Négy egyesület – Borjád SE, Cserszegtomaj SK, Nagykanizsa ZSE, Újszászi VVSE – 69 versenyzője vett részt április 10-én Újszászon a 2010. évi válogató és ranglista versenysorozat harmadik fordulóján, a Tavaszköszöntő Kupán. A résztvevők férfi és női hármasban, valamint férfi és női párosban mérkőztek. A mezőny meglehetősen hiányos volt. A nagykanizsaiaknál nem indult a ranglistavezető női és férfi páros, sem a második helyen álló női hármas. Távol maradt a cserszegtomaji női csapat is, párosuk pedig új összeállításban próbálkozott. A verseny az egy hete French Opent nyerő borjádiak sikereit hozta. A ranglista versenyek történetében először két versenyszámban is győztesként állhattak fel a dobogóra. Egy-egy első helyezést értek el a nagykanizsaiak és a házigazda újszásziak.

 

Picasa

Fotó: Fehér János, ifj. Fehér János és Tóth Gábor

 

Férfi hármasban az egyik elődöntőben két újszászi egység mérkőzött. Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Takács Zoltán, Tóth Gábor – Bogár László, Boros Péter, Kézér Zsolt, Nózsi Péter 22-20, 21-19. A presztízsmérkőzésen a jobban koncentráló, ranglista negyedik csapat nyert.
A másik ágon Arany Bálint, Hartai Attila, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE) – Himmer János, Kleics Dávid, Nyisztor Zoltán, Pop Valentin (Borjád SE) 21-14, 17-21, 21-19. Borjád elszalasztotta a döntőt.

A döntőben könnyen nyert a Hartai Attila által vezetett kanizsai hármas. (21-14, 21-18). Két győzelmükkel ők állnak legjobban a ranglistán. Az újszásziak meg sem közelítették elődöntőbeli játékukat.

A harmadik helyért Himmer János, Kleics Dávid, Nyisztor Zoltán, Pop Valentin (Borjád SE) – Bogár László, Boros Péter, Kézér Zsolt, Nózsi Péter (Újszászi VVSE) 15-13, 15-17, 18-16. Bogárék csapata jelentős hátrányba került a válogatottságért folyó küzdelemben.

5. Becskereki Sándor, Kurdi Gábor, Tóth Gergő, Tóth Roland, 7. Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Köböl Áron, 8. ifj. Fehér János, Kovács Zoltán, Sven Henneböle, 10. Bábosik Ferenc, Nagy László, Ráski Lajos, 11. Kanálos József, Kanálos Júlió, Kanálos Róbert, Raffael Csaba, 12. Fehér János, Kanálos Ferenc, Sebestyén László.

Féri párosban már a négy közé jutásért nagy csaták zajlottak.

Hartai Attila, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE) – Kurdi Gábor, Tóth Roland (Újszászi VVSE) 21-17, 21-18.
Herczeg Gábor, Takács Zoltán (Újszászi VVSE) – Arany Bálint, Huszár Emil (Nagykanizsa ZSE) 13-21, 21-12, 21-14.
Himmer János, Kleics Dávid (Borjád SE) – ifj. Fehér János, Tóth Gábor (Újszászi VVSE) 21-9, 15-21, 21-14.
Boros Péter, Nózsi Péter (Újszászi VVSE) – Bogár László, Kézér Zsolt (Újszászi VVSE) 22-20, 21-19.

Az elődöntőkben háromjátszmás mérkőzéseken dőlt el a továbbjutás:

Hartai Attila, Takács Endre – Herczeg Gábor, Takács Zoltán 19-21, 21-19, 21-18.
Himmer János, Kleics Dávid – Boros Péter, Nózsi Péter 21-12, 16-21, 21-18.

A döntőt kis különbséggel nyerték a borjádiak. Himmer János, Kleics Dávid – Hartai Attila, Takács Endre 22-20, 17-21, 21-19. Két forduló után ők vezetik a férfi páros ranglistát. 3. Boros Péter, Nózsi Péter és Herczeg Gábor, Takács Zoltán, 6. ifj. Fehér János, Tóth Gábor, 7. Kurdi Gábor, Tóth Roland, 8. Bogár László, Kézér Zsolt.

A női hármasban a ranglistavezető újszászi csapatban a beteg Kapás Ágnest Makai Gréta helyettesítette. Az új összeállításban már a harmadik válogatót nyerték a hazaiak.

Döntő: Makai Gréta, Szabó Nóra, Varga Rita (Újszászi VVSE) – Ézsiás Kitti, Gazdag Viktória, Joó Anett (Újszászi VVSE) 21-15, 21-14.
A harmadik helyért Darnai Adrienn, Farkas Martina, Heinek Amáta, Merk Gréta (Borjád SE) – Ágoston Rebeka, Kaszonyi Viktória, Vágó Henriett (Újszászi VVSE) 15-9, 15-10.5. Eperjessy Zsófia, Fehér Judit, Harsányi Judit, 6. Gulyás Adrienn, Oszlányi Mercédesz, Tóth Virág, Varga Frida, 7. Bata Krisztina, Kurdi Krisztina, Soltész Fatime.

A női páros elődöntőiben a házigazdák, valamint Borjád és Cserszegtomaj kettősei harcoltak a fináléba jutásért. Szoros mérkőzések után a vendégek játszhatták a döntőt.

