2013. március 7. Újszász

Március 7-én 11 iskola 95 versenyzője indult a Jász-Nagykun-Szolnok megyei V.-VI.-VII. korcsoportos lábtoll-labda diákolimpián. Új néven – Rózsa Imre Középiskola – neveztek az újszászi középiskolások. Az Újszászi Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola a múlt év október 26-tól alapító igazgatója nevét viseli. Legtöbb versenyzőt – 60 főt a Rózsa Imre Középiskola indította. Három arany, két ezüst és négy bronzéremmel ők voltak a legeredményesebbek. A mezőny nagyon kiegyenlített volt. Hét iskola nyert bajnoki címet, és mind a tizenegy iskola nyert érmet. Négyen nyertek csapatban és egyéniben is: Bérczes >Róbert, Harsányi Zoltán, Ráski Lajos és Tűri Alexandra.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

Az egyéni döntőkben látványos, fordulatos játékban dőlt el az aranyérmek sorsa.

Bérczes Róbert (Jendrassik Szolnok) – Kanálos Róbert (Vörösmarty Újszász) 18-20, 15-11, 15-13.

Ráski Lajos (Baross Szolnok) – Pető Tibor (Rózsa Újszász) 15-10, 15-11.

Tűri Alexandra (Vásárhelyi Szolnok) – Oszlányi Mercédesz (Vásárhelyi Szolnok) 15-7, 13-15, 15-7.

Gulyás Adrienn (Verseghy Szolnok) – Tóth Virág (Széchenyi Szolnok) 12-15, 15-11, 15-4.

 

Egyesület arany ezüst bronz összesen
Rózsa Imre Középiskola Újszász 3 2 4 9
Baross Gábor Tagintézmény 2 - 1 3
Vásárhelyi Pál tagintézmény 2 1 - 3
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász 1 1 1 3
Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok 1 1 - 2
Műszaki Szakközépiskola Szolnok 1 1 - 2
Jendrassik György Tagintézmény Szolnok 1 - 1 2
Pálfy János Tagintézmény - 2 1 3
Széchenyi István Gimnázium Szolnok - 1 - 1
Varga Katalin Gimnázium Szolnok - - 2 2
Építészeti Tagintézmény Szolnok - - 1 1

 

