Öt arany és két ezüstéremmel érkezett haza a magyar lábtoll-labda válogatott a lengyelországi Pustków-Osiedle-ből, a 2014. július 10-től július 13-ig megrendezett 6. Lábtoll-labda Európa-bajnokságról. Ezzel a teljesítménnyel Magyarország az éremtáblázaton és az országok közötti pontversenyben is az első helyen végzett Szlovákia és Németország előtt. Az Eb legeredményesebb versenyzője a három bajnoki címet begyűjtő Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE) volt. Tóth Gábor (Újszászi VVSE) két arannyal és egy ezüsttel a férfi mezőny legjobbjának bizonyult. A sportág „nagy öregjének” számító Tóth Gábor tizenegyedik Európa-bajnoki címénél tart.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János, Fehér Judit, Kézér Zsolt és Orbán Tibor

 

Az Eb-én Magyarországot négy egyesület képviselte. A válogatók során a Cserszegtomaji SK egy, a Borjád SE kettő, a Nagykanizsa Zemplén SE három versenyzője szerezte meg az indulási jogot. Az Újszászi VVSE-t négy játékos képviselte, akik három versenyszámban voltak érdekeltek. A Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor összeállítású csapat a selejtezőben Finnországot (21-11, 21-12), Franciaországot (21-14, 21-10) és Lengyelországot (21-18, 21-5) győzte le. Az elődöntőben Szlovákiát verték 2-0-ra. (21-10, 21-15) A döntőben Németország Philip Kühne, Marcel Scheffel, Torben Nass összetételű gárdája volt az ellenfél. Az első játszma 21-16-os megnyerése után a másodikban a németek ragadták magukhoz a kezdeményezést. 20-18-nál játszmalabdájuk is volt. Ezt sikerült az újszásziaknak hárítani, és 23-21-re a győzelmet is megszerezni, és ezzel 2010-es győzelmüket megismételni.

Vegyes párosban Tóth Gábor a nagykanizsai Kunics Rékával indult. A selejtezőkben könnyű győzelmeket arattak a lengyel (21-7, 21-8) és a francia (21-4, 21-4) párosok ellen. Az elődöntőben a szlovákiai Szimkó Balázs, Pribula Éva duó sem állította nehéz feladat elé őket (21-10, 21-17). A döntőben a német David Zentarra és Sarah Walter volt az ellenfelük. Mindkét páros ugyanazt a taktikát követte. A nők magasra feladott labdáit a férfiak nagy erővel talpalták a másik térfélre. Tóth Gábor a vegyes párosban kevésbé alkalmazott sáncolással igyekezett megakadályozni – többször sikerrel – ellenfele pontszerzését. A mindkét játszmában 21-18-as győzelem Tóth jól helyezett erős talpalásainak és Kunics jó labdaszedéseinek köszönhető.

Férfi egyéniben a címvédőként induló Tóth Gábor a finn Pekka Marjamäki (21-18, 21-13), a francia Léo Bertrand (21-10, 21-9) és a lengyel Patrik Siwy (21-12, 21-16) legyőzése után a szlovákiai Szebasztián Költővel elődöntőzött. Szoros mérkőzésen 21-17, 21-18-ra Tóth nyert. A döntőben a német David Zentarra következett. Legutóbbi, májusi összecsapásukon Tóth nyert. Most fordult a kocka. Tóth Gábor nagyon küzdött, de nem bírt a nála tíz évvel fiatalabb ellenfelével, és 21-15, 21-17-re vesztett.

A lábtoll-labdázást 15 éve Újszászon megismerő pustkówiak Jan Malec vezetésével színvonalas Európa-bajnokságot rendeztek. A zökkenőmentes lebonyolításban Fehér Judit a verseny főbírójaként sokat segített nekik.

A hatnapos utazás kezdetén Kassán tettek rövid sétát a versenyzők. Elénekelték a Himnuszt a kassai dóm altemplomában II. Rákóczi Ferenc sírjánál, majd a csigalépcsőkön felmásztak a dóm 42 méter magas tornyába. A hazafelé úton Zakopanéban a Kasprowy Wierch (Gáspár-csúcs) alatt 1959 méteren található állomásra lanovkáztak, majd a végállomásról sétálva érték el a szép kilátást nyújtó1987 méter magas csúcsot.

