Mi, emberek, akik benne élünk a világban, megéljük a történelemnek egy rövidke – ám nem elhanyagolható – szeletét, lépten-nyomon megtapasztalhatjuk az élet nagy problémáit: az élet egy-egy területének mostoha kezelését, anyagi nehézségeket, a nemzetek közötti feszültségeket, a gazdagok szegények iránti érzéketlenségét, a társadalmi igazságtalanság olykor vérlázító, változatos formáit.

Ilyen – nem ritka – helyzetekben az emberiséget, illetve annak egy kisebb vagy nagyobb csoportját megkísérti az a gondolat, hogy fel kell építeni itt a földön a tökéletes társadalmat. Ez a vágy egyidős az emberiséggel, de az utóbbi évszázadokban különösen előtérbe került.

A nagynak nevezett francia forradalom zászlajára tűzte a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavát, nyílván azzal a naiv vággyal, hogy amennyiben az addigi társadalmi struktúrákat lerombolják, máris megszületik egy olyan társadalom, amelynek alapja a szabadság, egyenlőség, testvériség. Mint tudjuk, ez „nem jött össze”: voltak – nem ritkán –az eszme hirdetői között is és a másik oldalon is, akiknek az életükkel kellett fizetni.

A XIX. században Marx és Engels kidolgozták az osztály nélküli társadalom vízióját, azzal kecsegtetve ember milliókat, hogy majd akkor megvalósul a tökéletes társadalom. Nem gondolom, hogy hosszas bizonyításba kellene kezdenem, hogy igazoljam: ez sem „jött össze”. A hitleri nemzeti szocialista eszmék ugyancsak – legalább egy nép számára – a boldog jövő ábrándját tűzték ki célul. Mindkét ideológiának sok millióan estek áldozatául, és – mondanom se kell – a tökéletes társadalomnak még csak az árnyéka sem született meg.

Vajon mi erre a magyarázat?

Az embernek soha sem szabad azt hinnie, hogy itt a földön fel tudja építeni a tökéletes társadalmat. Mivel az ember maga is törékeny, nem tökéletes, vagy mondjuk úgy: esendő, társadalmi szinten sem képes felülmúlni önmagát.

Alapvető tévedés az, hogy új struktúrák automatikusan tökéletes társadalmat képesek létrehozni.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az embernek birka-mód bele kell törődnie a sorsába, anélkül, hogy megpróbálna bármit is segíteni rajta. Az ember igenis képes arra, hogy egy jobb társadalmi közösséget hozzon létre. Ennek azonban a legfőbb feltétele nem a társadalom szerkezetének, hanem az ember szívének átalakítása. Vannak bizonyos örök érvényű – egyetemesen elismert – morális törvények (lényegében a szeretet főparancsa és az azt kibontó tíz parancs), amelyek megtartása nélkül a legjobb szándékkal elindított reformok is mind dugába dőlnek.

Mondanom se kell, hogy a szeretet főparancsa és a tíz parancs a „levegőben lóg” Istenbe vetett hit nélkül. Csak ha Európa és benne hazánk visszatalál keresztény gyökereihez, akkor remélhető, nem egy tökéletes, de jobb ország, egy jobb Európa és egy jobb világ. Nekünk, keresztényeknek harmonikus családi életünkkel, lelkiismeretes munkánkkal, nem szégyellt hitünkkel, bátor öntudattal, a társadalmi életben való részvételünkkel tevékenyen építenünk kell ezt a jobb világot. Adja Isten, hogy ez sikerüljön!

Miklós János plébános

Újszászon augusztus végéig – a szombat esti és vasárnap esti szentmisét 7 órakor tartjuk.

Milyen jó leírni azt a szót, hogy JÚNIUS. Ehhez a szóhoz nagyon sok fogalmat rendelhetünk hozzá, amelyek kifejezik a nyaralás, a pihenés és a napozás jó érzését. Nem olyan régen még boldog új évet kívántunk, majd jött a feltámadás ünnepe, és most már azt mondhatjuk, hogy: Jó nyaralást, szép élményeket!

