2012. szeptember 21. Budapest

Szeptember 21-én ragyogó napsütésben kezdődött az ötödik születésnapját ünneplő, tizenegyedik alkalommal megrendezett Budapesti Nagy Sportágválasztó és a II. Budapesti Nagy Hangszerválasztó. A remek időben oktatási intézmények csoportjai özönlöttek a helyszínre. A hivatalos megnyitón London olimpiai bajnokai – Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Kökény Roland, Dombi Rudolf – is részt vettek, akiket hatalmas gyermeksereg várt autogramjukra vadászva. A születésnapi tortát Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó vágta fel. Az első nap 7000-ren látogattak ki a Merkapt Maraton Sportközpontba. A látogatók 87 sportágat próbálhattak ki, ebből kettőt, a lábtoll-labdát és a sepaktakrawt az Újszászi VVSE lábtoll-labdázói közreműködésével. Fehér János vezetésével Becskereki László, Csák Vivien, Hornyák Erzsébet, Kanálos Júlió, Kanálos II. Róbert, Kovács Gergő, Molnár Gergő, Seres Zsolt, Varga Károly állták az egész napos rohamot. Bemutatták az érdeklődőknek a lábtoll-labdázást és a szepatakázást, és háló felett játszottak is velük. Nagy lelkesen rúgták a labdát a tahitótfalui Pollack Mihály Általános és Zeneiskola tanulói. A lányok Szűcs Kata tanárnő vezetésével a pályán, a fiúk pedig a pálya mellett körben állva játszottak. Sokáig a pályán voltak a kartali Könyves Kálmán Általános Iskola tanulói is.

Bartos Előd Erdélyből, Csíkszeredáról érkezett. Több sportággal is foglalkozik. Korábbi footbagezése eredményeként ügyesen bánik a lábtoll-labdával is. Tervei között szerepel a lábtoll-labdázás romániai elterjesztése.

Amikor egy kis szabadidejük volt az újszásziaknak, számos sportágat kipróbáltak. A téli sportok és küzdősportok tetszettek nekik a legjobban. Kipróbálták a sí szimulátort. A négy évszak műanyag korcsolyapályáról alig lehetett lehívni őket. Az aikido, a judo, a nanbudo és a kempo fogásokat hazafelé a vonaton is gyakorolták.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.