 

{slide=Eredménytábla}

6. Európa Bajnokság/6th Európean Championship
Lengyelország, Pustków-Osiedle, 2014. július 10-13.
10-13 July Pustków-Osiedle (Poland)
7 ország countries, 57 versenyző/player
  Férfi csapat/men’s team (8)  
1. Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor, Himmer János, Kleics Dávid Magyarország/Hungary
2. Philip Kühne, Marcel Scheffel, Torben Nass, Sven Walter, Philipp Münzner, David Zentarra Németország/Germany
3. Gábor Feke, Ádám Kondás, Sebastian Költő, Balázs Szimkó Szlovákia/Slovakia
4. Kare Jantunen, Pekka Marjamäki, Teemu Marjamäki Finnország/Finland
5. Patryk Siwy, Piotr Garus, Jakub Ciurkot Lengyelország/Poland
6. Frédéric Viana Gomes, Mathieu Dubost, Nicolas Lemmer, Francios Grignard, Ayman Moussa, Léo Bertrand Franciaország/France
7. Pawel Haracz, Krystian Michalek, Tomasz Darlak, Pawel Wojtaszek Lengyelország/Poland 2
8. Francesco Colombo, Andrea Varsallona, Fabio Vegni, Marco Rinaldi, Andrea Vacirca, Luca Alessandrini Olaszország/Italy
  Férfi páros/men’s double (7)  
1. Himmer János/Kleics Dávid Magyarország/Hungary
2. David Zentarra, Sven Walter Németország/Germany
3. Balázs Szimkó, Sebastián Költő Szlovákia/Slovakia
4. Kare Jantunen, Teemu Marjamäki Finnország/Finland
5. Patryk Siwy, Piotr Garus Lengyelország/Poland
6. Francois Grignard, Ayman Moussa Franciaország/France
7. Andrea Varsallona, Francesco Colombo Olaszország/Italy
  Férfi egyéni/men’s single (8)  
1. David Zentara Németország/Germany
2. Tóth Gábor Magyarország/Hungary
3. Sebastián Költő Szlovákia/Slovakia
4. Pekka Marjamäki Finnország/Finland
5. Patryk Siwy Lengyelország/Poland
6. Léo Bertrand Franciaország/France
7. Jakub Ciurkot Lengyelország/Poland 2
8. Fabio Vegni Olaszország/Italy
  Női csapat/women’s team (6)  
1. Kunics Réka, Mile Alexandra, Morvai Noémi, Vlasics Dalma Magyarország/Hungary
2. Viktória Bagos, Beatrica Muszka, Éva Pribula Szlovákia/Slovakia
3. Lidia Kadzielawa, Sylwia Miazga, Zuzanna Cielak Lengyelország/Poland
4. Tanja Schlette, Sarah Walter, Giulia Pinnau Németország/Germany
5. Sylwia Kielur, Monika Kocol, Anna Cierczek Lengyelország/Poland 2
6. Cristina Manuello, Sor Angi De Pasquale, Valentina Mattioli Olaszország/Italy
  Női páros/women’s double (6)  
1. Kunics Réka, Morvai Noémi Magyarország/Hungary
2. Viktória Bagos, Éva Pribula Szlovákia/Slovakia
3. Lidia Kadzielawa, Sylwia Miazga Lengyelország/Poland
4. Giulia Pinnau, Sarah Walter Németország/Germany
5. Sylwia Kielur, Zuzanna Cielak Lengyelország/Poland 3
6. Cristina Manuelo, Sor Angi De Pasquale Olaszország/Italy
  Női egyéni/women’s single (7)  
1. Bagos Viktória Szlovákia/Slovakia
2. Mile Alexandra Magyarország/Hungary
3. Sarah Walter Németország/Germany
4. Lidia Kadzielawa Lengyelország/ Poland
5. Sylwia Miazga Lengyelország/ Poland 2
6. Valentina Mattioli Olaszország/Italy
7. June Wade Franciaország/France
  Vegyes páros/mixed double (7)  
1. Tóth Gábor, Kunics Réka Magyarország/Hungary
2. David Zentarra, Sarah Walter Németország/Germany
3. Balázs Szimkó, Éva Pribula Szlovákia/Slovakia
4. Patryk Siwy, Lidia Kadzielawa Lengyelország/ Poland
5. Piotr Garus, Sylwia Miazga Lengyelország/ Poland 2
6. Frédéric Viana Gomes, June Wade Franciaország/France
7. Marco Rinaldi, Valentina Mattioli Olaszország/Italy

{/slide}

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.