2012. október 17. Szolnok 

Október 17-én Egészségnapot rendezett a szolnoki Belvárosi Általános Iskola. Az egészséges életmódot népszerűsítő programok között különböző sportbemutatók is helyet kaptak. A lábtoll-labdázást Fehér János vezetésével az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola gyermek és diákolimpiai bajnok versenyzői – Csák Vivien, Csépány Erik, Farkas Lilla, Kanalas Renátó, Kanálos II. Róbert, Kovács Márton, Molnár Dániel, Molnár Gergő – mutatták meg a nagy létszámú közönségnek. A különféle rúgások és labdaérintések után minden játékos bemutatta kedvenc trükkös rúgását, vagy labdamegállítását, majd a körjátékok és a háló feletti játékok következtek. A közönség alig várta, hogy labdába rúghasson. Húsz labda volt forgalomban, de így is sorba kellett állni egy-egy rúgásért.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

A tanulók között volt két ismerős, akik már korábban is találkoztak a lábtoll-labdázással. A hatodik osztályos Lakatos Daniella szüleitől tanult néhány dolgot. Édesapja, Lakatos Zoltán 1993-ban az első magyarországi versenyen győztes újszászi csapat tagja volt, kétszer nyert országos bajnokságot hármasban és egyszer egyéniben, férfi hármasban kétszeres Hungarian Open győztes. Édesanyja, Nagy Diána is jó lábtoll-labdázó volt a szolnoki Széchenyi DSE, majd később az Újszászi VVSE színeiben. A közönség játék során Daniella is ügyesen rúgta a labdát. A másik ismerős kislány a másodikos Magyar Anna Viktória volt, aki szüleivel már többször szurkolt a Hungarian Openen, és az ott kapott labdával gyakorolta otthon a rúgásokat. Most is többször sikeresen átrúgta a háló felett a labdát.

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.