Nyomtatás
Kategória: Lábtoll-labda
Találat: 1195

2015. november 28-án és 29-én a lábtoll-labdázók Újszászon rendezett 20. Felnőtt Országos bajnokságán taroltak a hazaiak. Mind a négy számot megnyerték, és az érmekből is mindössze hármat engedtek át a vendégeknek. A nagykanizsai női csapatból focizás közben szerzett sérülése miatt hiányzott az év női játékosa, Kunics Réka. Ez két bajnoki címébe került a dunántúliaknak. Helyettük az újszásziak szerezték meg a női bajnoki címeket és az érmes helyezéseket. 1998-ban fordult első utoljára, hogy mind a négy felnőtt bajnoki címet az újszásziak nyerték.

 

Picasa | Google Photos

Fotó: Fehér János és Tóth Gábor

 

Lábtoll-labda az Aktív Rádióban:

 

Lábtoll-labda a Szolnok TV-ben:

 

Indultak a versenyen az 1996. évi 1. Felnőtt Ob-én második helyezett csapat tagjai: Fehér János, ifj. Fehér János és Tóth Gábor. Ők eddig valamennyi ob-n részt vettek. Szép serleg emlékezteti őket a húszszoros részvételre. Lakatos Zoltán 1996-ban a bajnokcsapatban játszott. Hosszabb kihagyás után újra edzésbe állt, most bronzéremig jutott. A nőknél az1996-os bajnokcsapat tagja, Fehér Judit, valamint Lakatos Zoltánné Nagy Diána és Földi Nikoletta is pályára lépett az első bajnokság résztvevői közül.

A férfi csapatversenyben folytatódott a Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor összeállítású gárda közel két éve tartó hazai veretlenségi sorozata. A női csapatversenyben a rutinos Ézsiás Fanni, Ézsiás Kitti, Joó Anett, Varga Klára, Vágó Henriett összetételű csapat három játszmában nyert a feltörekvő ifjúságiak – Csák Vivien, Fehér Valéria, Hornyák Erzsébet, Kaszonyi Viktória – ellen. Az egyénikben egymás között osztották el az érmeket az újszásziak. Ézsiás Kitti először nyert egyéni bajnokságot. A serdülő Vachal Krisztina ezüstérme és jó játéka nagyon biztató a jövőre nézve. Első egyéni bajnokságát nyerte – megszakítva Tóth Gábor négy éve tartó uralkodását – Herczeg Gábor is. Győzelmével ő lett az év legjobb férfi játékosa.

 

Eredmények

Férfi csapat (15): 1. Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 2. Farkas Balázs, Huszár Emil, Lukács Benedek, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE), döntő: 21-19, 22-20, 3. Lakatos Zoltán, Szűcs Gergely, Takács Zoltán (Újszászi VVSE). További újszászi eredmények: 5. Kanalas Renátó, Molnár Gergő, Suki József, Tamás Patrik, 6. Bábosik Ádám, Bérczes Róbert, Ráski Lajos, 7. Bolyós József, Farkas Balázs, Kökény Zoltán, 8. ifj. Fehér János, Harsányi Zoltán, Tóth Gergő, 13. Fehér János, Kökény Martin, Seres Zsolt, Zele Richárd, 14. Galambos László, Juhász Patrik, Németh Márk, 15. Kovács Márton, Molnár Dániel, Molnár Kristóf

Férfi egyéni (35): 1. Herczeg Gábor (Újszászi VVSE), 2. Becskereki Sándor (Újszászi VVSE), döntő: 21-13, 21-13, 3. Farkas Balázs (Nagykanizsa ZSE) és Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 5. Molnár Gergő, 7. Takács Zoltán

Női csapat (11): 1. Ézsiás Fanni, Ézsiás Kitti, Joó Anett, Varga Klára, Vágó Henriett (Újszászi VVSE), 2. Csák Vivien, Fehér Valéria, Hornyák Erzsébet, Kaszonyi Viktória (Újszászi VVSE), döntő: 21-14, 21-23, 21-12, 3. Farkas Lilla, Győrfi Barbara, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 6. Bakó Lili, Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, 7. Dobozi Boglárka, Gulyás Adrienn, Kenyeres Lívia, Kurdi Krisztina, 9. Bakóné Tánczos Krisztina, Barta Karolina, Fehér Judit, Frankó Katalin, 10. Kovács Brigitta, Kovács Enikő, Szaszkó Dorka, 11. Földi Nikoletta, Lakatos Daniella, Lakatos Zoltánné

Női egyéni (28): 1. Ézsiás Kitti (Újszászi VVSE), 2. Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), döntő: 23-25, 21-14, 21-17, 3. Vágó Henriett (Újszászi VVSE) és Vlasics Dalma (Nagykanizsa ZSE), 5. Kenyeres Lívia, 6. Hornyák Erzsébet, 8. Ézsiás Fanni.

