„Olimpiai aranyat ünnepel a Szent Angéla. A Nancsingban zajló ifjúsági olimpián hétfőn 200 méteres pillangóúszásban aranyérmet szerzett Szilágyi Liliána, a Szent Angéla Ferences Gimnázium tanulója – adja hírül a Ferences Sajtóközpont.

A 17 éves diáklány most valószínűleg úszik a boldogságban. Schmitt Pál, a NOB tagja akasztotta a nyakába az aranyérmet. Családjában nem ő az első olimpikon, illetve olimpiai bajnok: nagyapja, a 2013-ban elhunyt Gyarmati Dezső a magyar vízilabda-válogatott tagjaként háromszor állt az ötkarikás világverseny dobogójának legmagasabb fokán.

A tizenegyedikes diáklánynak már rutinja van a nemzetközi versenyeken való részvételben, ugyanis két éve ő volt a legfiatalabb tagja a londoni olimpia magyar csapatának. Az élsportolók többsége magántanuló, Liliána – vagy ahogyan társai becézik, Lilu – azonban nem kíván élni ezzel a lehetőséggel, mert szereti az iskolai közösséget, szorgalmasan tanul, eredményei jók. Általában a versenyek közben is – ha teheti – a medence szélén minden szabad percét kihasználja, hogy a tananyaggal ne maradjon le osztálytársaitól – tudta meg az iskola tanáraitól a Ferences Sajtóközpont.” (A Magyar Kurír honlapjáról).

Néhány napja megdöbbenéssel értesült a világ arról, hogy az Iszlám Állam szélsőséges szervezet emberei brutális módon lefejezték James Foley amerikai újságírót.

Ennek kapcsán érdemes tudni, hogy – amint a Vatikáni Rádió magyar nyelvű honlapján olvasható:

„A 40 éves James Foley katolikus volt, Milwaukee (Wisconsin állam) „Marquette” Jezsuita (katolikus) Egyetemén végezte tanulmányait. Mindig kapcsolatban maradt az egyetem közösségével: tájékoztatta őket a háborús övezetekbe tett utazásairól, a humanitárius missziókban való részvételéről, arra kérve volt társait, hogy kísérjék el útjaira imáikkal.

Az egyetem közössége augusztus 26-án, kedden este imavirrasztással emlékezik meg egykori hallgatójáról, lelki támaszt nyújtva a gyászoló családnak.

A jezsuita egyetem augusztus 19-én nyilatkozatban fejezte ki mély fájdalmát az újságíró halála miatt.

James Foley szívén viselte a társadalmi igazságosság kérdését. Nagy tehetségét arra használta fel, hogy tájékoztassa a közvéleményt a súlyos helyzetekről, annak a reményében, hogy ezzel hozzájárulhat a világ jobbá tételéhez – olvassuk a közleményben.

Először Líbiában esett fogságba 2011-ben. Szabadulása után levelet írt a Marquette egyetem közösségének, amelyben kifejezte, hogy milyen nagy erőt merített fogsága során nemcsak a saját imáiból, hanem szülei, rokonai és barátai imáiból is. A megható levélben James külön kitért arra, hogy milyen fontos volt számára a rózsafüzér elimádkozása, amellyel édesanyja és nagyanyja példáját követte. Naponta 100 Üdvözlégy Máriát is elimádkozott, ujjpercein végezve a szentolvasót.

Az egyetem közössége, miközben gyászolja volt hallgatóját, felajánlja imáit a békéért is.

A barbár módon megölt James Foley édesanyja azt nyilatkozta, hogy büszke fiára, aki tanúságot tett bátorságáról, amikor feláldozta életét, hogy a világ figyelmét a térségben élő népek szenvedésére irányítsa.

Az édesanya felhívást intézett az emberrablókhoz, hogy kíméljék meg a többi túsz életét.”

Ferenc pápa telefonon fejezte ki részvétét a dzsihadisták által megölt újságíró szüleinek.

A fenti két hírt azért tartottam fontosnak közzé tenni, mert úgy gondolom, hogy mások bátorsága ránk is ösztönzőleg hathat, hogy az életnek azon a területén, ahová a jó Isten bennünket állított, mi is bátorsággal és elszántsággal helyt álljunk. Mert ne feledjük: a jó Isten mindnyájunknak erőt ad ahhoz, hogy az élet kis, jelentéktelennek tűnő, és nagy kihívásainak eleget tegyünk, iskolában, családban, vagy az élet bármely más területén.

Azért imádkozom, hogy ez az evangéliumi magatartás jellemezze mindannyiunk életét.