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diákolimpia
V.-VI-VII. korcsoport
Újszász, 2013. március 7.
11 iskola, 95 versenyző
  V. korcsoport  
  Fiú hármas (6)  
1. Kanálos Róbert, Raffael Csaba, Szarvák Zsolt, Zsákai Milán Vörösmarty Ált. Isk. Újszász
2. Ágotai Olivér, Bábosik Ádám, Farkas Martin, Fekete Sándor Pálfy János SZKI Szolnok
3. Molnár Kristóf, Pető Kristóf, Vígh László Varga Katalin Gimn. Szolnok
4. Jakab Antal, Kanálos Martin, Vidák Márk Rózsa Imre Középisk. Újszász
5. Becskereki Nikolett, Tick Tibor, Tóth Gábor Rózsa Imre Középisk. Újszász
6. Balogh Dávid, Tóth Viktor, Vágó Ádám Rózsa Imre Középisk. Újszász
  Fiú egyéni (15)  
1. Bérczes Róbert Jendrassik SZKI Szolnok
2. Kanálos Róbert Vörösmarty Ált. Isk. Újszász
3. Raffael Csaba Vörösmarty Ált. Isk. Újszász
3. Molnár Kristóf Varga Katalin Gimn. Szolnok
5. Ágotai Olivér Pálfy János SZKI Szolnok
6. Bábosik Ádám Pálfy János SZKI Szolnok
7. Zsákai Milán Vörösmarty Ált. Isk. Újszász
8. Farkas Martin Pálfy János SZKI Szolnok
9. Szarvák Krisztián Baross Gábor SZKI Szolnok
10. Fekete Sándor Pálfy János SZKI Szolnok
11. Szabó Péter Rózsa Imre Középisk. Újszász
12. Vidák László Rózsa Imre Középisk. Újszász
13 Kökény Zsolt Rózsa Imre Középisk. Újszász
14. Szarvák Zsolt Vörösmarty Ált. Isk. Újszász
15. Piti Dávid Vörösmarty Ált. Isk. Újszász
  Leány hármas (2)  
1. Becskereki Nikolett, Fülöp Áldáska, Hornyák Erzsébet Rózsa Imre Középisk. Újszász
2. Fehér Valéria, Márkus Cintia, Tóth Luca Pálfy János SZKI Szolnok
  Leány egyéni (4)  
1. Tűri Alexandra Vásárhelyi Pál SZKI Szolnok
2. Oszlányi Mercédesz Vásrhelyi Pál SZKI Szolnok
3. Fülöp Áldáska Rózsa Imre Középisk. Újszász
3. Fehér Valéria Pálfy János SZKI Szolnok
  VI. korcsoport  
  Fiú hármas (10)  
1. Kanálos Júlió, Pető Tibor, Szabó Péter Rózsa Imre Középisk. Újszász
2. Bábosik Ferenc, Nagy László, Szakali Dávid, Tóth István Műszaki SZKI Szolnok
3. Elek Sándor, Juhász Gábor, Szarvák Krisztián Baross Gábor SZKI Szolnok
4. Kiss Márton, Miklósy Péter, Tóth Virág Széchenyi Gimn. Szolnok
5. Bakos István, Halász Dániel, Fekete Tamás, Fodor Gergely, Vasas Ádám Rózsa Imre Középisk. Újszász
6. Jakab Szabolcs, Juhász Tamás, Kovács Zsolt Richárd, Rékasi Sándor, Vincze Sándor Rózsa Imre Középisk. Újszász
7. Hájas Levente, Molnár András, Pető Dániel, Varga Martin Rózsa Imre Középisk. Újszász
8. Kökény Zsolt, Lengyel Gábor, Nyíri Ádám, Tákos Ádám Rózsa Imre Középisk. Újszász
9. Dani Nándor, Karczagi Krisztián, Vincze Miklós, Terenyi Tibor Rózsa Imre Középisk. Újszász
10. Kolozsvári Richárd, Pál Krisztián, Varga Ádám Rózsa Imre Középisk. Újszász
  Fiú egyéni (8)  
1. Ráski Lajos Baross Gábor SZKI Szolnok
2. Pető Tibor Rózsa Imre Középisk. Újszász
3. Nagy László Jendrassik SZKI Szolnok
3. Kanalas Dániel Építészeti, Faipari Szolnok
5. Fodor Gergely Rózsa Imre Középisk. Újszász
6. Tóth István Baross Gábor SZKI Szolnok
7. Kanálos Júlió Rózsa Imre Középisk. Újszász
8. Bábosik Ferenc Baross Gábor SZKI Szolnok
  Leány hármas (3)  
1. Dobozi Boglárka, Mucza Szilvia, Oszlányi Mercédesz, Tűri Alexandra Vásárhelyi SZKI Szolnok
2. Balla Fruzsina, Gulyás Adrienn, Tóth Anna Verseghy Gimn. Szolnok
3. Bata Krisztina, Kaszonyi Viktória, Samu Kitti, Virág Virgínia Rózsa Imre Középisk. Újszász
  Leány egyéni (3)  
1. Gulyás Adrienn Verseghy Gimn. Szolnok
2. Tóth Virág Széchenyi Gimn. Szolnok
3. Kaszonyi Viktória Rózsa Imre Középisk. Újszász
  VII. korcsoport  
  Fiú hármas (6)  
1. Bérczes Róbert, Harsányi Zoltán, Ráski Lajos Műszaki SZKI Szolnok
2. Ézsiás Kitti, Jordán László, Köböl Áron, Seres Martin Rózsa Imre Középisk. Újszász
3. Fehér Ádám, Papp Roland, Timkó Richárd Rózsa Imre Középisk. Újszász
4. Juhász Gergő, Kanálos Gábor, Papp József Rózsa Imre Középisk. Újszász
5. Katona Tamás, Klabacsek Tamás, Vágó Péter Rózsa Imre Középisk. Újszász
6. Földi László, Molnár Tamás, Papp József Rózsa Imre Középisk. Újszász
  Fiú egyéni (1)  
1. Harsányi Zoltán Baross Gábor SZKI Szolnok
  Leány egyéni (1)  
1. Ézsiás Kitti Rózsa Imre Középisk. Újszász

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.