Visszaemlékezve gyermekkoromra, annak idején én is vártam, hogy végre nyár legyen. El lehessen rakni a táskát, ki lehessen pihenni a tanév okozta fáradalmakat, és lehessen újabb nyári élményeket szerezni. Persze, akkor még más volt, hiszen éltek a szüleim, így igazán gyerek lehettem.

Ugyan a szüleim időközben elhunytak, belőlem pedig háromgyermekes anyuka lett, aki immár férjével együtt gondoskodik arról, hogy a gyermekeinknek kikapcsolódás legyen a nyár.

De a június közeledte a vizsgákat is jelzi, hiszen a közép- és felsőfokú iskolákban ilyenkor is vannak még megmérettetések, amelyek lezárják a félévet és a tanévet.

Nekem is abban az örömben van részem, hogy miközben ezeket a sorokat írom, a vizsgákra készülök. Azt írtam, hogy öröm, és ez így van, hiszen nagyon örülök annak, hogy a Pünkösdi Teológiai Főiskolán tanulhatok.

Akkoriban, amikor még döntés előtt álltam, hogy ezen a főiskolán, vagy másikon tanuljak, Isten vezetésére vártam, és kaptam is választ Tőle, ami megerősített abban, hogy ez az iskola az, amin látni akar. Innentől kezdve azzal a boldog tudattal adtam be a jelentkezési lapomat, és készültem a felvételire, hogy azon a helyen tanulhatok, ahol folyamatosan megtapasztalhatom Isten vezetését. Mondom, írom ezt most a vizsgák előtt, a felkészülés idején.

Albrecht Dürer- Nikodémus, részlet

Eszembe jut erről Nikodémus esete, akit a János evangélium háromszor említ. Először – főember lévén – az éj leple alatt megy Jézushoz. Nikodémus érdeklődik Jézus iránt (Jn 3,1-2). ő többet akar megtudni Jézusról, tanításairól. A második alkalom: akkor említi az evangélium, amikor ellentétes vélemények alakulnak ki Jézusról (Jn. 7,50). Harmadik esetben: Jézus halála után kenettel érkezik a sírhoz, hogy Jézust megkenje (Jn 19,39).

Tekintettel arra, hogy az evangélista többször megemlíti a nevét, ez jól mutatja, hogy Nikodémus folyamatosan növekedett a hitben. Megtapasztalta Isten vezetését, sőt nem a rangjára nézett, hanem hitére támaszkodott, amikor arimátiai Józseffel együtt Jézus testét előkészítették a temetésre.

Viszont érdemes azt is megfigyelni, hogy Nikodémus odament Jézushoz, tette ezt úgy, hogy akart is változtatni életén. Kész volt a változásra. A Biblia azt írja róla, hogy „a zsidók egyik vezető embere” volt (Jn 3,1). Mégis érdeklődött Jézustól az újjászületést illetően (amelyről bővebben a következő számban szeretnék írni).

Nikodémus példája jól mutatja, hogy ha valaki alázattal közeledik Jézushoz, akkor ő kész válaszolni nekünk a bennünk lévő kérdésekre.

Kedves Olvasók! Ezúton kívánok mindenkinek jó nyaralást, szép élményeket, és akik vizsgák előtt állnak, azoknak jeles eredményeket!

Szabóné Szabó Henrietta
Pünkösdi Teológiai Főiskola
lelkész szakos hallgatója

Május és június hónap – gondolom – sokunk számára az év legszebb hónapja. Csodálatos, ahogyan a természet virágba borul, az egész természet megújul. Nem csoda, hogy a természet csodálata sok egyszerű embert és sok nagy tudóst vezetett és vezet el a Teremtő Isten felismerésére.

Vissza kell gondolnom ilyenkor diákkori élményemre: az 1950-es évek végén kaptam egy akkor kiadott Alapvető hittan c. könyvet, amely gimnazisták számára készített hittankönyv volt.

