Nagykanizsán a Zsigmondy sportcsarnokban rendezte 2011. március 13-án a 2011. évi felnőtt ranglista versenysorozat második fordulóját, az Alfa Top Sport Kupát a Zemplén SE. Öt egyesület – Cserszegtomaj SK, Borjád SE, Nagykanizsa ZSE, Szepetnek SE, Újszászi VVSE – 86 versenyzője mérkőzött a hármas és a páros versenyszámokban az érmekért és a ranglista pontokért. A csúszós pálya nagyon megnehezítette a játékosok dolgát, különösen a támadó rúgások pontos végrehajtását.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

Jól szerepeltek az Újszászi VVSE lábtoll-labdázói a kanizsai oroszlánbarlangban. A négy versenyszámból háromban megnyerték a versenyt, és egy ezüst és három bronzéremmel is bővítették éremgyűjteményüket.

Női hármasban az első három helyen ugyanaz a sorrend született, mint az első fordulóban Jánoshidán. Második győzelmét szerezte meg a borjádi csapat, amely a döntőben Darnai Adrienn, Farkas Martina, Merk Gréta összeállításban győzte le 21-14, 21-17-re az újszásziak Oszlányi Mercédesz, Szabó Nóra, Vágó Henriett összeállítású trióját. A harmadik helyért Ágoston Rebeka, Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta (Újszászi VVSE) – Matola Viktória, Morvai Noémi, Vlasics Dalma (Szepetnek SE) 11-15, 15-6, 15-10. 5. Barta Petra, Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina, Tóth Virág.

A férfi hármasban ismételt az első fordulóban győztes újszászi csapat. A második és a harmadik helyen azonban változott a sorrend. A hazaiak szerezték meg az ezüst és a bronzérmeket. A döntőben Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Tóth Gábor (Újszászi VVSE) – Arany Bálint, Hartai Attila, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE) 25-23, 12-21, 21-18. Szoros küzdelemben szerezte meg második győzelmét az újszászi csapat. A harmadik helyért: Farkas Balázs, Huszár Emil, Lukács Benedek (Nagykanizsa ZSE) – Himmer János, Kleics Dávid, Nyisztor Zoltán, Pop Valentin, Wágner Gábor (Borjád SE) 15-10, 7-15, 15-10. 5. Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Köböl Áron, 6. Becskereki Sándor, Kurdi Gábor, Tóth Gergő, Tóth Roland, 7. Bogár László, ifj. Fehér János, Kézér Zsolt.

A női párost egy új összetételű újszászi egység nyerte. Ézsiás Kitti és Makai Gréta első alkalommal játszottak együtt, és mérkőzésről-mérkőzésre javuló játékkal jutottak a döntőbe, ahol a Darnai Adrienn, Farkas Martina (Borjád SE) Európa-bajnok és ranglista vezető páros volt az ellenfelük. Az első játszmát a borjádiak nyerték 21-15-re. A második és harmadik játszmában keményebben talpaltak, és védekezésben, labdaszedésben is jobbak voltak az újszásziak, és 21-13, 21-15-ös játszmákkal nyertek. A harmadik helyen a Kurdi Krisztina, Oszlányi Mercédesz és a Joó Anett, Vágó Henriett újszászi párosok végeztek. 8. Gulyás Adrienn, Tóth Virág, 14. Ágoston Rebeka, Barta Petra.

A férfi párosok versenyében is újszászi győzelem született. Az első helyet a ranglista versenyen először együtt játszó Herczeg Gábor, Tóth Gábor duó szerezte meg az Arany Bálint, Huszár Emil (Nagykanizsa ZSE) páros legyőzésével: 21-18, 21-13. 3. Himmer János, Kleics Dávid (Borjád SE) és Hartai Attila, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE). 5. Joó Richárd, Köböl Áron, 6. Bogár László, Kézér Zsolt, 7. Becskereki Sándor, Szűcs Gergely, 13. Kurdi Gábor, Tóth Roland, 14. ifj. Fehér János, Sven Henneböle, 16. Harsányi Zoltán, Tóth Gergő, 24. Fehér János, Pető Tibor.

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 3 1 3 7
Borjád SE 1 1 1 3
Nagykanizsa ZSE 2 2 4

 

