Nem egy településen okoznak gondot a kóbor, illetve a bekerítetlen portán szabadon tartott kutyák. És számos esetben képezi vita tárgyát a kutya gazdájának személye, különösen, ha káreset történik. 

Nyilván, egy kóbor kutya garázdálkodásáért senki se veszi szívesen vállára a felelősség terhét, ám a „felelőtlen gazdák” is előszeretettel takaróznak olyan kifogással, hogy a házuk táján lődörgő eb kóbor. Legutóbb az újszászi Csajbók János kereste meg lapunkat azzal a problémájával, hogy szomszédja feljelentette, amiért a kutyája birkákat harapdált össze, őrá pedig bírságot szabtak ki, holott a szóban forgó állat nem is az ő kutyája, így nem akarja és nem is tudja kifizetni a büntetést. 

Az esetnek utánajárva kiderült, hogy az illetőre még tavaly rótt ki pénzbírságot a megyei Kormányhivatal Szolnok Járási Hivatala veszélyeztetés kutyával szabálysértés miatt. Az esetleírás szerint a szomszéd rendőri intézkedést kért, miután arra ért haza, hogy Csajbók zsemleszínű, középtermetű keverék kutyája az ő portáján épp az egyik kisbárányt tépi, és elmondása alapján az állat korábban is megtámadott már bárányokat, összesen három állat hullott el ennek következtében. Állítottam, hogy a kutya egyértelműen a férfié, kölyökkora óta a portáján él, ott alszik, ott kap enni. Az intézkedő rendőrnek tanúként egy másik személy is megerősítette, hogy a szóban forgó kutya Csajbóké, és folyamatosan szabadon van, a kertek alatt rohangál. A helyzetet az is egyértelműsíti, hogy az ebet az intézkedő rendőrjárőr is Csajbók János portáján találta, sőt fényképfelvétel is készült az állatról. János lapunknak is elismerte, hogy három éve bejár hozzá a kutya, bár van, hogy hosszabb időre eltűnik, és ennivalót is szokott adni neki, sőt nevet is adott neki. Azt is elmondta, hogy a birkatámadás után tudta meg, hogy a kóbor ebeket a jegyzőhöz kell bejelenteni, kérve az eltávolítását, amit akkor meg is tett. Ennek ellenére megkapta a határozatot a bírságról, arra a törvényre hivatkozva, mely szerint aki a felügyelete alatt álló kutyát a település belterületén felügyelet nélkül bocsájtja közterületre, vagy kóborolni hagyja, szabálysértést követ el. Akár kifizeti az újszászi férfi a büntetését, akár nem, a helyzet ezzel nem oldódik meg, az eb a bekerítetlen területen továbbra is szabadon járhat-kelhet. 

Persze, jó kérdés, jogilag mi alapján dönthető el, hogy egy adott portán tanyát verő kóbor kutyáról vagy szabadon tartott gazdás ebről van szó? A lapunk által megkérdezett jogász elmondta, ilyen esetekben minden körülményt meg kell vizsgálni. A kutyát a jog ugyanúgy kezeli, mint bármely más birtokba vehető tárgyat, s ha nem egyértelmű, ki a tulajdonosa, akkor azt bizonyítás során kell eldönteni. A kutya tulajdonosát a beültetett chipnek és az oltási könyvnek kellene egyértelműen bizonyítania, ennek hiányában a körülményeket megvizsgálva, tanúkat meghallgatva lehet csak eldönteni, hogy kié lehet az állat. De a felelősség nem minden esetben a tulajdonost terheli, hanem azt, aki tartja. Egy egyszerű példával élve: ha például egy kutyapanzióból kiszabaduló eb okoz kárt, ott egyértelmű a tulajdonos személye, de az okozott kárért mégsem ő felelős, hanem a panziót üzemeltető – vagyis akinek a megfelelő kutyatartásról kellett volna gondoskodnia. 

A jegyző is léphet a kérdésben 

Egy korábbi eset kapcsán, ahol egyértelmű volt, hogy ki a más portáján garázdálkodó csahos tulajdonosa, már megkeresték lapunkat, hogy mi ilyenkor a teendő. A megkérdezett jogi szakember ott elmondta, az ilyen birtokháborításnak minősül és eszerint kell eljárni: a jegyzőhöz lehet fordulni birtokvédelemért. A jegyző is eltilthatja a kutyák tulajdonosát a birtoksértő magatartástól, kötelezheti például kerítés építésére. Az sem okozhat fennakadást, ha a tulajdonos nem ismeri el a kutya birtoklását, mivel itt is le kell folytatni egy bizonyítási eljárást, melynek során a nap bármely szakaszában kimehetnek ellenőrizni, akár többször is, és a jegyző ennek alapján hoz egy határozatot. Ha nem értenek egyet vele, mindkét fél kérhet bírósági felülvizsgálatot. 

Kovács Berta
www.szoljon.hu
2016. 03. 30. 

 

Újszász 2016©