Miklós János plébános

 

Az idei nyáron is lelkes készülődéssel vártuk a július végét, ami az ilyenkor szokásos napközis hittantábor kezdetét jelentette. A tábort két hétre terveztük, első héten az alsósok, második héten pedig a felsősök részvételével. A diákok többsége a Szászbereki Kolping Katolikus Általános iskolába jár, így közös megegyezéssel ezen intézmény adott otthont az alsósok befogadására. Ehhez hozzájárult még, hogy a közel 60 gyermek elhelyezése komoly fejtörést okozott volna a plébánián. A nagyok kevesebben voltak (20 fő), ezért számukra az újszászi plébánián zajlottak a színes és érdekes foglalkozások.

A kisebbek hat fős csoportokban számos kézműves foglalkozásokon vettek részt délelőttönként, ahol a csoportvezetők naponta újabb kézműves technikákat tanítottak a táborozóknak. Főleg olyan munkák készültek, melyek nagyrészt köthetőek a katekézis tanításához, így alkotás közben is játszva és kreatívan barangolhattunk Jézus tanításán és példabeszédein. Többféle alapanyagot használtunk fel, papírt, bőrt, gyöngyöt, terményeket és mivel a csoportok minden nap váltakoztak, így mindenki mindent elkészített, amit aztán haza is vihetett a nap végén.

Együtt töltött napjainkból nem hiányoztak a lelki programok sem. Délben, miután teletömtük a pocakunkat a finomabbnál-finomabb falatokkal – Istennek és a konyhás néniknek köszönetet mondva –, rendszerint átvonultunk az iskola melletti templomba, hogy ott szentmisével, rózsafüzérrel, vagy csupán néhány énekkel dicsérjük az Urat. Nagy meglepetést okozott számomra, hogy a kis diákok, akiket a gondviselés ránk bízott, kitartóan imádkozták végig a teljes, eredetileg két tizedesre tervezett rózsafüzért.

Az alsós tábor utolsó napján, a jászapáti strandon hűsöltünk. Voltak, akik a medencékben, míg mások a fák árnyékában.

A felsős tábor a következő héten kezdődött. Miután kisorsoltuk, hogy ki-kinek lesz az őrangyala, két csoportra váltunk szét. Táborunk mottója: „A szentek Isten barátai.” Célunk volt minél több szentet megismerni, és az ő életpéldájukat követve, hasonlítani rájuk.

Megismerhettük első királyunkat, Árpád-házi Szent Istvánt, fiát Imrét, vagy a később élt Árpád-házi Szent Kingát is. Jeleneteket dramatizáltunk Árpád-házi Szent Margit és Tours-i Szent Márton életéből, és utolsó nap megnéztük Padovai Szent Antal életét filmes változatban. ő az az egyszerű barát, akinek a képe vagy szobra szinte minden katolikus templomban megtalálható.

A kedvező időjárás mellett sok szabadtéri eseményen vehettünk részt. Voltak élményekkel teli vízi bombázások, izgalmas számháborúk, izzasztó sorversenyek, illetve hatalmas ugrások a jászboldogházi strandon. Itt előzőleg látogatást tettünk a frissen felújított katolikus templomban is. Táborunk zárásaként kirándulásra mentünk a kecskeméti arborétumba, amelyen az alsó és a felső osztályosok együtt vehettek részt.

Az idén is sok támogatást kaptunk, mind anyagi, mind lelki-fizikai értelemben. A tábort közel 300 ezer Ft-tal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a benyújtott pályázatunk eredményeként. Szeretném megköszönni elsősorban János atyának fáradságos munkáját, lelki vezetését. Külön köszönöm mindazoknak a nevelőknek, szülőknek, fiatal középiskolásoknak az aktív részvételét, akik értékes szabadidejüket ránk fordították. Nem szeretnék megfeledkezni azokról sem, akik háttér támogatásukkal, áldozatos munkájukkal segítették a diákokat. Minden ember áldozatos szeretetére szükség volt, hiszen csak így jöhetett létre az csoda, amit a Katolikus Egyház kommunió-nak (=közösség) nevez.

Urbán Tamás hittanár

 

Aki részt vett valaha is római katolikus szentmisén, az jól tudja, hogy nem sokkal a szentáldozás előtt a pap felszólítja a jelenlevőket: „Köszöntsétek egymást a béke jelével.” Erre a felszólításra adja a hívő közösség a címben szereplő mondatot.

Vitathatatlan, hogy ez egy nagyon szép gesztus. De az is igaz, hogy ha ez megmaradna csak a templom falai közti akció szintjén, akkor nem sokat érne, sőt képmutatásnak bizonyulna.

