Ebben az évben már több magyarázatot, sokféle méltatást hallhattunk a médiákban, olvashattunk egyes folyóiratokban. Itt Újszászon, az októberben újra beindult Biblia-klub keddenkénti előadásain és az egy héten át nyitva tartott helyi kiállításon láthattunk ősrégi és egészen modern bibliafordításokat és újonnan felfedezett bizonyítékokat, melyek mind a könyvek könyvének, a Bibliának a hitelességét, megbízhatóságát és pontosságát támasztották alá.

Mindezekhez nem kívánok semmit hozzátenni. Egyszerű nyugdíjas pedagógusként csupán arról szeretnék beszámolni, hogy mit jelentett és jelent a mai napig is számomra az a könyv, amit én Isten hiteles levelének, a könyvek könyvének tartok.

Pánczél Jánosné a Biblia történeti kiállításon (Fotó: Fehér János)

 

Még fiatalon, egyetemi hallgató koromban megnyitottam a szívemet a Biblia nagy szerzője és Ura előtt, és akkor vettem a kezembe, már érett hittel. Az azóta eltelt közel 60 év alatt minden nap szomjas szívvel és teljes hittel olvastam és olvasom az értelmemtől a szívemig eljutó isteni üzenetet. Míg ezt a fontos utat megteszi, hatalmas munkát végez és végzett el már eddig is bennem az évtizedek alatt. Irányítja a gondolataimat, terveimet, döntéseimet, erősíti a hitemet, szükség szerint vigasztal vagy bátorít, tanácsol, útbaigazít, tisztogatja, formálja egész jellememet, azaz sorain és szavain keresztül maga a nagy Szerző "vezérel engem a keskeny, felfelé vivő úton."

 

Mindezek közben az életem folyamatosan egyre rendezettebb, egyre békésebb és áldottabb, egyre győztesebb és boldogabb lett. Már az első hónapokban észrevettem, hogy a beszédem is nagyon megváltozott. Fokozatosan elmaradtak a hangoskodások, a szeretetlen ítélgetések, a mindenben való hibakeresések, a hazugságok, és ezek helyét a krisztusi példákból merített megbékélés, megbocsátás, az őszinte és önzetlen szeretet, az együtt érző segítőkészség kifejezései foglalták el. Mivel tudjuk, hogy "A szívből szól a száj", a családban otthon is már hamar észrevették, hogy valóban megváltozott a szívem, a beszédem, az egész életem.

Arról, hogy hogyan irányította a Biblia a terveimet és a döntéseimet, csupán egy konkrét példát említek a sok közül. őszintén állíthatom, hogy nem lennék boldog Pánczél Jánosné immár 55. éve, ha nem olvastam volna el a Biblia akkori tanácsát erre vonatkozóan.

A sok-sok tapasztalat alapján meg merem állapítani, hogy nincsen e földi életben járó embernek olyan kérdése, helyzete, problémája, amelyre a felelet, a megoldás, a legjobb tanács vagy útbaigazítás ne lenne megírva ebben az isteni bölcsességgel megíratott nagy levélben, a Bibliában. De csak az találja meg a számára fontos választ, aki teljes hittel és rendszeresen keresi, olvassa, és tanácsait, parancsait igyekszik megtartani, megélni.

A naponkénti olvasás közben az eltelt immár 60 év alatt jól megismertem és megvizsgáltam Istennek a Bibliában leíratott parancsait. Minden értelmesen gondolkodó ember megértheti és megállapíthatja velem együtt, hogy ezek mindegyike az ember életét, egészségét, biztonságát, nyugalmát és békességét védik, ezért érdemes és nagyon fontos betartani őket. Itt elég csupán a tíz parancsolatra utalni ahhoz, hogy megállapíthassuk: Aki ezeket nem tartja meg, hanem sorozatosan áthágja, az nemcsak Istennek és a társadalomnak, hanem saját magának is az ellenségévé válik.

