Egy tanár házaspár Pennsylvániából, Jane és Guy Croyle másfél évet töltöttek 2005-2006 folyamán az újszászi középiskolában vendégtanárként. Az iskolában és a településen második otthonukra találtak. Azóta, amint lehetőségük engedi, vissza-visszatérnek. S általában nem kettecskén. Legutóbb egy ötvenfős csoporttal, idén pedig a pennsylvániai Juniata Egyetem Koncertkórusával töltöttek közel két hetet Magyarországon. Jane és Guy eltökélt szándéka, hogy környezetükben népszerűsítsék a magyar kultúrát, megismertessék az egyetemistákkal népünk hagyományait, szokásait. Mindezt oly módon látják hatékonynak, ahogyan ők maguk is megélték: a személyes tapasztalatszerzés útján. Ez az egyik oka annak, hogy az egyetem kórusát, ahol jelenleg dolgoznak, éppen Magyarországra hozták koncertezni. S hogy szálláshelyül, mintegy „bázisként” Újszászt választották, annak természetesen személyes kötődésük az oka.

A kórus 2011. május 17-28. között egy hetet Magyarországon, öt napot Erdélyben töltött Csaknem minden este koncerteztek valamelyik közeli-távolabbi városban, többek között Jászberényben a Déryné Művelődési Központban, Szolnokon a Belvárosi Plébániatemplomban, Kecskeméten a Református Templomban, Debrecenben a Református Nagytemplomban. A nagy sikerű búcsúkoncertnek május 27-én este az újszászi Református Templom adott helyet. Az énekesek Újszászon is ugyanazt a színvonalas programot adták elő, mint amivel a világ más városaiban is felléptek.

Az újszászi koncert délelőttjén a tornacsarnokba is ellátogattak a kórus tagjai, ahol a lábtoll-labdázással ismerkedtek. Tóth Gábor vezetésével (angol hangja Juhász István), Barta Martin, Farkas Balázs, Hartyányi Dániel, Herczeg Gábor, Juhász István és Oszlányi Mercédesz mutatták be a lábtoll-labdázást a vendégeknek, majd kezdetét vette a közös játék.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.