Március 30-án a sportág népszerűsítésére családi versenyt rendezett az Újszászi VVSE lábtoll-labda szakosztálya. A jó hangulatú versenyen a résztvevők házaspáros, testvérpáros, szülő-gyerek páros és családi hármas kategóriákban mérkőzhettek. A kezdeményezés sikeres volt. Negyvenegyen léptek pályára. Testvérei kedvéért játszott Szarvák Norbert, aki 1993-ban az első magyarországi verseny győztes csapatának tagja, 1996-ban országos bajnok és az év játékosa volt. Játszott a testvére, Szarvák Henrietta is, aki 2000-ben az első világbajnokságon női párosban Földi Nikolettel harmadik helyezést ért el. Most a lányával, Turza Beatrixxel párosozott. Az Európa-bajnok Ézsiás Kitti testvéreivel, a szintén Európa-bajnok, vb ötödik Szabó Nóra a férjével és a testvére gyerekeivel alkotott csapatot. Voltak szülők, akik a gyerekeik kedvéért jöttek el, hogy meglegyen a csapat, vagy a páros. Aztán belefeledkeztek a játékba. A résztvevők – húsvét lévén – lábtoll-labdával díszített nyuszit kaptak ajándékba.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Almási László, Fehér János és Fehér Judit

 

Eredmények

Családi hármas (8): 1. Molnár Dániel, Molnár Gergő, Molnár Kristóf, 2. Kurdi Gábor, Kurdi Krisztina, Kurdi Pál, Kurdiné Tóth Melinda, 3. Szarvák Henrietta, Szarvák Norbert, Turza Beatrix, 4. Fehér János, ifj. Fehér János, Fehér Judit, Fehérné Szekeres Zsuzsanna, 5. Szabó Henneböle Nóra, Sven Henneböle, Szabó Eliána, Szabó Ruben, Estefán Abigél, Estefán Lea (Budapest, Székesfehérvár), 6. Szarvák Krisztián, Szarvák Zsolt, Turza Melitta, 7. Ézsiás Fanni, Ézsiás Kitti, Ézsiás Zsófia, 8. Cseke Izabella, Fülöp Áldáska, Laczkó Annabella.

Szülő-gyerek páros: 1. Ágotai Olivér, ifj. Ágotai Olivér, 2. Farkas István, Farkas Lilla, 3. Kurdi Krisztina, Kurdiné Tóth Melinda, 4. Szarvák Henrietta, Turza Beatrix, 5. Cseke Izabella, Fülöp Áldáska.

Testvérpáros (10): 1. Becskereki László, Becskereki Sándor, 2. Molnár Gergő, Molnár Kristóf, 3. Juhász Patrik, Kanalas Renátó, 4. ifj. Fehér János, Fehér Judit, 5. Kurdi Gábor, Kurdi Krisztina, 6. Szarvák Krisztián, Szarvák Norbert, 7. Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia, 8. Farkas Balázs, Farkas Levente, 9. Fülöp Áldáska, Laczkó Annabella, 10. Bolyós József, Bolyós Liliána.

Házaspáros (3): 1. Henneböle Nóra, Sven Henneböle, 2. Fehér János, Fehérné Szekeres Zsuzsanna, 3. Kurdi Pál, Kurdiné Tóth Melinda.

 

Családi verseny
Újszász, 2013. március 30.
41 induló
  Családi hármas (8)  
1. Molnár Dániel, Molnár Gergő, Molnár Kristóf Újszász
2. Kurdi Gábor, Kurdi Krisztina, Kurdi Pál, Kurdiné Tóth Melinda Újszász
3. Szarvák Henrietta, Szarvák Norbert, Turza Beatrix Újszász
4. Fehér János, ifj. Fehér János, Fehér Judit, Fehérné Szekeres Zsuzsanna Újszász
5. Henneböle Nóra, Sven Henneböle, Szabó Eliána, Szabó Ruben, Estefán Abigél, Estefán Lea Budapest, Székesfehérvár
6. Szarvák Krisztián, Szarvák Zsolt, Turza Melitta Újszász
7. Ézsiás Fanni, Ézsiás Kitti, Ézsiás Zsófia Újszász
8. Cseke Izabella, Fülöp Áldáska, Laczkó Annabella Újszász
  Szülő-gyerek páros (5)  
1. Ágotai Olivér, ifj. Ágotai Olivér Újszász
2. Farkas István, Farkas Lilla Újszász
3. Kurdi Krisztina, Kurdiné Tóth Melinda Újszász
4. Szarvák Henrietta, Turza Beatrix Újszász
5. Cseke Izabella, Fülöp Áldáska Újszász
  Testvérpáros (10)  
1. Becskereki László, Becskereki Sándor Újszász
2. Molnár Gergő, Molnár Kristóf Újszász
3. Juhász Patrik, Kanalas Renátó Újszász
4. Ifj. Fehér János, Fehér Judit Újszász
5. Kurdi Gábor, Kurdi Krisztina Újszász
6. Szarvák Krisztián, Szarvák Norbert Újszász
7. Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia Újszász
8. Farkas Balázs, Farkas Levente Újszász
9. Fülöp Áldáska, Laczkó Annabella Újszász
10. Bolyós József, Bolyós Liliána Újszász
  Házaspáros (3)  
1 Henneböle Nóra, Sven Henneböle Budapest
2. Fehér János, Fehérné Szekeres Zsuzsanna Újszász
3. Kurdi Pál, Kurdiné Tóth Melinda Újszász

 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.