Itt viszont fontos megjegyezni, hogy a hatalmas, teremtő Isten senkit nem kényszerít arra, hogy benne higgyen, néki engedelmeskedjen. Mindenkor tiszteletben tartja az ember szabad akaratát, amellyel éppen ő maga ruházta fel még kezdetben. De felruházta azzal a szükséges értelemmel is, hogy a maga javára tudjon választani. Így aztán az értelmes felnőtt ember azt az utat járja, azt az életmódot éli, amelyet ő maga választott magának. Ezt bárki megfigyelheti és megállapíthatja.

Végül a Biblia hittel való olvasása és megélése, az Istennek való engedelmesség tapasztalatom szerint kipróbáltan a legjobb út. Ez pedig nemcsak a Biblia évére érvényes, hanem mindenkorra.

Pánczél Jánosné
nyugalmazott középiskolai tanár

 


A Magyar Bibliatársulat Alapítvány kezdeményezésére, több magyarországi keresztyén egyház közreműködésével a 2008. év "a Biblia éve". Több országos televízió és rádió sorakozott fel a médiatámogatók sorába. Az év folyamán több jelentős országos program lesz, mely a biblia világával kapcsolatos.

Ehhez a felekezetközi és országos kezdeményezéshez akarunk kapcsolódni mi is úgy, hogy az újszászi művelődési házban, 2008. február 12-től kezdődően

minden kedden este 18 és 19 óra között BIBLIAISMERETI KLUBOT szeretnénk tartani.

Ezekre a találkozókra szeretettel várunk minden érdeklődőt.

A legtöbb keresztény felekezet, kisebb és nagyobb csoportosulás és több filozófiai rendszer éppúgy megfogalmazza sajátos hitvallásos, dogmatikai vagy filozófiai rendszerét a Bibliáról, mint ahogy a kultúra számtalan művelője is előáll a maga biblia- és világképével.

A találkozókon nem a fentiek egyik vagy másik szűrőjén keresztül akarunk szólni.

Ehelyett népszerűsítő módon kedvet szeretnénk csinálni ahhoz, hogy a résztvevők előítéletektől és félreértésektől szabadon a Biblia világát, sajátos üzenetét és akár a Biblia Istenét is megismerhessék.

Ezen az alkalmon lehet jegyzetelni, kérdéseket feltenni.

Akinek van és megteheti, az hozzon magával bibliát, hogy mindannyian szemmel kísérhessük az elhangzó szövegrészleteket, idézeteket.

A KÖNYV-et, mely 1300 év alatt készült el, közel 100 szerző írta. Több mint 2400 nyelvre részben, vagy egészben lefordították. Az elmúlt 200 évben közel 3 milliárd példányban kinyomtatták. Az első amerikai űrhajósok ezt a könyvet vitték el mikrofilmre írva a Holdra.

Ez a könyv kitörölhetetlenül beépült az európai kultúrába. Befolyással van az emberi történelemre. Ma már szinte minden nép életére is hat. A jövő üzenete is benne van.

Érdemes arra, hogy minden család könyvespolcán ott legyen, olvassák és megismerjék világát.

TÉMÁINK

A biblia keletkezése és könyvei. Kezdetektől a végidőkig. A szövetségek könyve.

Mit mond a Biblia önmagáról, az emberről, az élet értelméről, a földiekről és a földön kívüliekről. Milyen a Biblia világképe? Van-e bibliai kód, vagy valamilyen rejtett üzenet a könyvekben? Milyen volt Jézus bibliája és milyen a miénk? Olvasunk-e benne erkölcsi és társadalmi kérdésekről, vagy a nemzetek küldetéséről? Van-e, lesz-e egyéni, közösségi életünknek megítélése? Milyen Isten rendje, törvénye? Mi a megváltás, a bibliai megoldás?

Mi az élet folytatása? Van-e, lesz-e reinkarnáció? Biblia és a mai tudományok viszonya. És még sok hasonló részlet.

Mindenki szíves figyelmébe ajánlom a www.bibliaeve.hu weboldalt. Itt folyamatosan olvashatunk majd a Bibliával kapcsolatos ismertetéseket, és figyelemmel kísérhetjük az országos eseményeket is.

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.