Nem kell külön hangsúlyozni, hogy ez a béke-köszöntés nem csupán katolikus hívőknek szóló üzenet, hanem minden emberhez szól.

Nagy szükség van arra, hogy ezt kihangsúlyozzuk. Jelen világunk megosztottságtól, háborúktól, gyűlölködéstől szenved. Hogy mennyire így van, ahhoz csak meg kell hallgatni, vagy nézni a híreket, és máris túl sok erőszakról, pusztításról, háborúról értesülhetünk. A hívő ember nem mondja azt, hogy Irak, Palesztina, Ukrajna, Nigéria stb. messze van, oldják meg a maguk problémáját. Mi meggyőződéssel valljuk, hogy igen nagy szükség van a békéért felajánlott imára, sőt olykor a böjtre. Így segíthetjük távolban élő embertestvéreinket abban, hogy legyőzve a szembenállást, eljussanak a kiengesztelődésre.

No de – sajnos – békétlenségért nem kell a szomszédba menni. Hazánk határain belül, sőt, egy-egy településen belül is meg lehet tapasztalni a gyűlölködést cigányok és nem cigányok, vagy ilyen, meg olyan pártok között, sőt, mi több: egy-egy családon belül is.

Az önkormányzati választások közeledtével különösen érdemes arra is gondolni, hogy egyik párt se engedjen a csőlátás, az elfogultság, a gyűlölködés kísértésének.

Amikor Nagykőrösön voltam lelkipásztor, egy olyan városban éltem, ahol a megkeresztelteknek több mint fele református volt. Köztudott, hogy a katolikus hit és a református hit tanításában sok és lényeges közös tanítás van, de ugyanakkor jó néhány eltérés is található. Ott és akkor – hála Istennek – sikerült jól együttműködni. Egyik református lelkész jelentette ki: „Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy egymással szemben állunk.”

Úgy gondolom, soha sem feledkezhetünk meg arról, hogy minden ember Isten képmása, akármilyen párthoz tartozik (vagy nem tartozik).

Aki polgármesterként, vagy képviselőként tisztséget akar vállalni, annak legfőbb célkitűzése kell legyen: szolgálni az egész közösséget. Benne van ebben az is, hogy maximálisan tartózkodni kell a politikai ellenfelek megrágalmazásától, lejáratásától. A közjóért össze kell fogni.

A hatalom szolgálatra való. Erre a legragyogóbb példa az Úr Jézus, aki azt mondta önmagáról: „az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Márk evangéliuma 10. fejezet 45. vers). ő egészen élete teljes odaadásáig szolgált.

Hála Istennek, nemzetünk történetében jó néhány olyan kiváló személyt megnevezhetünk, akik másokért éltek. Ezek sorában mindenekelőtt meg kell említenünk Szent István királyt, aki szívvel-lélekkel népének javát akarta. Ez késztette őt arra, hogy minden erejével azon fáradozott, hogy népét betestesítse az európai keresztény népek közösségébe, meghonosítsa a keresztény kultúrát, művészetet és egyáltalán a szolgáló szeretet kultúráját.

Azért imádkozom, hogy ez az evangéliumi magatartás jellemezze minden kedves Olvasó életét.

Miklós János plébános

 

A Biblia első fejezete csodálatos himnusz a teremtésről. (Tehát nem „video” felvétel). Ennek újból és újból visszatérő mondata: „látta Isten, hogy jó...” (amit alkotott), s a leírás utolsó mondata, még nyomatékolja is: „látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott nagyon jó volt.”

Nagyon fontos üzenete van ennek a bibliai kijelentésnek, mert arra figyelmeztet bennünket, hogy fedezzük fel ennek a teremtett világnak a szépségét. Nyilván gyönyörű lehet látni repülőgépről a Himaláját, vagy a világűrből a Földet, vagy az Univerzumot, de ez az élmény csak igen keveseknek adatik meg. Sokan megcsodálhatják azonban tavasszal vagy nyár elején, vagy akár az év bármely részében a bennünket körülvevő természet páratlan szépségét. A virágok színpompája, vagy a madarak szárnyalása, a kis gyermekek gügyögése, megannyi szépsége ennek a világnak, csak éppen észre kell venni. Ha nyitott a szemünk és a szívünk arra, hogy észrevegyük mindazt a szépet és jót, ami körülvesz bennünket, sok-sok örömben lehet részünk.