Alfa Top Sport Kupa
Országos felnőtt ranglista verseny
Nagykanizsa, 2011. március 12.
5 egyesület, 86 versenyző
  Férfi hármas (14)  
1. Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Arany Bálint, Hartai Attila, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
3. Farkas Balázs, Huszár Emil, Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE
4. Himmer János, Kleics Dávid, Nyisztor Zoltán, Pop Valentin, Wágner Gábor Borjád SE
5. Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Köböl Áron Újszászi VVSE
6. Becskereki Sándor, Kurdi Gábor, Tóth Gergő, Tóth Roland Újszászi VVSE
7. Bogár László, ifj. Fehér János, Kézér Zsolt Újszászi VVSE
8. Horváth László, Molnár Tamás, Pati Tamás, Orsós Tamás Szepetnek SE
9. Csizmadia Ádám, Lukács Márton, Schulcz András Nagykanizsa ZSE
10. Baranyai Benett, Kovács Patrick, Kunics Bence Nagykanizsa ZSE
11. Horváth Attila, Magyarósi Marcell, Takács Tamás Cserszegtomaj SK
12. Budavölgyi Bálint, Kunics Réka, Szöllősi Ádám, Trájber Szabina Nagykanizsa ZSE
13. Györei Dávid, Oros Edwárd, Szerafi Renátó Cserszegtomaj SK
14. Börczi Dávid, Dara Zoltán, Magyar Dániel Szepetnek SE
  Férfi páros (25)  
1. Herczeg Gábor, Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Arany Bálint, Huszár Emil Nagykanizsa ZSE
3. Himmer János, Kleics Dávid Borjád SE
4. Hartai Attila, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
5. Joó Richárd, Köböl Áron Újszászi VVSE
6. Bogár László, Kézér Zsolt Újszászi VVSE
7. Becskereki Sándor, Szűcs Gergely Újszászi VVSE
8. Farkas Balázs, Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE
9. Magyarósi Marcell, Szerafi Ranátó Cserszegtomaj SK
10. Lukács Márton, Schulcz András Nagykanizsa ZSE
11. Kovács Patrick, Kunics Bence Nagykanizsa ZSE
12. Molnár Tamás, Orsós Tamás Szepetnek SE
13. Kurdi Gábor, Tóth Roland Újszászi VVSE
14. Ifj. Fehér János, Sven Henneböle Újszászi VVSE
15. Nyisztor Zoltán, Pop Valentin Borjád SE
16. Harsányi Zoltán, Tóth Gergő Újszászi VVSE
17. Györei Dávid, Oros Edwárd, Cserszegtomaj SK
18. Börczi Dávid, Orsós Dávid Szepetnek SE
19. Csizmadia Ádám, Szöllősi Ádám Nagykanizsa ZSE
20. Dara Zoltán, Magyar Dániel Szepetnek SE
21. Horváth Attila, Takács Tamás Cserszegtomaj SK
22. Merk Gréta, Wágner Gábor Borjád SE
23. Horváth László, Pati Tamás Szepetnek SE
24. Fehér János, Pető Tibor Újszászi VVSE
25. Baranyai Benett, Budavölgyi Bálint Nagykanizsa ZSE
  Női hármas (11)  
1. Darnai Adrienn, Farkas Martina, Merk Gréta Borjád SE
2. Oszlányi Mercédesz, Szabó Nóra, Vágó Henriett Újszászi VVSE
3. Ágoston Rebeka, Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta Újszászi VVSE
4. Matola Viktória, Morvai Noémi, Vlasics Dalma Szepetnek SE
5. Barta Petra, Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina, Tóth Virág Újszászi VVSE
6. Pál Dorina, Sillinger Zsanett, Udvari Boglárka Cserszegtomaj SK
7. Béli Cintia, Bognár Bianka, Csárdi Evelin, Csárdi Dorottya Szepetnek SE
8. Varró Evelin, Varró Viktória, Zupkó Zsuzsanna Szepetnek SE
9. Börczi Vivien, Büki Rebeka, Vas Anasztázia Szepetnek SE
10. Banka Eszter, Lang Ivett, Kovács Vivien Szepetnek SE
11. Buda Virág, Fazekas Georgina, Tóth Dorina Szepetnek SE
  Női páros (17)  
1. Ézsiás Kitti, Makai Gréta Újszászi VVSE
2. Darnai Adrienn, Farkas Martina Borjád SE
3. Joó Anett, Vágó Henriett Újszászi VVSE
4. Kurdi Krisztina, Oszlányi Mercédesz Újszászi VVSE
5. Béli Cintia, Vlasics Dalma Szepetnek SE
6. Pál Dorina, Udvari Boglárka Cserszegtomaj SK
7. Matola Viktória, Morvai Noémi Szepetnek SE
8. Gulyás Adrienn, Tóth Virág Újszászi VVSE
9. Börczi Vivien, Vas Anasztázia Szepetnek SE
10. Fazekas Georgina, Kovács Vivien Szepetnek SE
11. Büki Rebeka, Tóth Dorina Szepetnek SE
12. Varró Evelin, Zupkó Zsuzsanna Szepetnek SE
13. Banka Eszter, Lang Ivett Szepetnek SE
14. Ágoston Rebeka, Barta Petra Újszászi VVSE
15. Kunics Réka, Trájber Szabina Nagykanizsa ZSE
16. Csárdi Dorottya, Csárdi Evelin Szepetnek SE
17. Kovács Vivien, Sillinger Zsanett SzepetnekSE, Cserszegtomaj SK

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.