Íme, az ember!

Az Ószövetség első lapjai a világ csodálatos megalkotása mellett beszámol az ember hatodik napon való megteremtéséről. Az ember Isten hasonlatossága, saját képmása, aki arra rendeltetett, hogy uralkodjon a földön, miközben kapcsolatban marad Teremtőjével.

Az Istennel való idilli viszonyt a bűnbeesés szakította meg. A Teremtő – teremtmény közössége egy másfajta szintre került. Az ember kénytelen volt ugyan elviselni bűnének büntetését, de továbbra is élvezhette Isten gondoskodását, szeretetét. A szövetségkötés kapcsán megerősödik a meggyengült, megtépázott közösség, sőt a Megváltó megszületése megkoronázta az egész szövetséget.

Íme, az ember!

Az Újszövetség első lapjai a Megváltó megérkezését, földre jöttét mutatja be. Isten Fia megjelent az emberek között, jövetele megkoronázta az isteni ígéretek azon részét, amely az ember – Isten kapcsolat helyreállásáról szóltak.

Jézus megszületésének híre nemcsak a pásztorokat, és a bölcseket örvendeztette meg, hanem a templomban szolgálatot teljesítő Simeont és Annát is. Jézus első eljövetele egyszerre jelentett beteljesülést, megvalósulást és a farizeusok, írástudók számára megbotránkozást.

Íme, az ember!

A XXI. századi ember számára talán furcsán hangzik, hogy Isten ma is vár arra, hogy az ember rendezze a megromlott kapcsolatát Teremtőjével. Most az adventi időszakban különösen aktuális úgy szemlélni Jézus születését, hogy az a ma emberéért, érted is, értem is történt. A Megváltó világra jötte magában hordozza Istenünk akaratát. Annak az Istennek az akaratát, aki szavával megteremtette az embert.

Megváltásunkért volt Jézus megszületése, váltságul bűneinkért. Jézus szeretett és a napjainkban is szeret bennünket. Mi szeretjük-e őt?

Szabóné Szabó Henrietta