Mind a négy versenyszámban magyar győzelem született Újszászon, a 17. Lábtoll-labda Hungarian Openen. Európa legnagyobb versenyén nyolc ország 250 versenyzője indult. Mile Alexandra és Tóth Gábor Eb-győzelme után négy nappal a legrangosabb klubtornát is megtudta nyerni.

A torna két nappal a szlovákiai, királyhelmeci Európa-bajnokság lezárulta után kezdődött, szinte a teljes Eb-mezőny részvételével. A friss Európa-bajnokok közül azonban nem sikerült mindenkinek a duplázás. A csapatban győztes, ezúttal újszászi klubszínekben versenyző Tóth Gábor, Herczeg Gábor, Becskereki Sándor hármas az elődöntőben három játszmában kikapott a Nagykanizsa ZSE-től, majd végül a harmadik helyet szerezte meg. A másik ágon a Borjád SE verekedte be magát a döntőbe, a második számú újszászi egységet legyőzve.

A döntő kiegyenlített küzdelmet hozott, az első játszmát minimális, kétpontos különbséggel hozta Borjád, a másodikat a magabiztosabbá váló Nagykanizsa húzta be 21-16-ra. A harmadik döntő játszmában is fej-fej mellett haladt a két csapat, végül a borjádi csapat izgalmas végjátékban 22-20-ra nyerte a szettet, és ezzel a döntőt is.

A női csapatversenyben házidöntő alakult ki, az Eb-győztes egység (Ágoston Rebeka, Ézsiás Kitt, Joó Anett, Makai Gréta) mellett a ranglista második újszászi csapat (Henneböle Nóra, Varga Rita, Vágó Henriett) csapat jutott be. Utóbbi csapat kezdett jobban, elvitték az első szettet, és úgy tűnt, a másodikat is megnyerik. A 19-16-os vezetés azonban kevésnek bizonyult, Makaiék fordítani tudtak, játszmagyőzelemmel egyenlítettek. A harmadik játszmára azonban nem tudták tartani a lendületüket, és Vargáék nagy különbséggel nyertek.

Ami csapatban egyik friss Európa-bajnoknak sem sikerült, az összejött egyéniben. Mind a férfiaknál, mind a nőknél dupláztak az Eb-győztesek.

Mile Alexandra az elődöntőt simán vette, az újszászi Vágó Henriettet nagy fölénnyel verte mind a két szettben (21-12, 21-9). A másik ágról az elmúlt két Hungarian Open egyéni bajnoka, a német Sarah Walter jutott a döntőbe. Nagyot kellett küzdeni érte, mert a borjádi Farkas Martina az első szettet nagy különbséggel, 21-9-re megnyerte. A másodikra összeszedte magát Walter és 21-16-ra győzött. A döntő játszmában pedig megszerezte a minimális kétpontos előnyt. (21-19).

A döntőben is szoros volt az első szett, a jobban koncentráló Mile 21-18-ra nyert, a sérüléssel versenyző Walter nem tudott megújulni a második játszmára, így Mile magabiztosan nyert. (21-15).

A férfiaknál már az elődöntőben találkozott, az Eb első és második helyezettje, az eredmény azonban változatlan maradt. Tóth Gábor, ha nem is akkora különbséggel, de búcsúztatta a német David Zentarrát (21-13, 21-19.) A másik döntős, Herczeg Gábor nagyobbat küzdött a borjádi Kleics Dáviddal, az első szettet elbukta, a másodikat kis különbséggel nyerte, míg a harmadikat már fölényesen húzta be az elődöntőben.

Herczeg a döntőben is gyengén kezdett, Tóth 21-10-re verte. A második játszma közepéig egyértelműen ő irányította a játékot. Herczeg azonban feljavult, sorra ütötte be a pontokat. A végjátékra utolérte Tóthot, a harmadik szettet azonban nem sikerült kiharcolnia, 23-21-re veszített.

Tóth kilencedjére, Mile másodjára lett egyéniben Hungarian Open-győztes.

 

Eredmények, 17. Hungarian Open:

Férfi csapat:

  1. Borjád SE (Himmer János, Kleics Dávid, Pop Valentin, Wágner Gábor)
  2. Nagykanizsa ZSE
  3. Újszász VVSE I.

Női csapat:

  1. Újszászi VVSE II. (Henneböle Nóra, Varga Rita, Vágó Henriett)
  2. Újszász VVSE I.
  3. Királyhelmec (Szlovákia)

Férfi egyéni:

  1. Tóth Gábor (Újszászi VVSE)
  2. Herczeg Gábor
  3. David Zentarra (német, FFC Hagen)
    Kleics Dávid (Borjád SE)

Női egyéni:

  1. Mile Alexandra (Cserszegtomaj SE)
  2. Sarah Walter (német, FFC Hagen)
  3. Vágó Henriett (Újszászi VVSE)
    Farkas Martina (Borjád SE)

Forrás: Index.hu

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.