Nyomtatás
Kategória: Katolikus vallás
Találat: 912

Közelmúltban volt a Föld Napja. Az elnevezés új, de a Föld Napjának célkitűzése örökké aktualitás. A hívő ember úgy tekint a világra, mint a teremtő Isten nagy ajándékára.

Ilyenkor, tavasszal, amikor minden virágba borul, és amikor minden az életről szól, az ember nem feledkezhet meg minden élet és minden szépség forrásáról, az élő és éltető Istenről.

Olyan jó minden nap megköszönni életünket. Megköszönni fiatalságunkat, gyermekségünket, vagy épp azt, hogy megérhettük az idős kort. Megköszönni azt, hogy látunk, hallunk, működik az értelmünk, van fizikai erőnk, de az igazán hívő ember meg tudja köszönni azt is, ami fáj, mert nem felejti el Szent Pál szavát: „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik...” (Róm 8,28)

Ha fellapozzuk a Szentírást (miért ne tennénk?), akkor számtalan helyre akadunk, amely arra tanít, hogy megbecsüljük ezt a szép világot. Manapság – joggal – sok szó esik a környezetvédelemről. Ha valakinek, akkor a hívő embernek különösen is elkötelezetten védeni kell a teremtett világot. Nem szabad tönkretennünk ezt az istenadta földi otthont, amelyet nemcsak a mi nemzedékünk, hanem a jövő nemzedék is ajándékba kap.

Korunk emberét megkísérti a bírvágy. És mind eközben tönkreteszi, beszennyezi, elrontja a világot. Nem szabad megengednünk saját magunknak, hogy a környezetünket szeméttel borítsuk el.

Oly csodálatos az emberi élet a fogantatás pillanatától. A mai tudomány fantasztikus felvételekkel szemlélteti azt, amit a 138. zsoltár így fejez ki: „áldalak téged, Istenem, hogy oly csodásan lettem, anyám méhében te szőtted a testem...” – ezek a szavak, így anyák napja közeledtével különösen szépen csengenek, és – egyebek mellett – az anyai méltóság szépségére is rávilágítanak.

Hadd álljon itt az Ószövetségi Szentírásnak még egy gyöngyszeme, a 8. zsoltár:

Uram, mi Urunk, a te neved széles e világon mily csodálatos!
Az egeknél fenségesebb a te dicsőséged!
Kisdedek és csecsemők ajkán zendítesz dicséretet ellenségeiddel szemben,
hogy elnémíts ellenséget és lázadót.
Szemlélem az eget: ujjaid műve az; a holdat és a csillagokat: te alkottad őket.
Ugyan mi az ember, hogy törődsz vele, az ember fia, hogy gondod van rá?
Kevéssé tetted kisebbé az angyaloknál, dicsőséggel és fénnyel koronáztad,
fölébe emelted kezed műveinek.
Mindent az ő lábai alá vetettél: minden juhot, barmot, a mező vadjait,
az ég madarait s a tenger halait, amelyek a tenger ösvényeit járják.
Uram, mi Urunk, a te neved széles e világon mily csodálatos!

Idézhetném persze Assisi Szent Ferenc csodálatos Nap himnuszát is. A lényeg az, hogy Isten iránti hálával tekintsünk Isten minden teremtményére, amelyek között az első helyen az ember áll. Az ember, akiért az Isten megtestesült, és Szűz Máriától – Isten legkiválóbb teremtményétől – emberré lett. Ha mindezt megszívleljük és életté váltjuk, akkor eléri célját életünkben a Föld Napja. Adja Isten, hogy ez sikerüljön!

Miklós János plébános

 

Ha teheti, támogassa egyházunkat adója 1 %-ával. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.

Az adó 1 %-ával is támogatható alapítványaink:

1. Újszászi Szent István Alapítvány. Adószáma: 18842982-1-16 Célja: az újszászi templom és temető működésének támogatása, segítése, a katolikus hitélet, hitoktatás, kultúra terjesztése, szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása.

Számlaszáma: 70300053-11031631

2. Szászbereki Kisboldogasszony Alapítvány. Adószáma: 18842975-1-16 Célja: a szászbereki templom működésének támogatása, segítése, a katolikus hitélet, hitoktatás, kultúra terjesztése, szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása; a Kolping Iskola támogatása.

Számlaszáma: 70300053-11031648.

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.