A harmadik bajnokság

 

Az „Egészségfejlesztés és szemléletformálás Újszászon lábtoll-labdázással” című pályázat a gyerekek körében nagyon népszerű programja a bajnokság, a sportverseny. A harmadik sportversenynek 2013. szeptember 26-án a Városi Tornacsarnok volt a helyszíne. A résztvevők játékos akadályversenyen vettek részt, amelynek során a tornacsarnokban rendelkezésre álló eszközökből, valamint a Mozgáskotta Lábjel készletéből összeállított párhuzamos akadálypályákon kellett a csapatoknak összemérni tudásukat.

A bemelegítő játékok után a gyerekek saját választásuk szerint hat – színes pántokkal megkülönböztetett – csapatba rendeződtek. A résztvevők három mozgáskotta lábjelein egymással szembe haladva a versenyeztek abban, hogy melyik csapat teljesíti gyorsabban a lekottázott mozgássort. A három első helyezett került a döntőbe.

Ezután a kar-láb jelek segítségével nyuszit, mókust, macit, madarat utánozva haladtak a mozgáskotta lapjain, amik között gerendákon, mint kis hidakon is végig kellett menniük. A versenyszámot úgynevezett összetett, kevert kottalapokkal is vidáman, lelkesen teljesítették a gyermekek, miközben a pihenő időben gyümölcsöt, gyümölcslevet, egészséges alapanyagokból készült szendvicset fogyasztottak.

Az akadályversenyre a már szinte teljesen összeszokott kiscsapatokból két nagy csapat szerveződött. A versenyzők nagyon bátran, ügyesen léptek fel és le, mentek végig, kerülték meg, vagy éppen gurultak, bukfenceztek a különböző nehézségű pályák akadályain.

Az eredményhirdetés előtti szabadidőben lelkesen futkároztak, másztak, játszottak a gyermekek bebizonyítva állóképességüket, mozgás igényüket. Az eredményhirdetésen minden résztvevő lábtoll-labda érmet, müzli szeletet, üdítőt és gyümölcsöt kapott.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.