2013. május 26. Újszász

1993. május 29-én Csillebércen rendezték Magyarországon az első hivatalos lábtoll-labda versenyt, amelyen a Budapest Városmajor úti Általános Iskola tanulói, nyárlőrinci, sarudi és újszászi gyerek és serdülő versenyzők vettek részt. A huszadik születésnapot május 25-én és 26-án 20 órás lábtoll-labdázással ünnepelték Újszászon. A helyiek mellett jánoshidaiak és tápióbicskeiek is részt vettek a húszórás játékban. Május 25-én 15 órakor a nyitó mérkőzésen az 1993-ban győztes újszászi hármasból Lakatos Zoltán és Polónyi Ágnes, valamint a szintén csillebérci résztvevő Lakatos Attila és edzőjük Fehér János a 2013 májusában Zánkán diákolimpiát nyerő Juhász Patrik, Kovács Márton, Suki József összeállítású csapat ellen játszott. A fiatalok kicsit lazán kezdték a játékot, aztán nagyon meglepődtek, amikor a még mindig jól játszó „öregek” elverték őket. Nem járt jobban az Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia, Vachal Krisztina diákolimpiai bajnokcsapat sem. Utána sorra érkeztek és léptek pályára a korábbi országos bajnok és válogatott játékosok: Bakó János, Béki Tamás, Fehér Judit, Juhász István, Harsányi Judit, Hartyányi Dániel, Konka Gábor, Konka Péter, Nagy Diána, Pintácsi László, Simon János, Sipos Péter és Varga Adrienn. A jelenlegi legjobbakat Becskereki Sándor, Ézsiás Kitti, Herczeg Gábor és Tóth Gábor képviselte. Volt, aki egy-két órát játszott, volt, aki nyolc-tíz órán keresztül ott volt teremben. Volt, aki két-három órás alvás után újra játékra jelentkezett. Néhányan húsz órán keresztül talpon voltak. A húsz óra alatt 103-an játszottak. A huszadik óra végén, fáradságát legyőzve mindenki pályára lépett és a Lőrincz Tamás (Tápióbicske) győzelmével végződő indián játékkal köszöntötte a huszadik születésnapot.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Béki Tamás, Fehér János és Fehér Judit

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.