A nyár sokak számára a megfeszített munka ideje, mások viszont ilyenkor veszik ki megérdemelt szabadságukat. Az emberek mindkét csoportjának fontos, hogy verejtékezve, vagy éppen megpihenve, engedjük, hogy hasson ránk a teremtett világ szépsége. Fontos, hogy ne akarjunk túl sok mindent látni rövid idő alatt. Kell, hogy legyen időnk a látottakat „megemészteni”, emlékezetünkbe elraktározni.

A Biblia is arra tanít, hogy megcsodáljuk mindazt, amit Isten alkotott. Álljon itt erre példaként a 19. (18.) zsoltár:

Az egek hirdetik Isten dicsőségét
az égbolt vallja kezének művét.
A nap továbbadja a szót a másik napnak,
az éj jelenti a hírt az éjnek.
Nem beszéd ez, nem szó, hang nem hallható,
a hír mégis terjed, szerte a világon,
a szózat elhangzik a föld határáig.
Ott vert sátrat a napnak:
mint a vőlegény, lakából úgy kel fel,
s ujjong, akár a hős, aki megfutja pályáját.
Az ég egyik szélén kel és siet a másik szélére,
tüze elől semmi sem rejtőzhet el.

Lelkünk felemelkedését szolgálhatja nemcsak a természet csodálata, hanem az építészet, a képzőművészet, a zene szépsége is. Ne feledjük: minden igazi szépség az Örök Szépségnek, Istennek visszfénye a világban. Azért imádkozom, hogy ennek az Örök Szépségnek csodálata betöltse szívét minden kedves Olvasónak, itt, a földön és az örökkévalóságban.

Miklós János plébános

 

Dr. Mandula József gyémántmiséje

Bizonyára még sokan emlékeznek a kedves újszásziak dr. Mandula József plébánosra. Az atya 1931. május 1-jén született Nyíregyházán. Vácon szentelték pappá 1954-ben. Újszászon 1975-1990-ig tartózkodott, majd ezután Rákoscsabára került, ahol 2004-ig aktívan, majd nyugdíjasként a mai napig a vasárnapi szentmiséket ő mutatja be. Június 21-én itt tartotta gyémántmiséjét, melyen több százan vettek részt.

Adjon neki az Úr még számos éven át jó egészséget és lelkipásztori örömöt, hogy sokáig gyakorolja hivatását.

Papi évfordulók:

Ezüst (25 év), arany (50 év), gyémánt (60 év), vas (65 év), rubin (70 év), platinamisés (75 év).

Farkas József Attila

 

Dr. Mandula József a gyémántmisén
(Fotó: Farkas József Attila)

 

Amennyire lehetőségeim engedik, gyakran tájékozódom az interneten egyházi hírek tekintetében. Ez történt velem néhány napja is, amikor elolvastam Ferenc pápa május 16-án, a reggeli szentmisén mondott beszédét. A pápa arról beszélt, hogy mi szükséges ahhoz, hogy Jézust megismerjük. Az elhangzott gondolatok nagyon tanulságosak. Ezért úgy gondolom, mindannyiunk javát szolgálja, ha az elmondottakon elgondolkodunk és megpróbáljuk azt beépíteni életünkbe.

Beszédében a pápa mindenekelőtt azt szögezte le, hogy Jézus megismerése életünk legfontosabb feladata. De rögtön ezután kifejtette, hogy ez elsősorban nem tanulást jelent, hanem a következő három dolgot: imádkozni kell Jézushoz, ünnepelni kell Jézust, és végül követni kell őt.

Nem úgy ismerjük meg Jézust, hogy olvasunk róla, mint egykor élt személyről, hanem újból és újból beszélgetnünk kell vele az imádságban és akkor feltárul előttünk az ő szíve, amellyel határtalanul szeret bennünket. A hit nagy tudósai imádkozva, térden állva ismerték meg őt. Ilyen szempontból csak el kell olvasni Aquinói Szent Tamás, Szent Ágoston, vagy akár Szent II. János Pál pápa írásait.

Jézus megismerésének második útja Jézus ünneplése. Ez történik akkor, amikor részt veszünk a szentmisén, vagy más liturgikus cselekményen. Az együtt imádkozás és különösen az együtt éneklés nagyon alkalmas arra, hogy Jézushoz emeljük a szívünket, ahogyan erre felszólítást is kapunk: „Emeljük föl szívünket! – Fölemeltük az Úrhoz!”, de a következő mondat is az ünneplésre szólít fel, amikor azt kiáltjuk: „Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek! Méltó és igazságos!” Ha tudatában vagyunk annak, hogy megajándékozottak vagyunk: Jézus ajándékainak bőségével halmozott el minket, akkor örömteli hálaadás és ünneplés tölti be életünket. Ez a lelkület késztet bennünket arra, hogy részt vegyünk a szentmisén, hogy megkereszteltessük gyermekeinket, hogy szentségi házasságban részesüljünk, hogy törődjünk súlyos betegeinkkel, hogy igénybe vegyük a bérmálás szentsége által nyújtott nagy isteni ajándékokat.

