Épp ma mentem el egy szép búzatábla mellett, és arra gondoltam, hogy ezt a szépen kalászba szökkent búzát egy jó hónap múlva learatják. Legalábbis remélem. Mert a földművelő embernek mindig is nagy szüksége volt a kiolthatatlan reményre. A bő termésben csak akkor lehet biztos az ember, ha már zsákokban van a gabona. (Csak csendesen jegyzem meg, hogy a jó Isten különleges ajándéka, hogy környékünk „megúszta” pusztító hóvihar, Zagyva-árvíz, földrengés, pusztító szélvész, jégeső nélkül. Istennek legyen hála! És ő adja meg, hogy továbbra is elkerüljünk minden bajt).

Visszatérve az aratáshoz: vitathatatlan, hogy a bő termés nagy ajándék, de azt sem feledhetjük, hogy az aratáshoz arató emberekre is szükség van, úgyannyira, hogy nélkülük hiába van bő termés és kedvező időjárás. Verejtékes emberi munka nélkül az ember akár éhen is halhat. Ez a tény arra késztessen bennünket, hogy becsüljük meg embertársainkat, akik ezt a fontos, embert próbáló szolgálatot értünk vállalják.

E cikk címe azonban még más fontos gondolatot is ébreszthet bennünk. Az Úr Jézus egy alkalommal így szólt: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” (Máté evangéliuma 9. fejezet 37. és 38. vers). – Ezek a szavak arra hívják fel a figyelmünket, hogy imádkoznunk kell papi hivatásokért, akiknek az a feladata, hogy begyűjtsék az embereket Isten országába.

Oly sok reményvesztett ember él a mai világban. Kell, hogy legyenek, akik Isten Igéjével vigasztalást nyújtanak, akik választ adnak arra a kérdésre, hogy mire való ez a földi élet? Vajon szeretteinket, akik már elmentek ebből a világból viszont láthatjuk-e még? Isten a Szeretet, de ha nincs, aki róla beszéljen, hogy ismerheti meg őt a mai ember? Szükség van emberekre, akik bemutatják a szentmisét, megkeresztelik az embereket, feloldoznak bennünket bűneink alól a szentgyónásban, közreműködnek a szentségi házasság megkötésénél, Krisztus kegyelmét közvetítik a betegek, a haldoklók felé.

Közel fél évszázadnyi papi szolgálat után örömmel és Isten iránti hálával gondolok arra, hogy sok olyan pappal hozott kapcsolatba a gondviselő Isten, akik örömmel és fáradhatatlanul szolgálták és szolgálják Istent és az ő népét. Boldog emberekkel, akiket nem az anyagiak, hanem az Isten és az emberek iránti önzetlen, áldozatkész szeretet tett boldoggá.

Kell, hogy ma is legyenek, akik meghallják Isten hívó szavát és vállalják a papi hivatást. A papi hivatások igazi iskolája a buzgó keresztény család. Ezért hát kell, hogy imádkozzunk buzgó keresztény családokért és papi hivatásokért.

Nem tartom valószínűnek, hogy ezen cikkem után annyi fiatal jelentkezik papnövendéknek a váci püspökségen, hogy nem győzi őket felvenni a megyéspüspök, de ha kettővel többen imádkoznak erre a szándékra, már akkor megérte. Ha cikkemet valaki 10 év múlva valahol elolvassa és „kihallja” belőle Isten hívását, és követi a hívást, akkor érdemes volt írni.

Itt jegyezném meg, hogy 25 éve, egy szép nyári napon templomunkban kereszteltek meg egy szolnoki, Halász Péter nevű kisfiút, akit idén június 22-én délelőtt 10 órakor a Váci Székesegyházban szentel pappá dr. Beer Miklós megyéspüspök atya. Érte is imádkozzunk. Erre a papszentelésre zarándoklatot szervezünk, az érdeklődők jelentkezését június 15-ig szívesen várjuk a plébánián, úgy Újszászon, mint Zagyvarékason, Szászberekről nem is beszélve...

 

Halász Péter újmisés

Forrás: http://vaci.szekesegyhaz.hu

 

***

Örömmel és hálás köszönettel jelent hetem, hogy a helyi Önkormányzat rendszeresen gondoskodik a templom körüli fű és gyom levágásáról, sőt most, pünkösd előtt a plébániaudvar nagyra nőtt füvét is levágták.

Miklós János plébános

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.