Február 17-én Jászberénybe utazott serdülő csapatunk, az U-16-os korosztály számára kiírt labdarúgó teremtorna selejtezőjére. A „D” jelű csoportban a házigazda Jászberény, valamint Jászboldogháza és Jászárokszállás csapataival kellett volna megküzdeni a mieinknek. Mivel a négy csapat közül csak nekünk volt érvényes sportorvosi engedélyünk, így játék nélkül jutottunk a 24-én megrendezett kunszentmártoni négyes döntőbe.

A finálé első mérkőzését Nagykörű ellen játszottuk. Kissé álmosan kezdtünk, de Szarvák Krisztián duplájával 2-1-re sikerült győznünk. A folytatásban Szajol következett. Magabiztosan játszva, végig uralva a mérkőzést, 2-0-ás győzelmet arattunk Szarvák Krisztián és Paplanos Ádám góljaival. Az utolsó mérkőzésünkön már egy döntetlen is elég lett volna a tornagyőzelemhez Mezőtúr ellen, de a fiúk nem rontották el kiváló mérlegüket, és egy újabb Szarvák Krisztián góllal ezt az összecsapást is megnyerték. 100%-os teljesítménnyel lett győztes serdülő csapatunk, mindemellett Seres Dániel a legjobb kapus, míg Szarvák Krisztián a legjobb játékosnak járó címet is begyűjtötte. Gratulálunk fiataljainknak, és hasonlóan sikeres folytatást kívánunk nekik a „nagy pályán” is.

A tornán résztvevő játékosok:
Seres Dániel, Nagy Patrik, Konka Csaba, Szarvák Krisztián, Szarvák Zsolt, Paplanos Ádám, Kenyó Márk

Csapatvezető: Nagy Gábor

 

Végeredmény
1. ÚJSZÁSZ VVSE 9 pont
2. Szajol 6 pont
3. Mezőtúr 3 pont
4. Nagykörű 0 pont

 

 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.