A megismerés harmadik útja: Jézus követése. Jézus válogatás nélkül mindannyiunkat szeret. Ezt a szeretetet kell elsajátítanunk. Az evangéliumban olvassuk: Jézus körüljárt jót cselekedvén. Kell, hogy ez legyen a mi életprogramunk is. „Vedd a kezedbe az evangéliumos könyvet, nyisd ki és megtalálod a módját, hogy hogyan kövesd Jézust”.

Természetesen Jézus megismerésének ez a három útja elválaszthatatlan egymástól. Adja Isten, hogy életünk minden napján megtapasztaljuk azt az örömöt, amely Jézus megismeréséből fakad. Ezt kívánom minden kedves Olvasónak:

Miklós János plébános

 

A március 15-i ünnepségek közvetlen közelségében írom mostani soraimat. 1848. március 15-e sok örök érvényű üzenettel szól hozzánk. Az ember szabadságvágya nem egy fellobbanó érzelem csupán, hanem az emberi méltóság, az emberi lélek legmélyéről tör elő.

A Biblia első lapjain olvashatjuk, hogy az Isten az embert a maga képmására teremtette, férfinak és nőnek teremtette. Mély értelmű kijelentés ez: az ember test és lélek. Szellemi mivoltunkból következik, hogy tetteink túlmutatnak a pillanaton, sőt földi létünkön. Másként kifejezve: tetteinkről számot kell adni.

Az ember szabadon dönt jó és rossz között, de végképp nem mindegy, hogy hogyan dönt. Akinek van bátorsága arra, hogy mindig a jó mellett döntsön, az eljut Isten boldogító színelátására, más szóval a mennyországba, aki viszont végig kitart a rossz melletti döntésekben, az gyakorlatilag saját önző döntéseinek szomorú gyümölcseire számíthat, vagyis az örök kárhozatra, más szóval a pokol kínjaira.

Megrendítően szép arra gondolnunk, hogy Jézus Krisztusban az Isten lépett be ebbe a világba és teljesen szabadon, önzetlenül magára vállalta az emberiség minden bűnét és bűneink jóvátétele érdekében vállalta értünk a szörnyű szenvedést és a kereszthalált. Ez azt jelenti, hogy most már rajtunk múlik, hogy alázattal kérjük-e rossz tetteinkért (gondolatainkért, szavainkért és mulasztásainkért) Isten irgalmas megbocsátását. Mert, ha megvan bennünk az őszinte bűnbánat és bocsánatkérés, akkor nyugodtak lehetünk afelől, hogy elnyerjük Isten megbocsátó irgalmát.

A húsvéti készület idején nagyon is érdemes elgondolkodnunk Jézus értünk vállalt szenvedéseiről, kereszthaláláról. Mert mindezt értünk, emberekért vállalta. Krisztus szenvedésének és kereszthalálának szörnyű látványa azonban csak az igazság egyik része. A teljességhez hozzátartozik az a tény, hogy Jézus feltámadt: egyszer s mindenkorra legyőzte a halált. Erre a dicsőséges, feltámadt életre hív mindnyájunkat.

Ha ebben a hitben igyekszünk élni – anélkül, hogy lenéznénk a nem hívőket – már most megtapasztalhatjuk az Istenhez tartozás örömét, belső szabadságát. A hit nagy kincsünk, amely könnyen elveszíthető, ha nem vigyázunk rá. Ápoljuk a minden napi imádsággal, a vasárnap megszentelésével, jótettekkel, vallási műveltségünk rendszeres gyarapításával.

Mindezekből következik az is, hogy az ember nem képes elviselni az emberi méltóság módszeres megalázását, sárba tiprását. Ez váltotta ki forradalmainkat, amelyekre büszkék lehetünk, mert nem erőszakkal lázadtunk az igazságtalanságok ellen.

Adja Isten, hogy népünk minél több fia ismerje föl egész teljességében azt a szabadságot, amelyet Jézus hozott a világba. Ez a belső szabadság tesz képessé ma is számtalan embert arra, hogy életét mások önzetlen szolgálatára szentelje.

Szívből kívánom, hogy minden kedves Olvasó tapasztalja meg Jézus szerető közelségét életének minden napján és egyben kívánok mindenkinek örömteli húsvéti ünnepeket.

Miklós János plébános

 

Újszász 2016©