A hagyományoknak megfelelően, június 16-án Újszászon rendezték a 13. Páros Országos Bajnokságot, amelyen hat egyesület 62 versenyzője vett részt. Legeredményesebben a házigazdák szerepeltek, mindhárom bajnoki címet elhódították, és még négy bronzérmet is begyűjtöttek. A bajnokok az aranyérmek és a serlegek mellé a válogatottságot is elnyerték. A férfiaknál a Herczeg Gábor, Tóth Gábor duó két pont előnnyel vágott neki az utolsó fordulónak. Az előzetes számolgatások szerint már a döntőbe jutás is elég lett volna nekik a ranglista elsőséghez, az elődöntő azonban alaposan feladta nekik a leckét. Nagy küzdelemben jutottak túl a Hartai Attila, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE) pároson (15-21, 21-13, 27-25). A döntőben már felszabadult játékkal, könnyen nyertek az első fordulót elrontó, a bajnoki címet védő Himmer János és Kleics Dávid borjádi riválisaik ellen. Harmadik helyével jó eredményt ért el a még ifjúsági korú Harsányi Zoltán, Tóth Gergő páros.

Két forduló után a nőknél Farkas Martina és Merk Gréta (Borjád SE) vezette a ranglistát egy pont előnnyel az Ézsiás Kitti, Makai Gréta, és két pont előnnyel a Szabó Nóra, Varga Rita újszászi kettősök előtt. A válogatottsághoz bajnokságot kellett nyerni. Ez – a bajnoki címüket megvédve – a nagyon motiváltan játszó Ézsiás Kitti, Makai Gréta párosnak sikerült. Pontszámban beérték a borjádiakat, és jobb helyezési számukkal ők lettek a válogatottak.

Új bajnokot avattak a vegyes párosban. A jól ütő Herczeg Gábor és a férfi leütéseket jól szedő Ézsiás Kitti jól együttműködve dupláztak, és az egynemű bajnoki címük mellé vegyesben is aranyérmesek lettek.

A vegyes párosban nem volt válogató. A válogatottságot megszerzett férfi és női játékosok egyesületi kötöttség nélkül alkothatnak vegyes párokat, és július 15-ig válogatót játszhatnak az EB indulásért.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János, ifj. Fehér János és Fehér Judit

 

Eredmények

Férfi páros (20): Bajnok: Herczeg Gábor, Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 2. Himmer János, Kleics Dávid (Borjád SE), döntő: 21-18, 21-15, 3. Hartai Attila, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE) és Harsányi Zoltán, Tóth Gergő (Újszászi VVSE).

Elődöntők:

Herczeg, Tóth – Hartai Takács 15-21, 21-13, 27-25
Himmer, Kleics – Harsányi, Tóth 21-11, 19-21, 21-13

További újszászi eredmények: 6. Kurdi Gábor, Tóth Roland, 8. Becskereki Sándor, Szűcs Gergely, 10. Bábosik Ferenc, Pető Tibor, 13. Kanálos Róbert, Raffael Csaba, 14. Kanálos Júlió, Tóth István, 15. Ifj. Fehér János, Ráski Lajos, 16. Joó Richárd, Sven Henneböle, 17. Csépány Erik, Kanálos II. Róbert, 19. Kanalas Renátó, Kovács Gergő, 20. Fehér János, Suki József.

Női páros (10): Bajnok: Ézsiás Kitti, Makai Gréta (Újszászi VVSE), 2. dr. Farkas Martina, Merk Gréta (Borjád SE), döntő: 21-8, 21-17, 3 Szabó Nóra, Varga Rita (Újszászi VVSE) és Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina (Újszászi VVSE)

Elődöntők:

Ézsiás, Makai – Szabó, Varga 21-17, 23-21
Dr. Farkas, Merk – Gulyás, Kurdi 21-16, 9-21, 21-15

További újszászi eredmények: 5. Joó Anett, Vágó Henriett, 8. Tóth Virág, Varga Frida.

