, jászolban,
ő leszen néktek – Üdvözítőtök – valóban, valóban.

Ezután olvassuk fel a karácsonyi evangéliumot:

Evangélium Szent Lukács könyvéből (2,1-20):

„Azokban a napokban Augusztus császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kvirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a júdeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.

A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.”

Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték:    Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!

Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén.

Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.”

Majd így imádkozhatunk:

Családapa, vagy családanya:

Imádkozzunk Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, aki emberszerető jóságában eljött közénk!

Családtagok közül egy valaki:

1. Áldd meg, Urunk Egyházadat és minden jóakaratú embert!

Mindenki válaszol: Kérünk téged, hallgass meg minket!

Családtagok közül egy valaki:

2. Add meg, Urunk, hogy minden nép békében éljen!

Mindenki válaszol: Kérünk téged, hallgass meg minket!

Családtagok közül egy valaki:

3. Add meg, Urunk, hogy téged egyre jobban megismerjünk és szeressünk!

Mindenki válaszol: Kérünk téged, hallgass meg minket!

4. Nyisd meg Urunk, szívünket és szemünket, hogy észrevegyük mások szenvedését és tevékeny szeretetünkkel enyhítsük azt!

Mindenki válaszol: Kérünk téged, hallgass meg minket!

5. Áldd meg, Urunk családunkat, hogy mindig a te szeretetedben és békédben éljünk!

Mindenki válaszol: Kérünk téged, hallgass meg minket!

Ezután közösen imádkozzuk el a Miatyánkot:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.) Ámen.

Majd következhet még az Üdvözlégy is:

Üdvöz légy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

Majd elénekeljük a Pásztorok... kezdetű éneket:

1. Pásztorok, pásztorok örvendezve, sietnek Jézushoz Betlehembe; köszöntést mondanak a Kisdednek, ki váltságot hozott az embernek.

2. Angyalok szózata minket is hív, – értse meg ezt tehát minden hű szív, a Kisded Jézuskát mi is áldjuk – mint a hív pásztorok, magasztaljuk.

3. Üdvöz légy, kis Jézus, reménységünk, – aki ma váltságot hoztál nékünk, – meghoztad az igaz hit világát, – megnyitád szent Atyád mennyországát.

4. Dicsőség, imádás az Atyának, – érettünk született szent Fiának, – és a vigasztaló Szentléleknek, – Szentháromságban az egy Istennek!

Ezután a szülők gyermekeik homlokára kis keresztet rajzolva Isten áldását kérik rájuk, és következhet az ajándékok átadása.

 

Ha mindezt kellő tisztelettel elvégezzük, bensőségesebb lehet a karácsonyunk.

***

Karácsony szentestéjén, december 24-én este 24 órakor, karácsony első napján délelőtt 8 órakor és este fél 6-kor lesz ünnepi szentmise templomunkban, karácsony másnapján pedig csak reggel 8-kor. Mindenkit szeretettel várunk.

Végezetül áldott, békés szép karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak, szeretettel:

Miklós János plébános

 

Íme, az ember!

Az Ószövetség első lapjai a világ csodálatos megalkotása mellett beszámol az ember hatodik napon való megteremtéséről. Az ember Isten hasonlatossága, saját képmása, aki arra rendeltetett, hogy uralkodjon a földön, miközben kapcsolatban marad Teremtőjével.

Az Istennel való idilli viszonyt a bűnbeesés szakította meg. A Teremtő – teremtmény közössége egy másfajta szintre került. Az ember kénytelen volt ugyan elviselni bűnének büntetését, de továbbra is élvezhette Isten gondoskodását, szeretetét. A szövetségkötés kapcsán megerősödik a meggyengült, megtépázott közösség, sőt a Megváltó megszületése megkoronázta az egész szövetséget.

Íme, az ember!

Az Újszövetség első lapjai a Megváltó megérkezését, földre jöttét mutatja be. Isten Fia megjelent az emberek között, jövetele megkoronázta az isteni ígéretek azon részét, amely az ember – Isten kapcsolat helyreállásáról szóltak.

Jézus megszületésének híre nemcsak a pásztorokat, és a bölcseket örvendeztette meg, hanem a templomban szolgálatot teljesítő Simeont és Annát is. Jézus első eljövetele egyszerre jelentett beteljesülést, megvalósulást és a farizeusok, írástudók számára megbotránkozást.

Íme, az ember!

A XXI. századi ember számára talán furcsán hangzik, hogy Isten ma is vár arra, hogy az ember rendezze a megromlott kapcsolatát Teremtőjével. Most az adventi időszakban különösen aktuális úgy szemlélni Jézus születését, hogy az a ma emberéért, érted is, értem is történt. A Megváltó világra jötte magában hordozza Istenünk akaratát. Annak az Istennek az akaratát, aki szavával megteremtette az embert.

Megváltásunkért volt Jézus megszületése, váltságul bűneinkért. Jézus szeretett és a napjainkban is szeret bennünket. Mi szeretjük-e őt?

Szabóné Szabó Henrietta

 

Katolikus hitünk sarkalatos igazsága az örök életbe vetett hit. De ez nem pusztán valami katolikus sajátosság. Az emberiség – amióta létezik – szembe kell, hogy nézzen az elmúlás könyörtelen tényével, amelyet egyikünk sem kerülhet el. Magyarán: akár tetszik, akár nem, előbb vagy utóbb mindannyiunknak meg kell halni. Ezt nem enyhíti a sírjainkra olykor felírt szöveg: „emléke szívünkben örökké él”, mert hát tényleg örökké él? Hiszen mi is meghalunk. Az igazság az, hogy nem ritka eset az, hogy mondjuk dédszüleinknek még csak a nevét sem tudjuk. Arany Jánosról, vagy Zrínyi Miklósról olykor többet tudunk, mint nagyszüleinkről.

