Négy újszászi, három pusztaszeri és egy nagykanizsai első helyezéssel ért véget március 23-án a hagyományos nyárlőrinci gyermek és serdülő verseny. Az újszásziak nyerték mind a négy fiú számot. Gyermek fiú hármas: Juhász Patrik, Kovács Márton, Németh Márk, Suki József, gyermek fiú egyéni: Molnár Gergő, serdülő fiú hármas: Csépány Erik, Kanalas Renátó, Kanálos II. Róbert, serdülő fiú egyéni: Kanálos II. Róbert. Fölényük olyan nagy volt, hogy a serdülő egyéniben csak újszásziak álltak a dobogón. A gyermek fiú egyéniben is csak egy harmadik helyet engedtek át a nagykanizsaiaknak. Az újszászi lányoknak most nem ment igazán jól. Sem a különböző okok miatt létszámhiányos csapatok, sem az egyénizők nem nyertek aranyérmet, de ők is több ezüst és bronzéremmel járultak hozzá ahhoz, hogy az éremtáblázaton négy arany, öt ezüst és hat bronzéremmel az Újszászi VVSE végzett az élen.

 

Picasa

Fotó: Fehér János

 

Eredmények

Gyermekek

Fiú hármas (9): 1. Juhász Patrik, Kovács Márton, Németh Márk, Suki József (Újszászi VVSE), 2. Babos Roland, Simon Márk, Szabó Gergő (Pusztaszer PISZE SE), döntő: 8-11, 11-8, 11-2, 3. Becskereki László, Kökény Zoltán, Molnár Dániel, Molnár Gergő (Újszászi VVSE), 5. Dániel Márk, Tálas Gergő, Varga Károly, 7. Kanalas Antal, Kanalas Armandó, Pelsőczi László, 9. Bakos Dávid, Kenyeres Krisztián, Legényi Dániel.

Fiú egyéni (30): 1. Molnár Gergő (Újszászi VVSE), 2. Suki József (Újszászi VVSE), döntő: 10-12,13-11, 17-15, 3. Becskereki Lászó (Újszászi VVSE) és Tolnai Mihály (Nagykanizsa ZSE), 5. Varga Károly, 6. Juhász Patrik.

Leány hármas (6): 1. Babos Klaudia, Németh Barbara, Szeri Boglárka (Pusztaszer PISZE SE), 2. Ézsiás Fanni, Turza Beatrix, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), döntő: 11-5, 12-10, 3. Bálint Antónia, Golovics Alíz, Molnár Izabella (Nyárlőrinc), 4. Barta Karolina, Bagyinszki Renáta, Balogh Ramóna, 5. Ézsiás Zsófia, Diós Letícia, Lakatos Mercédesz, 6. Bakó Lili, Kovács Enikő, Rab Viktória.

Leány egyéni (22): 1. Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), 2. Turza Beatrix (Újszászi VVSE), döntő: 11-7, 8-11, 13-11, 3. Ézsiás Fanni (Újszászi VVSE) és Szigedi Hanna (Tápióbicske), 5. Ézsiás Zsófia, 6. Balogh Ramóna, 7. Vachal Krisztina.

Serdülők

Fiú hármas (5): 1. Csépány Erik, Kanalas Renátó, Kanálos II. Róbert (Újszászi VVSE), 2. Faragó Róbert, Kovács Gergő, Zele Richárd (Újszászi VVSE), döntő: 15-13, 9-11, 11-9, 3. Németh Mátyás, Pintér Adrián, Szabó Sándor (Pusztaszer PISZE SE).

Fiú egyéni (15): 1. Kanálos II. Róbert, 2. Kovács Gergő, döntő: 11-13, 11-8, 11-9, 3. Csépány Erik és Kanalas Renátó (mind Újszászi VVSE), 8. Zele Richárd.

Leány hármas (4): 1. Szabó Luca, Túri Adrienn, Varga Gabriella (Pusztaszer PISZE SE), 2. Balogh Eszter, Kunics Réka, Tukszár Zsófia (Nagykanizsa ZSE), döntő: 11-6, 11-9, 3. Molnár Bianka, Kenyeres Lívia, Kovács Evelin (Újszászi VVSE).

Leány egyéni (8): 1. Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE), 2. Lőrincz Bettina (Tápióbicske), döntő: 11-6, 11-2, 3. Szabó Luca (Pusztaszer PISZE SE) és Balogh Eszter (Nagykanizsa ZSE), 6. Molnár Bianka, 7. Kenyeres Lívia.

