Nyomtatás
Kategória: Katolikus vallás
Találat: 1114

2013. július 22–augusztus 2. között, az elmúlt évek hagyományainak megfelelően, idén is megrendezésre került hittanos napközis táborunk, melynek helyszíne az újszászi plébánia volt. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tábort nem egy, hanem két hétre hirdettük meg, külön foglalkoztatva így az alsós korosztályt a felsősöktől. A tábor mottója; „megélni Jézus szeretetét, és ez által közösségé formálódni”.

Jelentősen csökkentette az anyagi terheket az a sikeresen megnyert pályázat, melyet tavasszal a Rékasi Szent Imre Alapítvány nyújtott be a Nemzeti Erőforrás Minisztériumához. A közel 50 gyermek így változatos kulturális, kézműves, sport és lelki programokon vehetett részt.

 

Bibliai fejtörő
(Fotó: Urbán Tamás)

 

A napot rövid elmélkedésekkel kezdtük és fejeztük be. A finom ebédeknél sem hiányozhatott a köszönetnyilvánító ima. Állandó lelki programjaink közül kiemelkedő volt a szentségimádás, a rózsafüzér imádsága (amit saját készítésű rózsafüzérekkel végeztünk), a keresztút átelmélkedése, továbbá a szentmisék; melyet orgonás és gitáros énekek gazdagítottak. A különböző szintű hittanos rejtvények olykor nagy fejtörést okoztak. Az alsósok bibliai történeteket adtak elő bábjáték formájában. Elzarándokoltunk Mátraverebély – Szentkútra, ott szentmisén vettünk részt, majd megnéztük a helyi látnivalókat. Visszafelé látogatást tettünk a falu románkori alapokon épült templomába is, ahol – ízes palóc nyelvjárásban – egy idős bácsitól kaptunk történelmi áttekintőt.

Sok élmény köthető a testmozgással járó tevékenységekhez is. Felejthetetlenek voltak a számháborúzások, vízi-bombázások, péntek délelőttönként az ügyességi versenyek, melyeket a helyi sportcsarnokban tartottunk meg. Egy alkalommal Jászboldogházára is ellátogattunk, hogy megmártózzunk a strand hűsítő hullámai között.

Nem hiányozhattak a különböző kézműves foglalkozások sem. Megtanultunk korongozni, rózsafűzért készíteni gyöngyökből, dekupázsolni, csuhéjazni, de készítettünk jegyzetfüzetet, színes dobozokat is. Ezekben sokat segítettek a családsegítőtől meghívott vendégeink.

Visszagondolva, és a gyermekek szerint is élményekkel teli heteket tölthettünk együtt, új barátságok születtek, régiek erősödtek meg a két hét során. Bízom abban, hogy a tanulók a tábor lelki útravalójával felvértezve sikeresen veszik az elkövetkező tanév akadályait, és jövőre ismét találkozunk szeretetben, barátságban.

Ezúton szeretném megköszönni Miklós János plébános atyának önzetlen testi-lelki fáradozását. Köszönettel tartozom a pályázat sikerességét segítő személyeknek, továbbá azoknak a nevelőknek és segítőknek, akik szabadidejüket nem sajnálva, olykor saját tevékenységeiket félretéve járultak hozzá a tábor eredményességéhez. Remélem, Isten áldásával a jövőben is számíthatunk a támogatásaikra.

Urbán Tamás
hitoktató

 

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.