A halál könyörtelen tényével szemben felhangzik Jézus Krisztus fölemelő és igaz ígérete: aki bennem hisz, még ha meghalt is élni fog.

Hitünk, – és vele az emberiség egyetemes közmeggyőződése – vallja, hogy a halállal nem ér véget az emberi sors. Oly jó tudni, hogy várnak ránk! Vár ránk – mérhetetlen irgalommal – Jézus Krisztus, aki értünk szenvedett és meghalt, de a halál sötét völgyéből diadalmasan feltámadt és feltámadásának dicsőségében részesíteni akar mindannyiunkat.

Különös az emberi gondolkodás: ott van bennünk – kiirthatatlanul – a feltámadás és örök élet hite, de ezzel párhuzamban bennünk él a kétség és a hitetlenség kísértése.

Merjünk imádkozni – élő hittel – az örök élet és a feltámadás hitének páratlan ajándékáért. Ez a hit páratlan kincs.

Valamikor a múlt század közepe táján történt: egy „elvtárs” magabiztosan tartott előadást arról, hogy Isten nincs, a vallás csak babona stb. Az előadó a végén megkérdezte: van-e valakinek kérdése, mire egy idős néni így szólt: a férjem meghalt az első világháborúban, a fiam pedig most, a második világháborúban. Eddig abban reménykedtem, hogy találkozni fogok velük odaát. Ön mit tud nekem mondani? Mire az „elvtárs” mélyen hallgatott.

Köszönjük meg a hit ajándékát és ápoljuk nagy gonddal. Amikor kimegyünk a temetőbe, akkor is gondoljunk mindezekre.

A hitet erősítik bennünk a szentségek, különösen a bérmálás, amelynek felvételére ezennel – ismételten – felkészítést hirdetek, de ugyanígy felnőtt keresztelkedésre is, ami legalább egy évig kell, hogy tartson, annak érdekében, hogy mindazok, akik részesülnek e szentségekben, tisztában legyenek ezek jelentőségével és így az gyümölcsöző legyen azok számára, akik részesülnek bennük.

Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket. Előzetes jelentkezést szívesen várok, akár telefonon is, a 06-20-469-98-44-es számon.

***

Fontos kötelességemnek teszek eleget akkor, amikor tájékoztatásul közlöm, hogy gróf dr. Nyáry Gál – báró Orczy Mária férje 2013. október 18-án Kecskeméten életének 89. évében a betegek szentségével megerősítve elhunyt. Temetése november 2-án délelőtt 11 órakor történt, a templomunkban bemutatott szentmise után, a templomunk szentélye alatti kriptába. Nem kell mondanom, hogy mostani és a korábbi – 1741-ben épült – templomunk építésében is az Orczy családnak elévülhetetlen érdemei vannak.

Az Orczy család újszászi jelentőségéről hadd tegyem közzé Jánoska Antal méltatását:

E nemes családnak, mely egykor hatalmas vagyon birtokosa és befolyásos szereplője volt a hazai közéletnek, fontos szerep jutott Újszász életében. A török kor utáni újratelepítésben birtokosként vettek részt. A Szent István templom építtetői és kegyurai voltak két évszázadon át és két főúri kastélyt építtettek. Országos hírű gazdaságuk biztos megélhetést jelentett az itt élőknek.

A XVIII-XIX. században a báró Orczy nevet viselő személyek ott voltak a magyar történelem számos fejezetében: hadtörténetben, irodalomban, szépművészetben, színházi életben, politikában és gazdálkodásban. Az Orczy nevet a XXI. század embere is jól ismeri. Orczy Lőrinc költészetével az iskolapadban találkozik a diák, Orczy Annáról Fegyverneken, Orczy Istvánról Szegeden neveztek el iskolát. Újszászon és Gyöngyösön kastélyok, más településen utak, terek, parkok viselik az Orczy nevet.

Hegedűs Géza írta a költő életrajzában: „Az Orczyak a nevezetesen jó földesurak közé tartoztak. Orczy Lőrinc kezdettől fogva tudta és hirdette, hogy ők a parasztok munkájából élnek,… adják meg a dolgozó népnek a nagyobb életlehetőség mellett az emberi méltóságot.” És ez a filozófia jelen volt az utódok munkájában is. A kastélyépítő Orczy György legendája szerint ínséges esztendőkben élelemmel és vetőmaggal segítette embereit, elhullott állataikat pedig országos hírű gulyájából pótolta.

A legismertebb újszászi Orczy a miniszterségig és országbírói rangig jutó báró Orczy Béla.

A XX. század viharai elsodorták az Orczykat Újszászról. Az újszászi ág utolsó Orczy bárója György, Dél-Afrikában él. Testvére Mária Budapestre költözött és gróf Nyáry Gál hitvese lett. 60 esztendőt éltek le együtt. Itt nyugszanak viszont az ősök, valamennyien a Szent István templom sírkamráiba tértek. A márványba vésett nevek és számok emlékeztetnek egy nevezetes család múltbéli tetteire.

Miklós János plébános

 

Újszász 2016©