 

{slide=Eredménylista}

20. Felnőtt Országos Bajnokság
Újszász, 2015. november 28-29.
6 egyesület, 90 versenyző
  Férfi csapat (15)  
1. Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Farkas Balázs, Huszár Emil, Lukács Benedek, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
3. Lakatos Zoltán, Szűcs Gergely, Takács Zoltán Újszászi VVSE
4. Baranyai Benett, Bencsik Martin, Horváth Gergő, Lukács Márton Nagykanizsa ZSE
5. Kanalas Renátó, Molnár Gergő, Suki József, Tamás Patrik Újszászi VVSE
6. Bábosik Ádám, Bérczes Róbert, Ráski Lajos Újszászi VVSE
7. Bolyós József, Farkas Balázs, Kökény Zoltán Újszászi VVSE
8. Ifj. Fehér János, Harsányi Zoltán, Tóth Gergő Újszászi VVSE
9. Németh Barbara, Németh Mátyás, Pigler Tamás, Simon Márk Pusztaszer PISZE SE
10. Árvai Milán, Csabai Dániel, Lőrincz Tamás, Nagy Máté Tápióbicske ST
11. Farsang András, Farsang Imre, Nagy Mátyás Cserszegtomaji SK
12. Bakos Dávid, Kátai Máté, Obsuszt Máté Szolnok Kodály DSE
13. Fehér János, Kökény Martin, Seres Zsolt, Zele Richárd Újszászi VVSE
14. Galambos László, Juhász Patrik, Németh Márk Újszászi VVSE
15 Kovács Márton, Molnár Dániel, Molnár Kristóf Újszászi VVSE
  Férfi egyéni (35)  
1. Herczeg Gábor Újszászi VVSE
2. Becskereki Sándor Újszászi VVSE
3. Farkas Balázs Nagykanizsa ZSE
4. Tóth Gábor Újszászi VVSE
5. Molnár Gergő Újszászi VVSE
6. Huszár Emil Nagykanizsa ZSE
7. Takács Zoltán Újszászi VVSE
8. Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE
9. Molnár Dániel Újszászi VVSE
10. Horváth Gergő Nagykanizsa ZSE
11. Harsányi Zoltán Újszászi VVSE
12. Suki József Újszászi VVSE
13. Bolyós József Újszászi VVSE
14. Kanalas Renátó Újszászi VVSE
15. Baranyai Benett Nagykanizsa ZSE
16 Lukács Márton Nagykanizsa ZSE
  Női csapat (11)  
1. Ézsiás Fanni, Ézsiás Kitti, Joó Anett, Varga Klára, Vágó Henriett Újszászi VVSE
2. Csák Vivien, Fehér Valéria, Hornyák Erzsébet, Kaszonyi Viktória Újszászi VVSE
3. Farkas Lilla, Győrfi Barbara, Vachal Krisztina Újszászi VVSE
4. Lőrincz Bettina, Malatinszky Viktória, Nagy Andrea, Szigedi Hanna Tápióbicske ST
5. Morvai Noémi, Tukszár Zsófia, Vlasics Dalma Nagykanizsa ZSE
6. Bakó Lili, Diós Letícia, Ézsiás Zsófia Újszászi VVSE
7. Dobozi Boglárka, Gulyás Adrienn, Kenyeres Lívia, Kurdi Krisztina Újszászi VVSE
8. Németh Barbara, Túri Adrienn, Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE
9. Bakóné Tánczos Krisztina, Barta Karolina, Fehér Judit, Frankó Katalin Újszászi VVSE
10. Kovács Brigitta, Kovács Enikő, Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
11. Földi Nikoletta, Lakatos Daniella, Lakatos Zoltánné Újszászi VVSE
  Női egyéni (29)  
1. Ézsiás Kitti Újszászi VVSE
2. Vachal Krisztina Újszászi VVSE
3. Vágó Henriett Újszászi VVSE
4. Vlasics Dalma Nagykanizsa ZSE
5. Kenyeres Lívia Újszászi VVSE
6. Hornyák Erzsébet Újszászi VVSE
7. Morvai Noémi Nagykanizsa ZSE
8. Ézsiás Fanni Újszászi VVSE
9. Kovács Brigitta Újszászi VVSE
10. Lőrincz Bettina Tápióbicske ST
11. Túri Adrienn Pusztaszer PISZE SE
12. Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
13. Csák Vivien Újszászi VVSE
14. Farkas Lilla Újszászi VVSE
15. Kovács Enikő Újszászi VVSE
16. Győrfi Barbara Újszászi VVSE

{/slide}

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.