A férfiaknál és a nőknél is hazai győzelem született Európa legnagyobb lábtoll-labda versenyén, az újszászi Hungarian Openen. A nőknél az újszászi csapat a pár hete Európa-bajnoki címet szerzett nagykanizsaiakat győzte le a döntőben.

A férfiak mezőnyében az összes Eb-dobogós ott volt, de a négy közé már csak magyar klubcsapatok kerültek. A legjobb német csapatot, a Haspét Nagykanizsa a negyeddöntőben búcsúztatta feszült, az utolsó pillanatig kiélezett mérkőzésen. A Zemplén SE újabb bravúrra nem volt képes, az elődöntőben szoros első szett után kikapott a Borjád SE-től.

A másik ágon az Európa-bajnok újszászi csapat (Tóth Gábor, Herczeg Gábor, Becskereki Sándor, Kézér Zsolt) jutott döntőbe, ami két szettben verte klubtársát, a Bogár Lászlóból, Boros Péterből, Nózsi Péterből és Szűcs Gergelyből álló egységet.

A döntő első játszmájában Borjád koncentrált jobban négy pontos hátrányból tudott visszakapaszkodni, majd ugyanennyivel elhúzni, végül 21-17-re nyert. A második szettben Tóthék magukra találtak, védekezésük feljavult, így sikerült egyenlíteniük. A harmadik játszmában is kitartott a lendületük, megtalálták a látványos borjádi figurák ellen is védekezést, és pontosabb játékkal behúzták a végső győzelmet is.

A nőknél is a magyar csapatok dominanciáját hozta a verseny, a négy közé három klub juttatott csapatot. Az első elődöntőben a lengyelországi Eb-n aranyat nyerő nagykanizsaiak a második számú újszászi csapatot (Henneböle Nóra, Tóth Virág, Varga Frida) 2-0-ra verte, míg a másik ágon a magyar ranglista második helyezettje győzte le könnyedén Borjádot. Ez az újszászi csapat idén már többször játszott ki-ki meccset Nagykanizsával, és a Hungarian Open döntőjében is nagyot küzdöttek. Az első szettet Újszász határozottan nyerte, de a másodikban már Nagykanizsa volt céltudatosabb és pontosabb. A harmadik szettben Újszász taktikát váltott, és elsősorban Makai Gréta jól helyezett ütéseinek köszönhetően öt-hat ponttal elhúzott. 19 pontnál azonban megtorpant, és Nagykanizsa egy pontra feljött, a győzelemhez szükséges két pontot ezután azonban már simán behúzták az újszásziak, amihez a kanizsai Kunics Réka sérülése is hozzájárult.

A Hungarian Open hétfőn és kedden az egyéni versenyszámokkal folytatódik.

 

Eredmények:

Férfiak:

1. Újszászi VVSE (Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóht Gábor)
2. Borjád SE (Himmer János, Kleics Dávid, Nyisztor Zoltán, Wágner Gábor)
3. Újszászi VVSE (Bogár László, Boros Péter, Nózsi Péter, Szűcs Gergely)
a döntőben:
17-21, 21-14, 21-13

Nők:

1. Újszászi VVSE (Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta, Varga Klára, Vágó Henriett)
2. Nagykanizsa Zemplén SE (Kunics Réka, Morvai Noémi, Vlasics Dalma)
3. Borjád SE (Farkas Martina, Merk Gréta, Vonház Alíz)
a döntőben:
21-15, 14-21, 21-18

Forrás: index.hu

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.