Vegyes páros (19): Bajnok: Herczeg Gábor, Ézsiás Kitti, 2. Kleics Dávid, dr. Farkas Martina (Borjád SE), döntő: 21-18, 21-15, 3. Himmer János, Merk Gréta (Borjád SE) és Tóth Gábor, Makai Gréta (Újszászi VVSE)

Elődöntők:

Herczeg, Ézsiás – Himmer, Merk 21-8, 21-15
Kleics, dr. Farkas – Tóth, Makai 21-18, 21-19

További újszászi eredmények: 7. Becskereki Sándor, Becskereki Nikolett, 8. Harsányi Zoltán, Tóth Virág.

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 3 - 4 7
Borjád SE - 3 1 4
Nagykanizsa ZSE - - 1 1

 

13. Páros Országos Bajnokság
6 egyesület, 62 versenyző
  Férfi páros (20)  
1. Herczeg Gábor, Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Himmer János, Kleics Dávid Borjád SE
3. Hartai Attila, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
4. Harsányi Zoltán, Tóth Gergő Újszászi VVSE
5. Arany Bálint, Huszár Emil Nagykanizsa ZSE
6. Kurdi Gábor, Tóth Roland Újszászi VVSE
7. Lukács Benedek, Lukács Márton Nagykanizsa ZSE
8. Becskereki Sándor, Szűcs Gergely Újszászi VVSE
9. Farkas Balázs, Kovács Patrick Nagykanizsa ZSE
10. Bábosik Ferenc, Pető Tibor Újszászi VVSE
11. Kondás Ádám, Szebasztian Költő Királyhelmec
12. Dékány Dávid, Fehér Zsolt Pusztaszer PISZE SE
13. Kanálos Róbert, Raffael Csaba Újszászi VVSE
14. Kanálos Júlió, Tóth István Újszászi VVSE
15. Ifj. Fehér János, Ráski Lajos Újszászi VVSE
16. Joó Richárd, Sven Henneböle Újszászi VVSE
17. Csépány Erik, Kanálos II. Róbert Újszászi VVSE
18. Gyapjas Adrienn, Terecskei Róbert Pusztaszer PISZE SE
19. Kanalas Renátó, Kovács Gergő Újszászi VVSE
20. Fehér János, Suki József Újszászi VVSE
  Női páros (10)  
1. Ézsiás Kitti, Makai Gréta Újszászi VVSE
2. Dr. Farkas Martina, Merk Gréta Borjád SE
3. Szabó Nóra, Varga Rita Újszászi VVSE
4. Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina Újszászi VVSE
5. Joó Anett, Vágó Henriett Újszászi VVSE
6. Pál Dorina, Udvari Boglárka Cserszegtomaj SK
7. Kunics Réka, Morvai Noémi Nagykanizsa ZSE
8. Tóth Virág, Varga Frida Újszászi VVSE
9. Gyapjas Adrienn, Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE
10. Szekeres Barbara, Tüske Boglárka Nagykanizsa ZSE
  Vegyes páros (19)  
1. Herczeg Gábor, Ézsiás Kitti Újszászi VVSE
2. Kleics Dávid, dr. Farkas Martina Borjád SE
3. Himmer János, Merk Gréta Borjád SE
4. Tóth Gábor, Makai Gréta Újszászi VVSE
5. Farkas Balázs, Mile Alexandra Nagykanizsa ZSE, Cserszegtomaj SK
6. Hartai Attila, Kunics Réka Nagykanizsa ZSE
7. Becskereki Sándor, Becskereki Nikolett Újszászi VVSE
8. Harsányi Zoltán, Tóth Virág Újszászi VVSE
9. Arany Bálint, Morvai Noémi Nagykanizsa ZSE
10. Huszár Emil, Tüske Boglárka Nagykanizsa ZSE
11. Kondás Ádám, Pál Dorina Királyhelmec, Cserszegtomaj SK
12. Tóth Roland, Varga Frida Újszászi VVSE
13. Fehér Zsolt, Udvari Boglárka Pusztaszer PISZE SE, Cserszegtomaj SK
14. Dékány Dávid, Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE
15. Tóth Gergő, Gulyás Adrienn Újszászi VVSE
16. Bábosik Ferenc, Fülöp Áldáska Újszászi VVSE
17. Joó Richárd, Vágó Henriett Újszászi VVSE
18. Terecskei Róbert, Gyapjas Adrienn Pusztaszer PISZE SE
19. Kovács Patrick, Szekeres Barbara Nagykanizsa ZSE

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.