Darnai Adrienn, Farkas Martina (Borjád SE) – Ézsiás Kitti, Gazdag Viktória (Újszászi VVSE) 20-22, 22-20, 21-7.
Mile Alexandra, Sillinger Zsanett (Cserszegtomaj SK) – Joó Anett, Vágó Henriett (Újszászi VVSE) 22-20, 17-21, 21-14.
A döntőt a borjádi lányok nyerték 21-18, 22-20-ra, és léptek a női páros ranglista első helyére.
3. Ézsiás Kitti, Gazdag Viktória és Joó Anett, Vágó Henriett, 5. Ágoston Rebeka, Eperjessy Zsófia, 6. Oszlányi Mercédesz, Tóth Virág, 7. Harsányi Judit, Makai Gréta.

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Borjád SE 2 2 4
Újszászi VVSE 1 2 4 7
Nagykanizsa ZSE 1 1 2
Cserszegtomaj SK 1 1

 

Tavaszköszöntő Kupa
Újszász, 2010. április 10.
4 egyesület, 69 versenyző
  Férfi hármas (12)  
1. Arany Bálint, Hartai Attila, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
2. Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Takács Zoltán, Tóth Gábor Újszászi VVSE
3. Himmer János, Kleics Dávid, Nyisztor Zoltán, Pop Valentin Borjád SE
4. Bogár László, Boros Péter, Kézér Zsolt, Nózsi Péter Újszászi VVSE
5. Becskereki Sándor, Kurdi Gábor, Tóth Gergő, Tóth Roland Újszászi VVSE
6. Farkas Balázs, Huszár Emil, Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE
7. Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Köböl Áron Újszászi VVSE
8. ifj. Fehér János, Kovács Zoltán, Sven Henneböle Újszászi VVSE
9. Budavölgyi Bálint, Lukács Márton, Schulcz András Nagykanizsa ZSE
10. Bábosik Ferenc, Nagy László, Ráski Lajos Újszászi VVSE
11. Kanálos József, Kanálos Júlió, Kanálos Róbert, Raffael Csaba Újszászi VVSE
12. Fehér János, Kanálos Ferenc, Sebestyén László Újszászi VVSE
  Férfi páros (19)  
1. Himmer János, Kleics Dávid Borjád SE
2. Hartai Attila, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
3. Boros Péter, Nózsi Péter Újszászi VVSE
4. Herczeg Gábor, Takács Zoltán Újszászi VVSE
5. Arany Bálint, Huszár Emil Nagykanizsa ZSE
6. ifj. Fehér János, Tóth Gábor Újszászi VVSE
7. Kurdi Gábor, Tóth Roland Újszászi VVSE
8. Bogár László, Kézér Zsolt Újszászi VVSE
9. Harsányi Zoltán, Tóth Gergő Újszászi VVSE
10. Nyisztor Zoltán, Pop Valentin Borjád SE
11. Joó Richárd, Köböl Áron Újszászi VVSE
12. Becskereki Sándor, Szűcs Gergely Újszászi VVSE
13. Farkas Balázs, Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE
14. Kovács Zoltán, Sven Henneböhle Újszászi VVSE
15. Alapi Ádám, Sebők Richárd Újszászi VVSE
16. Budavölgyi Bálint, Schulcz András Nagykanizsa ZSE
17. Kanálos Júlió, Kanálos László Újszászi VVSE
18. Kanálps Róbert, Raffael Csaba Újszászi VVSE
19. Mayer Norbert, Sebestyén László Borjád SE, Újszászi VVSE
  Női hármas (7)  
1. Makai Gréta, Szabó Nóra, Varga Rita Újszászi VVSE
2. Ézsiás Kitti, Gazdag Viktória, Joó Anett Újszászi VVSE
3. Darnai Adrienn, Farkas Martina, Heinek Amáta, Merk Gréta Borjád SE
4. Ágoston Rebeka, Kaszonyi Viktória, Vágó Henriett Újszászi VVSE
5. Eperjessy Zsófia, Fehér Judit, Harsányi Judit Újszászi VVSE
6. Gulyás Adrienn, Oszlányi Mercédesz, Tóth Virág, Varga Frida Újszászi VVSE
7. Bata Krisztina, Kurdi Krisztina, Soltész Fatime Újszászi VVSE
  Női páros (12)  
1. Darnai Adrienn, Farkas Martina Borjád SE
2. Mile Alexandra, Sillinger Zsanett Cserszegtomaj SK
3. Ézsiás Kitti, Gazdag Viktória Újszászi VVSE
4. Joó Anett, Vágó Henriett Újszászi VVSE
5. Ágoston Rebeka, Eperjessy Zsófia Újszászi VVSE
6. Oszlányi Mercédesz, Tóth Virág Újszászi VVSE
7. Harsányi Judit, Makai Gréta Újszászi VVSE
8. Heinek Amáta, Merk Gréta Borjád SE
9. Kaszonyi Viktória, Kurdi Krisztina Újszászi VVSE
10. Soltész Fatime, Szabó Nóra Újszászi VVSE
11. Bata Krisztina, Gulyás Adrienn Újszászi VVSE
12. Varga Frida, Varga Rita Újszászi VVSE

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.