Varázsbolt

 

Október 10-én a Magyar Lábtoll-labda Szövetség „Egészségnevelés és szemléletformálás Újszászon lábtoll-labdázással” című TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0653 számú pályázatának hetedik játszóházában Varázsboltot játszottak a gyerekek, ahol bekötött szemmel ízeket és szagokat lehet „megvásárolni”. A gyerekeknek ízleléssel és szaglással kellett felismerniük a különböző ételeket, italokat, fűszereket, háztartási anyagokat. Beszélgetés közben a gyerekek elmondták, hogy mely ízek és illatok kellemesek és melyek kellemetlenek, taszítóak számukra. Az ízük és illatuk által kitalált ételeket és italokat közösen elfogyasztották.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

A második játékban a Füstölőben a dohányzás megelőzésről volt szó játékos formában. A gyermekek körben ülve helyezkedtek el. Iza óvó néni kezében füstölőt tartva sétált a körben ülők között. Miközben körbesétált a füstölővel, megkérdezte a gyerekeket, hogy érzik-e a füstölő szagát. Mindenki érezte. Az óvó néni elmondta, hogy a füst eredete egy ember kezében van, mégis mindenkire hatással van, ugyanúgy, mint a cigaretta füstje a zárt szobában az ott tartózkodókra.

A dohányzás Magyarországon komoly népegészségügyi problémát jelent. A dohányzás a tüdőrák, a szívérrendszeri betegségek és más súlyos krónikus megbetegedések rizikótényezője; a magyar nők és férfiak a tüdőrák és a kardiovaszkuláris betegségek miatti halálozási adatok világranglistáján igen rosszul állnak. (Csoboth, 2006)

Számos kutatás bizonyítja, hogy a gyermekek már a korai életkorban magukba szívják a szülői és a pedagógusi mintákat, és ez folytatódik a későbbiekben. Mindezen eredmények támogatják azt az elképzelést, hogy a dohányzás elleni küzdelmet már óvodás és kisiskolás korban el kell kezdeni.

Fehér János

 

 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.