Jól sikerült az újszászi lábtoll-labdázók téli felkészülése. A sok futás és szökdelés három első, három második és két harmadik helyet eredményezett az idénynyitó ranglista és válogató versenyen. Az augusztusi Európa-bajnokságra kiírt válogató sorozaton győzelmével a Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Tóth Gábor hármas, az Ágoston Rebeka, Eperjessy Zsófia, Ézsiás Kitti, Makai Gréta, Joó Anett összeállítású női csapat és Tóth Gábor egyéniben kedvező helyzetben várja a folytatást.

 

Képtár | Picasa

Fotó: ifj. Fehér János

 

Az elmúlt 15 évben mindig Jánoshidán kezdték az évet a lábtoll-labdázók. Ez a szép sorozat a jánoshidai sportcsarnok felújításának elhúzódása miatt megszakadt. Újszász vette át a házigazda szerepet. Február 25-én hat hazai egyesület – Borjád SE, Cserszegtomaj SK, Nagykanizsa ZSE, Pusztaszer PISZE SE, Szepetnek SE, Újszászi VVSE – és az augusztusban Európa-bajnokságot rendező szlovákiai Királyhelmec TJS képviseletében 101 versenyző várta türelmetlenül, hogy a háromhónapos versenyszünet után újra pályára léphessen. A résztvevők hármasban és egyéniben mérkőztek.

Férfi hármasban 22 csapat nevezett. A legjobb négybe az esélyesek jutottak. Az elődöntőben már volt meglepetés. Az ifjúsági játékosokból álló újszászi csikócsapat – Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Köböl Áron, Tóth Gergő – jó játékkal 15-21, 21-14, 21-18-ra legyőzte az esélyesebb nagykanizsaiakat. A másik ágon a ranglista vezető újszásziak – Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Tóth Gábor – nagyon tartottak a borjádiaktól. Az első játszmában ez látszott is a játékukon. 14-ig 3-4 ponttal a borjádiak vezettek. Ekkor egyenlítettek az újszásziak, majd 21-16-ra nyerték az első szettet. A második játszma, felszabadult játékkal 21-9-es győzelmet hozott. A két újszászi csapat döntőjében a rutinosabb Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Tóth Gábor trió nyert. (21-16, 21-19).

Női hármasban szerényebb mezőny, mindössze hét csapat indult. A ranglista első borjádiak távollétében az első helyért Újszász – Cserszegtomaj párharc volt várható. A nagy harc azonban elmaradt. Az újszásziak energikusan játszó Ágoston Rebeka, Eperjessy Zsófia, Ézsiás Kitti, Makai Gréta, Joó Anett összeállítású csapata az elődöntőben a Mile Alexandra, Pál Dorina, Sillinger Zsanett, Széles Kitti összeállításban játszó cserszegtomajiakat 21-18, 21-17-re, majd a döntőben a Szabó Nóra, Varga Rita, Vágó Henriett összeállítású, a döntőbe jutásért a királyhelmecieket verő újszászi hármast győzte le 21-18, 21-13-ra.

A női egyénizők még szombaton éjszaka elkezdték a játékot. A selejtezők során két fiatal versenyző, a még gyermek korcsoportú Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE) és a serdülő Bagos Viktória (Királyhelmec) okozott győzelmével edzőjének kellemes, idősebb ellenfelének kellemetlen meglepetést. Másnap is jól játszottak. Mindketten érmesek lettek. A első helyet a 2010-es Európa-bajnok Mile Alexandra szerezte meg a döntőre elfáradt Ézsiás Kitti (Újszászi VVSE) előtt. (21-10, 21-13)

A férfi egyéniben a hármast nyerő újszászi csapat tagjai és Kleics Dávid (Borjád SE) jutott. A döntőért Kleics Herczeg Gábor ellen nyert 21-10, 21-17-re, Tóth Gábor pedig az egyre jobb formába lendülő Becskereki Sándort győzte le az első játszmában 18-20-ról 24-22-re, a másodikban 21-11-re. A fináléban szoros első játszma után a másodikban könnyen nyert Tóth Gábor. (21-19, 21-13)