Serdülő éveimben – amikor az embert különösen is foglalkoztatja az igazságkeresés – számomra ez a könyv életre szóló iránytűnek bizonyult, mert arra irányította figyelmemet, hogy a teremtett világot megcsodálva rácsodálkozzam a Teremtő bölcsességére, szépségére. Ezt követően, amit fizika és biológia órákon tanultunk a természet rendjéről, szépségéről, számomra gyakran vallásos élményt jelentett.

Mindez persze egyáltalán nem véletlen, már Szent Pál a pogányokról mondja: „Ami megtudható Istenről, az nyilvánvaló előttük; Isten ugyanis nyilvánvalóvá tette számukra. Mert ami benne láthatatlan, örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk” (Róm 1,19-20).

És Szent Ágoston mondja: „Kérdezd a föld szépségét, kérdezd a tenger szépségét, kérdezd a mindenütt jelenlévő levegő szépségét, kérdezd az ég szépségét..., kérdezd mindezeket. Mind azt válaszolják: Íme, lássad, szépek vagyunk. Szépségük vallomás. E változó szépségeket ki alkotta, ha nem a változatlanul Szép.” (A Katolikus Egyház Katekizmusa 32. pont).

Úgy gondolom, nagy isteni ajándék, de egyben emberi feladat, megtanulni a csodálkozást. A kicsiny gyermek még rendelkezik ezzel a képességgel, de ugyanakkor az is igaz, hogy ez a képesség fejleszthető és fejlesztendő, éppen azért, hogy a világra való rácsodálkozás következtében több derű és öröm töltse el szívünket.

De a természetre való ilyen fajta rácsodálkozás arra is megtanít, hogy az Isten alkotta szép világra nekünk, embereknek vigyáznunk kell. Már a teremtéstörténet leírásánál olvasunk a Szentírásban arról, hogy Isten az Édenkertbe helyezte az embert, „hogy művelje és őrizze meg”. Más szóval: a környezetvédelem alapvető emberi és keresztény kötelesség.

Adja Isten, hogy a természet szépségét megcsodálva minél többen felismerjük a Teremtő Isten létét, gondosságát és szépségét. Legyen erre alkalmunk az előttünk lévő nyár folyamán is.

Miklós János plébános

Újszászon június 12-től augusztus végéig a szombat esti és vasárnap esti szentmisét 7 órakor tartjuk.

Elsőáldozók

Kedves Olvasók! Tekintettel arra, hogy a legutóbbi népszámlálás adatai szerint városunk lakosságának mintegy kétharmada vallotta magát katolikusnak, úgy gondolom, hogy nagyon is indokolt közzétenni a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia parlamenti választásokkal kapcsolatos körlevelét. Kérem, fogadják húsvéti jókívánságaimmal, figyelmes szeretettel:

Íme a körlevél:

„Kedves Testvérek!

Néhány nap múlva társadalmi életünk egy nagyon fontos eseményéhez érkezünk: országgyűlési választások lesznek hazánkban. Az Egyház Krisztustól kapott küldetése, hogy hirdesse az Evangéliumot minden embernek. Az Evangélium üzenete egyaránt érvényes a társadalom, a politika, az egyéni és közösségi élet minden területére: „...a társadalmi tanítás az Egyház részéről nem illetéktelen beavatkozás. Joga van a társadalmi szféra evangelizálására, amelyben az ember élete zajlik, hogy ott visszhangozza az Evangélium felszabadító üzenetét.” (Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma 70. p).

2006-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia imaévet hirdetett a nemzet lelki megújulásáért. Ebben a körlevélben írtuk: „Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket.” Sajnos, helyzetünk azóta még tovább romlott, de a lelki megújulás vágya is erősödött. Mindnyájan tapasztaljuk az egészségügy, a közoktatás és a nevelés tragikus helyzetét, az emberek elszegényedését, a munkanélküliség növekedését, a becsületes munka leértékelődését, a közbiztonság hiányát, bizonyos nemzetiségi és etnikai kérdések politikai célú felhasználását, a család értékeinek lejáratását, a családok gazdasági ellehetetlenítését, a vidék és a mezőgazdaság szomorú helyzetét. Mi, katolikus keresztények pedig évről-évre szembesülünk egyházi iskoláink és más intézményeink hátrányos megkülönböztetésével. Mindezeket tetézi az általános korrupció és az intézményekből való kiábrándulás. Sokan elvesztették a jövőbe vetett reményüket, és közömbösségbe merültek. Sokan mondják: nem megyek el választani, úgyis minden mindegy.

