A Genezis, azaz a Teremtés könyve a Biblia elején található. Sokak számára ismerős a kezdősor: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet…”, és a folytatásban nemcsak az állatvilág, hanem az ember megalkotásáról is olvashatunk, valamint egy pompás kertbe is bepillantást nyerhetünk. Egy idilli állapot szemlélői lehetünk: az ember (vagy más néven: Ádám), és Isten leplezetlen kapcsolatát láthatjuk. Elhangzott Ádám felé az intelem Istentől, hogy van egy fa, amelyről nem ehet. De Isten látta, hogy nem jó az embernek egyedül lenni, hiszen Ádámhoz hasonló lény nem volt a kertben, ezért sor került az asszony, azaz Éva megalkotására. 

A bűnbeesés megtörténte véget vetett az idillnek. Mivel Ádám és Éva ettek a jó és rossz tudásnak fájáról, engedetlenné lettek Istennel szemben. Az első emberpár elbukott, és távozniuk kellett az Édenkertből. Szomorú lenne a történet folytatása, hiszen mind a kígyó, mind pedig az emberpár megkapta büntetését. Eléggé sok ok is lenne a csüggedésre, de elhangzik Istentől egy sokat sejtető mondat, egy utódról, aki a kígyó felé lesz büntetés, ami optimizmusra ad okot: „ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod”(1) - mennyire tartalmas ez az üzenet, amely a Messiásról, a Megváltóról, tehát Jézusról szól. 

Ha tovább olvassuk a Bibliát, akkor láthatjuk, hogy Ábel halála Káin által csak egy eszköz volt arra a kígyónak, azaz Sátánnak, hogy a megváltás műve elmaradjon. Ám egy újabb utód megszületése fordulatot vett az eddigi események színterén. 

Tovább olvasva az Ószövetséget, ismerős személyek életét ismerhetjük meg: Mózes, Józsué, Dávid, Salamon, Énók, Illés, és olyan történések tanúi lehetünk, mint az Egyiptomból való kivonulás, az Ígéret földjének elfoglalása, a királyság kiépülése, majd pedig kettészakadása, valamint a babiloni fogság és visszatérés.(2) 

Mindezek után pedig az intertesztamentális kor következett, amely az Ó-, és Újszövetség közötti időszakot öleli fel, kb. 400 évet. S ezt követően az evangéliumok feltárják a Messiás születését,(3) életét, szolgálatát, halálát, feltámadását és mennybemenetelét. Egyik sem szokványos momentum, akármelyik mozzanatát nézzük is Jézus életének, és ha nem megszokott a kezdet, akkor a folytatás, sőt a befejezés sem az. Mindegyik Jézus-élet-mozaik megérdemelhetne egy-egy terjedelmesebb kutatómunkát, ám a cikk folytatásaként a kereszt üzenete hordoz mondanivalót. 

Az első Ádám nem engedelmeskedett Istennek, ám Jézus, mint a második Ádám, engedelmes volt, még a kereszthalál tekintetében is. A régi Ádám által megromlott az emberek Istennel való kapcsolata, ám az új Ádám helyreállította azt. Az Éden fájáról való evés eredménye a kiűzetés lett a Paradicsomból, a kereszt fája viszont út az embereknek a mennyei Paradicsomba, mert Jézus maga mondta, hogy ő az út, az igazság és az élet, és senki sem mehet az Atyához, csakis ő általa. Az Édenkert ominózus fája a földbe volt gyökerezve, földi tekintetben volt tökéletes, hiszen levéllel és terméssel is rendelkezett. A kereszt viszont a megváltásban gyökerezik, a megtérés a gyümölcse, az irgalom a levele, és a lombkoronát a kegyelem alkotja. 

Mindaz, amit az emberek az életük folyamán tettek, elmúlik. Legyenek azok jó vagy rossz dolgok, mulandók vagy maradandók. De van valami, ami örök, ez pedig a kereszt, ami utat nyitott számunkra a menny felé. Mert Isten szeretete az emberek felé Jézus által lett teljessé. Isten nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy az emberek is átélhessék, milyen jó a mennyben lenni. Az viszont mindenkinek a döntésén alapszik, hogy Isten szeretetét elutasítja, vagy elfogadja. 

(1) Mózes 3,15. 

(2) A teljesség igénye nélkül történt a felsorolás. 

(3) Máté 1,21-ben ezt olvassuk Jézusról: „ő szabadítja meg népét bűneiből”. 

Szabóné Szabó Henrietta 

 

Újszász 2016©