 

Eredmények:

Férfi hármas (22): 1. Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 2. Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Köböl Áron, Tóth Gergő (Újszászi VVSE), döntő: 21-16, 21-19, 3. Himmer János, Kleics Dávid, Pop Valentin (Borjád SE), 4. Huszár Emil, Lukács Benedek, Lukács Márton, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE), kisdöntő: 10-15, 15-12, 15-10. További újszászi eredmények: 5. ifj. Fehér János, Sven Henneböle, Kurdi Gábor, Tóth Roland, 6. Bogár László, Kézér Zsolt, Szűcs Gergely, 10. Fehér János, Kaizer Ákos, Molnár Gergő, Ráski Lajos, 11. Bábosik Ferenc, Kanálos Júlió, Pető Tibor, Tóth István, 16. Kanálos Dániel, Kanálos Róbert, Raffael Csaba, 18. Bábosik Ádám, Bérczes Róbert, Zsákai Milán, 19. Duka Olivér, Farkas Martin, Molnár Kristóf.

Férfi egyéni (46): 1. Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 2. Kleics Dávid (Borjád SE), döntő. 21-19, 21-13, 3. Becskereki Sándor (Újszászi VVSE) és Herczeg Gábor (Újszászi VVSE). 5. Kurdi Gábor, 6. Köböl Áron, 8. Harsányi Zoltán.

Női hármas (7): 1. Ágoston Rebeka, Eperjessy Zsófia, Ézsiás Kitti, Makai Gréta, Joó Anett (Újszászi VVSE), 2. Szabó Nóra, Varga Rita, Vágó Henriett (Újszászi VVSE), döntő: 21-18, 21-13, 3. Mile Alexandra, Pál Dorina, Sillinger Zsanett, Széles Kitti (Cserszegtomaj SK), 4. Bagos Viktória, Csák Vivien, Muszka Beatrica (Királyhelmec TJS), kisdöntő: 15-9, 14-16, 15-11. További újszászi eredmények: 5. Gulyás Adrienn, Oszlányi Mercédesz, Tűri Alexandra, 6. Barta Petra, Kurdi Krisztina, Tóth Virág, Varga Frida, 7. Fehér Valéria, Fülöp Áldáska, Hornyák Erzsébet.

Női egyéni (19): 1. Mile Alexandra, 2. Ézsiás Kitti (Újszászi VVSE) döntő: 21-10, 21-13, 3. Bagos Viktória (Királyhelmec TJS) és Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE). 5. Szabó Nóra, 6. Vágó Henriett, 7. Joó Anett.

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 3 3 2 10
Cserszegtomaj SK 1 1 2
Borjád SE 1 1 2
Nagykanizsa ZSE 1 1
Királyhelmec TJS 1 1

 