Mi, keresztények azonban nem oszthatjuk ezt a reménytelenséget. Sorsközösségben vagyunk egész népünkkel. Önmagunk, fiatalságunk, nemzetünk jövőjéért felelősek vagyunk Isten előtt. Emlékezzünk csak: egy-egy kórház bezárása, vagy vasútvonalak megszüntetése elleni tüntetés hozott-e eredményt? – Nem. Azt hallottuk: demokratikus országban erre csak választások hozhatnak megoldást. Hát most itt a lehetőség! Aki nem megy el választani, az eleve lemond arról a jogáról, hogy valamit is számon kérhessen, lemond gyermekei, szülei, hazája jövőjéről. Ezért számunkra, hívők számára a részvétel a választásokon lelkiismereti kötelesség.

De milyen pártot válasszunk, kire adjuk szavazatunkat? Itt két dolgot kell megfontolni. Az első: nyílván mi katolikus keresztények csak olyan pártot támogathatunk, amelyik értékeli és támogatja a családot, segíti az oktatás-nevelés helyreállítását, értékeli a becsületes munkát és támogatja a munkahelyeket. Olyan pártot, amelyik kész felszámolni az általános korrupciót, megvédi az ártatlanokat, és bünteti a bűnösöket, amely visszaállítja a közbiztonságot, rendet tesz az egészségügyben, és amelyik nem diszkriminálja anyagilag azokat a szülőket, akik gyermekeiket egyházi iskolába járatják. Természetesen, a választások előtt ezeket mindenki megígéri, de azt is meg kell nézni, hogy a szép ígéretek hirdetői mit csináltak eddig.

A másik kérdés: ha úgy gondoljuk, van olyan párt, amelytől ezeket elvárhatjuk, akkor azt is meg kell fontolni, képes lesz-e arra, hogy kormányra kerülve ígéreteit végre is tudja hajtani. Szavazatunkkal ne támogassunk olyan pártot, amelyik sokak számára tetszetős ígéretekkel áll elő, de azokat megvalósítani nem képes.

Keresztény hitünkkel ellenkezik minden olyan liberális, a kereszténység alapértékeit támadó-kigúnyoló világnézet, amely tagadja az élet szentségét, az egy férfi és egy nő közötti házasságon alapuló családot, és amely – miközben állandóan hivatkozik az emberi jogokra, – ugyanakkor mégis a pénzt és a multinacionális tőke uralmát állítja a középpontba. XVI. Benedek pápa írta a „Caritas in Veritate” kezdetű enciklikájában, hogy „az a humanizmus, amely kirekeszti az Istent, embertelen humanizmus” (78. p).

Fontosnak tartjuk ugyanakkor magyar voltunkat, nemzeti kultúránkat, melyet a kereszténység formált már több mint ezer éve, s azt a hazaszeretetet, amelyre Szent István óta minden magyar szent és boldog, nemzetünk minden nagyja tanított minket. Széchenyi Istvánnal valljuk: „egyetlen népnél sem vagyunk alábbvalóak.” De azt is meg kell jegyezni, hogy mi, katolikus keresztények Krisztus példájára nyitott szívvel közeledünk minden ember felé.

Kedves Testvérek!

Mindnyájan érezzük, hogy mélyponton áll ma nemzetünk. Ez azonban nem taszít reménytelenségbe minket. Hazánkban nagy változásra van szükség. és erre most lehetőség nyílik a választásokkal. Imádkozzunk Istenhez bölcs belátásért és bátorságért, hogy megfontolt, jó döntést hozzunk. Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!

Budapest, 2010. március 28.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia”

Minden kedves Olvasónak Istentől megáldott, boldog húsvéti ünnepet kíván.

Miklós János
plébános