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 4 5 6 15
Pusztaszer PISZE SE 3 1 2 6
Nagykanizsa ZSE 1 1 2 4
Tápióbicske - 1 1 2
Nyárlőrinc - - 1 1

 

Országos gyermek és serdülő verseny
Nyárlőrinc, 2013. március 23.
5 egyesület, 74 versenyző
  Gyermekek  
  Fiú hármas (9)  
1. Juhász Patrik, Kovács Márton, Németh Márk, Suki József Újszászi VVSE
2. Babos Roland, Simon Márk, Szabó Gergő Pusztaszer PISZE SE
3. Becskereki László, Kökény Zoltán, Molnár Dániel, Molnár Gergő Újszászi VVSE
4. Resperger Mihály, Tolnai Gergely, Tolnai Mihály Nagykanizsa ZSE
5. Dániel Márk, Tálas Gergő, Varga Károly Újszászi VVSE
6. Jakhel Tamás, Tasi Csaba, Varga Dávid Nyárlőrinc
7. Kanalas Antal, Kanalas Armandó, Pelsőczi László Újszászi VVSE
8. Kecskés Bálint, Hatvanyi József, Magyari Kristóf Nyárlőrinc
9. Bakos Dávid, Kenyeres Krisztián, Legényi Dániel Újszászi VVSE
  Fiú egyéni (30)  
1. Molnár Gergő Újszászi VVSE
2. Suki József Újszászi VVSE
3. Becskereki László Újszászi VVSE
4. Tolnai Mihály Nagykanizsa ZSE
5. Varga Károly Újszászi VVSE
6. Juhász Patrik Újszászi VVSE
7. Tolnai Gergő Nagykanizsa ZSE
8. Simon Márk Pusztaszer PISZE SE
9. Resperger Mihály Nagykanizsa ZSE
10. Varga Dávid Nyárlőrinc
11. Magyari Norbert Nyárlőrinc
12. Kovács Márton Újszászi VVSE
13. Molnár Dániel Újszászi VVSE
14. Szabó Gergő Pusztaszer PISZE SE
15. Babos Roland Pusztaszer PISZE SE
16. Kökény Zoltán Újszászi VVSE
  Leány hármas (6)  
1. Babos Klaudia, Németh Barbara, Szeri Boglárka Pusztaszer PISZE SE
2. Ézsiás Fanni, Turza Beatrix, Vachal Krisztina Újszászi VVSE
3. Bálint Antónia, Golovics Alíz, Molnár Izabella Nyárlőrinc
4. Barta Karolina, Bagyinszki Renáta, Balogh Ramóna Újszászi VVSE
5. Ézsiás Zsófia, Diós Letícia, Lakatos Mercédesz Újszászi VVSE
6. Bakó Lili, Kovács Enikő, Rab Viktória Újszászi VVSE
  Leány egyéni (22)  
1. Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
2. Turza Beatrix Újszászi VVSE
3. Ézsiás Fanni Újszászi VVSE
4. Szigedi Hanna Tápióbicske
5. Ézsiás Zsófia Újszászi VVSE
6. Balogh Ramóna Újszászi VVSE
7. Vachal Krisztina Újszászi VVSE
8. Babos Klaudia Pusztaszer PISZE SE
9. Kovács Enikő Újszászi VVSE
10. Golovics Alíz Nyárlőrinc
11. Molnár Izabella Nyárlőrinc
12. Szeri Boglárka Pusztaszer PISZE SE
13. Kovács Evelin Újszászi VVSE
14. Diós Letícia Újszászi VVSE
15. Barta Karolina Újszászi VVSE
16. Rab Viktória Újszászi VVSE
  Serdülők  
  Fiú hármas (5)  
1. Csépány Erik, Kanalas Renátó, Kanálos II. Róbert Újszászi VVSE
2. Faragó Róbert, Kovács Gergő, Zele Richárd Újszászi VVSE
3. Németh Mátyás, Pintér Adrián, Szabó Sándor Pusztaszer PISZE SE
4. Gálfi József, Golovics Tamás, Trifont János Nyárlőrinc
5. Golovics Arnold, Magyari Norbert, Nagy Szabolcs Nyárlőrinc
  Fiú egyéni (15)  
1. Kanálos II. Róbert Újszászi VVSE
2. Kovács Gergő Újszászi VVSE
3. Csépány Erik Újszászi VVSE
4. Kanalas Renátó Újszászi VVSE
5. Gálfi József Nyárlőrinc
6. Németh Mátyás Pusztaszer PISZE SE
7. Bencsik Martin Nagykanizsa ZSE
8. Zele Richárd Újszászi VVSE
9. Trifont János Nyárlőrinc
10. Golovics Tamás Nyárlőrinc
11. Golovics Arnold Nyárlőrinc
12. Pintér Adrián Pusztaszer PISZE SE
13. Nagy Szabolcs Nyárlőrinc
14. Faragó Róbert Újszászi VVSE
15. Szabó Sándor Pusztaszer PISZE SE
  Leány hármas (4)  
1. Szabó Luca, Túri Adrienn, Varga Gabriella Pusztaszer PISZE SE
2. Balogh Eszter, Kunics Réka, Tukszár Zsófia Nagykanizsa ZSE
3. Molnár Bianka, Kenyeres Lívia, Kovács Evelin Újszászi VVSE
4. Lőrincz Bettina, Szigedi Barbara, Szigedi Hanna Tápióbicske
  Leány egyéni (8)  
1. Kunics Réka Nagykanizsa ZSE
2. Lőrincz Bettina Tápióbicske
3. Szabó Luca Pusztaszer PISZE SE
4.. Balogh Eszter Nagykanizsa ZSE
5. Varga Gabriella Pusztaszer PISZE SE
6. Molnár Bianka Újszászi VVSE
7. Kenyeres Lívia Újszászi VVSE
8. Túri Adrienn Pusztaszer PISZE SE

 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.