Idénynyitó Országos Felnőtt Verseny
Újszász, 2012. február 25-26.
7 egyesület, 101 versenyző
  Férfi hármas (22)  
1. Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Köböl Áron, Tóth Gergő Újszászi VVSE
3. Himmer János, Kleics Dávid, Pop Valentin Borjád SE
4. Huszár Emil, Lukács Benedek, Lukács Márton, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
5. Ifj. Fehér János, Sven Henneböle, Kurdi Gábor, Tóth Roland Újszászi VVSE
6. Bogár László, Kézér Zsolt, Szűcs Gergely Újszászi VVSE
7. Farkas Balázs, Kovács Patrick, Kunics Bence Újszászi VVSE
8. Kondás Ádám, Sebastian Költő, Szimko Balázs Királyhelmec
9. Börczi Vivien, Molnár Tamás, Orsós Tamás, Pati Milán, Pati Tamás Szepetnek SE
10. Fehér János, Kaizer Ákos, Molnár Gergő, Ráski Lajos Újszászi VVSE
11. Bábosik Ferenc, Kanálos Júlió, Pető Tibor, Tóth István Újszászi VVSE
12. Dékány Dávid, Horváth Bence, Kálmán Ferenc Pusztaszer PISZE SE
13. Farsang András, Farsang Imre, Németh Balázs, Tóth Marcell Cserszegtomaj SK
14. Horváth Attila, Magyarósi Marcell, Molnár Richárd, Szerafi Renátó Cserszegtomaj SK
15. Baranyai Benett, Kunics Réka, Tüske Boglárka Nagykanizsa ZSE
16. Kanálos Dániel, Kanálos Róbert, Raffael Csaba Újszászi VVSE
17. Fehér Zsolt, Gyapjas Adrienn, Terecskei Róbert Pusztaszer PISZE SE
18. Bábosik Ádám, Bérczes Róbert, Zsákai Milán Újszászi VVSE
19. Duka Olivér, Farkas Martin, Molnár Kristóf Újszászi VVSE
20. Gál Imre, Kóber Vivien, Lőrincz Bettina, Nagy Máté Tápióbicske Földváry DSE
21. Bárkányi Márk, Tóth Zoltán, Vágó Tibor Pusztaszer PISZE SE
22. Árva Tamás, Lőrincz Tamás, Molnár József Tápióbicske Földváry DSE
  Férfi egyéni (46)  
1. Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Kleics Dávid Borjád SE
3. Becskereki Sándor Újszászi VVSE
4. Herczeg Gábor Újszászi VVSE
5. Kurdi Gábor Újszászi VVSE
6. Köböl Áron Újszászi VVSE
7. Huszár Emil Nagykanizsa ZSE
8. Harsányi Zoltán Újszászi VVSE
9. Tóth Roland Újszászi VVSE
10. Sebastian Költő Királyhelmec
11. Tóth Gergő Újszászi VVSE
12. Pop Valentin Borjád SE
13. Szimko Balázs Királyhelmec
14. Joó Richárd Újszászi VVSE
15. Kondás Ádám Királyhelmec
16. Farkas Balázs Nagykanizsa ZSE
  Női hármas (7)  
1. Ágoston Rebeka, Eperjessy Zsófia, Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta Újszászi VVSE
2. Szabó Nóra, Varga Rita, Vágó Henriett Újszászi VVSE
3. Mile Alexandra, Pál Dorina, Sillinger Zsanett, Széles Kitti Cserszegtomaj SK
4. Bagos Viktória, Csák Vivien, Muszka Beatrica Királyhelmec
5. Gulyás Adrienn, Oszlányi Mercédesz, Tűri Alexandra Újszászi VVSE
6. Barta Petra, Kurdi Krisztina, Tóth Virág, Varga Frida Újszászi VVSE
7. Fehér Valéria, Fülöp Áldáska, Hornyák Erzsébet Újszászi VVSE
  Női egyéni (19)  
1. Mile Alexandra Cserszegtomaj SK
2 Ézsiás Kitti Újszászi VVSE
3. Bagos Viktória Királyhelmec
4. Kunics Réka Nagykanizsa ZSE
5. Szabó Nóra Újszászi VVSE
6. Vágó Henriett Újszászi VVSE
7. Joó Anett Újszászi VVSE
8. Gyapjas Adrienn Pusztaszer PISZE SE
9. Varga Frida Újszászi VVSE
10. Gulyás Adrienn Újszászi VVSE
11. Makai Gréta Újszászi VVSE
12. Széles Kitti Cserszegtomaj SK
13. Tóth Virág Újszászi VVSE
14. Barta Petra Újszászi VVSE
15. Pál Dorina Cserszegtomaj SK
16. Eperjessy Zsófia Újszászi VVSE
17. Fülöp Áldáska Újszászi VVSE
18. Tüske Boglárka Nagykanizsa ZSE
19. Muszka Beatrica Királyhelmec

 

Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.