2012. június 30. Bécs (Ausztria)

Június 30-án Bécsben a Tennis Point Vienna – ott ahol az osztrák tenisz válogatott a Davis Kupa mérkőzéseit játssza, ahol a folyosói fényképek tanúsága szerint olyan nagy teniszezők, mint Boris Becker, Guastavo Kuerten és Pete Sampras is mérkőzött – tollaslabda termének hat pályán rendezte Michael Holzapfel, az osztrák New Shuttlecock Generation vezetője a 2. Austrian Opent. A jelképes pénzdíjas tornán – az első 50, a második 30, a harmadik 20 eurót kapott – az előző évhez hasonlóan most is párost játszottak az öt országból (Ausztria, Franciaország, Magyarország, Németország, Norvégia) érkezett versenyzők. A kategóriákat azonban összevonták és mindenki (a nők is) férfi párosban versenyzett. Az induló tizenkét párost két hatos csoportba sorsolták, majd a csoportok azonos helyezettjei helyosztókat játszottak. A Magyarországot képviselő újszásziak jól kezdtek. A Herczeg Gábor, Tóth Gábor és a Becskereki Sándor, Szűcs Gergely párosok öt-öt győzelemmel jutottak a döntőbe. Négy győzelemmel játszhatott a harmadik helyért az Ézsiás Kitti, Makai Gréta duó. Három győzelemmel lett csoport harmadik a Bábosik Ferenc, Fehér János kettős. A másik csoportban szintén három győzelme volt a Szabó Nóra, Vágó Henriett párosnak, akik hármas körbeverés után kedvezőtlen játszma különbségük miatt a dobogós helyezés helyett csak a hetedik helyért mérkőzhettek.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János és Alexandre Mariottini

 

3. helyért: Alexandre Mariottini (francia), Sven Henneböle (német) – Ézsiás Kitti, Makai Gréta (Újszászi VVSE) 15-11, 15-10

5. helyért: Mathieu Dubost, Trung (francia) – Bábosik Ferenc, Fehér János 15-11, 15-8

7. helyért: Szabó Nóra, Vágó Henriett – Pierre-Alain Dufait (francia), Nicolas Lemmer (norvég) 15-12, 15-7

A helyosztók után a döntőt az NSG székhelyén Mönchhofban játszották.

Herczeg Gábor, Tóth Gábor – Becskereki Sándor, Szűcs Gergely 18-21, 21-11, 21-16

Becskerekiék kezdtek lendületesebben, de utána magára talált a magyar ranglistát vezető páros, és megismételte tavalyi győzelmét. Talán egyszer a fényképük felkerül a nagy teniszezők fotói mellé.

A selejtezők eredményei

 

„A” csoport
Sorszám / Név 1 3 5 7 9 11 Eredmény Helyezés
1 Herczeg Gábor - Tóth Gábor * 21-18
21-11
21-10
21-9
21-9
21-8
21-14
21-7
21-12
21-10
5 gy.
10-0
210-108
1.
3 Alexandre Mariottini - Sven Henneböle 18-21
11-21
* 21-18
21-15
21-13
16-21
19-21
21-9
21-17
21-8
21-8
3 gy.
7-4
211-172
2.
5 Szabó Nóra - Vágó Henriett 10-21
9-21
18-21
15-21
* 21-14
16-21
21-15
21-15
19-21
21-16
21-11
21-18
3 gy.
6-6
213-215
4.
7 Mathieu Dubost - Trung 9-21
8-21
13-21
21-16
21-19
14-21
21-16
15-21
* 15-21
21-12
21-11
21-2
21-6
3 gy.
7-6
221-208
3.
9 Michael Holzapfel - Johannes Gross 14-21
7-21
9-21
17-21
15-21
21-19
16-21
21-15
12-21
11-21
* 21-15
21-17
1 gy.
4-8
185-234
5.
11 Julia Gröller – Eva Trunner 12-21
10-21
8-21
8-21
11-21
18-21
2-21
6-21
15-21
17-21
* 0 gy.
0-10
107-210
6.

 

„B” csoport
Sorszám / Név 2 4 6 8 10 12 Eredmény Helyezés
2 Becskereki S. - Szűcs Gergely * 22-20
21-9
21-16
21-17
21-13
21-12
21-12
21-8
21-14
21-9
5 gy.
10-0
211-130
1.
4 Bábosik Ferenc - Fehér János 20-22
9-21
* 25-23
15-21
19-21
22-24
21-17
21-13
21-7
21-8
21-5
21-8
3 gy.
7-5
236-190
3
6 Ézsiás Kitti - Makai Gréta 16-21
17-21
23-25
21-15
21-19
* 21-15
21-15
21-7
21-9
21-12
21-9
4 gy.
8-3
224-168
2.
8 Pierre-Alain Dufait - Nicolas Lemmer 13-21
12-21
24-22
17-21
13-21
15-21
15-21
* 21-10
21-19
21-14
21-13
2 gy.
5-6
193-204
4.
10 Martin Holzapfel - Maxi Koch 12-21
8-21
7-21
8-21
7-21
9-21
10-21
19-21
* 21-15
21-16
1 gy.
2-8
122-199
5.
12 Dany Doan - Nico Gröller 14-21
9-21
5-21
8-21
12-21
9-21
14-21
13-21
15-21
16-21
* 0 gy.
0-10
115-210
6.

 

2. Austrian Open
Wien, 2012. június 30.
5 ország, 24 versenyző
  Férfi páros (12)  
1. Herczeg Gábor, Tóth Gábor Újszászi VVSE (Hungary)
2. Becskereki Sándor, Szűcs Gergely Újszászi VVSE (Hungary)
3. Alexandre Mariottini (FRA), Sven Henneböle (GER) Marseille, TV Lipperode
4. Ézsiás Kitti, Makai Gréta Újszászi VVSE (Hungary)
5. Matheiu Dubost (FRA), Trung (FRA) Paris (France)
6. Bábosik Ferenc, Fehér János Újszászi VVSE (Hungary)
7. Szabó Nóra, Vágó Henriett Újszászi VVSE (Hungary)
8. Pierre-Alaon Dufait (FRA), Nicolas Lemmer (NOR) Paris (France)
9. Johannes Gross, Michael Holzapfel NSG (Austria)
10. Martin Holzapfel, Maximilian Koch NSG (Austria)
11. Dany Doan (FRA), Nico Gröller (AUT) Paris, NSG
12. Julia Gröller, Eva Trunner NSG (Austria)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.