Szakemberek fóruma

 

2013. december 12-én rendezte a Magyar Lábtoll-labda Szövetség az „Egészségnevelés és szemléletformálás Újszászon lábtoll-labdázással” című TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0653 számú pályázatának Szakemberek fóruma programját a Bajcsy úti óvodában. A fórum résztvevőit és az előadókat Szabóné Balogh Etelka köszöntötte: A köszöntést követően három kiváló szakember tartott előadást, interaktív beszélgetést, személyes konzultációt az érdeklődő szülőknek, nagyszülőknek és pedagógusoknak. Míg a szülők az előadásokat hallgatták, addig a gyerekek a tornaszobában különböző versenyszámokban, mozgásos játékokban vettek részt.

A felnőtteknek elsőként dr. Homoki Ildikó csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos „Az egészség kérdése a gyermekorvos szemével” címmel tartott vetített képes előadást. Hangsúlyozta, hogy a kisgyermek egészséges fejlődéséhez nemcsak a biológiai életfunkciók egészséges működésére van szükség, hanem a lelki egészségvédelemre is kiemelt figyelmet kell fordítani. A szülői gondoskodás, a szeretet nagyon fontos a kisgyermek életében. Ha egy kisgyermek megbetegszik, akkor nemcsak lázas, levert, rosszkedélyű étvágytalan, hanem a szülőktől is nagyobb odafigyelést, türelmet és megértést kíván.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

Az a szülő, aki jól ismeri gyermekét, a betegség előjeleit is időben észreveszi. A hagyományos orvoslás szerint az orvosok általában antibiotikumot és lázcsillapítót írnak föl, amelyek nem minden esetben szükségesek. A doktornő beszélt az úgynevezett homeopátiás kezelésről, a gyógynövényekből (kamillából, zsályából, körömvirágból, mentából, cickafarkból) készült gyógyhatású készítményekről, azok jótékony hatásáról. A homeopátiás kezelés az egész gyermeki személyiséget, a betegségre adott reakcióikat veszi figyelembe, és ehhez rendeli hozzá a megfelelő készítményeket.

A második előadó dr. Tóthné Kocsis Edit pszichológus volt, aki a „Lelki egészség szerepe és jelentősége” témakörben a vasárnapi ebéd, a közös étkezések, a közös tevékenységek, a családi események hatásáról, jelentőségéről, pótolhatatlan értékéről értekezett interaktív formában. Szóba került az családi összetartozás, a szeretet, a beszélgetés, az egymás elismerése, a családi történeteknek, eseményeknek, emlékeknek a továbbadása, a tradíciók szerepe is, amelyek lelki „táplálékként” szolgálnak.

Befejezésül a reformételekkel megterített asztalokat körbeülve, igazán családias hangulatban Hende Edit dietetikus a „Táplálkozás és egészség” címmel tartotta meg előadását, amelyben érdekes gondolatokat vetett fel az elhízásról, a túlsúlyos és mozgásszegény életmódról. Beszélt a teljes kiőrlésű lisztből, a rozslisztből és a tönkölybúzából sütött kenyérben levő életfontosságú tápanyagokról, az ivóvíz fontosságáról, melyben a szervezet számára értékes ásványi sók és nyomelemek találhatók. Kiemelte, hogy a helyes étkezési és táplálkozási szokásokat már kisgyermek kortól ki kell alakítani. Bár sohasem késő a szemléletváltás az egészséges táplálkozás terén. A csoki, a kóla és a chips a gyermekek kedvenc ínyencségei. Nem jó a teljes eltiltás. Célravezetőbb, ha ezeket mértékkel, megfelelő időben és mennyiségben, de sohasem az étkezések helyett fogyasztják a gyermekek

A gyerekek közben befejezték a sportfoglalkozást, és szüleikkel együtt a szajoli Papsajt étterem reform ételeit kóstolták meg. .Az ízlésesen megterített asztalokon nagyon finom ételkülönlegességek voltak. Előételként almás zellersalátát és dióval dúsított sárgarépa salátát ehetett mindenki. Utána a főételek bőséges választéka került a tányérokra: csökkentett szénhidrát tartalmú tönkölybúza kenyér különböző feltétekkel, provence-i csirkemell csíkok almaborecetes zöldbabsalátával, zöldfűszeres sertésvagdalt magvakkal, aszalt szilvával töltött csirkemell és sárgarépába göngyölt csirkemell. A desszert a különleges paleo kókuszos sütemény volt.

A vacsora után egyéni konzultációra is lehetőség volt, amelyet több szülő is igénybe vett.

Fehér János

 

 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.