A Coop üzletlánc, amely 1996 óta a Magyar Olimpiai Csapat arany fokozatú támogatója, ismét elindította már hagyománynak számító szurkolói mozgalmát, amely az ország valamennyi településére eljuthat az idén is. A Coop az athéni és pekingi olimpiát követően, a MOB-bal együttműködve immár harmadik alkalommal indítja útjára a „Küldjünk egy közös hajrát” olimpiai szurkolói mozgalmat. A rendezvénysorozat keretében, május 2. és június 15. között az ország szinte összes településén, mintegy 3000 boltban kihelyezett szalagokra írhatják a vásárlók és a dolgozók a londoni olimpiára utazó magyar sportolókat lelkesítő jókívánságaikat.

Május 2-án Szolnokon rendezték a COOP olimpiai roadshow 2012 nyitó rendezvényét, amelyet még tizenhét követ ország szerte. A Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó, Kis Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó és Farkas Ágnes olimpiai ezüstérmes kézilabdázó részvételével rendezett hivatalos megnyitó előtt sportbemutatók szórakoztatták a közönséget. Aerobik, karate, mediball, kötélugró, röplabda és lábtoll-labda csoportok követték egymást. A lábtoll-labdát Herczeg Gábor, Köböl Áron és Tóth Gábor, az Újszászi VVSE válogatott versenyzői mutatták be, akik kínai zenére a lábtoll-labdázás különféle rúgásait és labdaérintéseit mutatják be.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.